De vajon mire fel ez a dühödt és kíméletlen sietség? A bosszú mellett egyetlen dolog magyarázhatja: olyan dolgokra készülnek, amelyekhez nincs szükség ellenzéki akadékoskodásra. Mert miközben a parlamentben és azon kívül is nagy ricsajjal folyik a cirkusz, a háttérben talán olyan megegyezések, döntések születtek, születnek, amelyeket csak egy igazi diktatúra tud majd lenyomni a magyar emberek torkán. Ha így van és így gondolják, tévednek. S talán épp azok fognak leghamarabb fellázadni ellenük, akik kétharmados többséget szavaztak nekik a magyar országgyűlésben.

Nádas Péter írja, hogy „a szabadságnak nincsenek fokozatai. Vagy szabad vagyok, vagy nem vagyok szabad.” Most nem vagyunk szabadok, megszűnt Magyarországon a demokratikus jogállam. Ez egy elnyomó, önkényuralmi rezsim, amelyet egyelőre a többség ugyan támogat, de már mutatkoznak a repedések a „táborban”. A Tisza, az igazi, sokszor elsodort már nagy áradásokkor mindent, ami az útjába került. Az Orbán-kormányok alatt egész falvakat kellett újjáépíteni, miután a folyó „el akarta nyelni a világot”. S nézzük meg most nagy folyónkat. Néhol már szinte száraz lábbal át lehet kelni rajta. A természet sok mindenben példát mutat, érdemes figyelni rá. Nemkülönben a magyar történelemre. Itt egyetlen diktatúra sem húzta túl sokáig, bármennyire „áradt”, előbb-utóbb mindig megfékezték.

 Így vagy úgy.