Gyertek haza! – hívta Budapest a távolba szakadt gyermekeit, amikor kiderült, baj van. Nem itt, nem ott, hanem mindenütt. Itt se vagyunk birtokában a vakcinának, itt se ígérhetünk kellemes sétákat a Városligetben, de azt igen, hogy a honfitársaiddal fogod átvészelni ezt a nehéz időszakot.
Az emberek pedig jöttek, felszálltak a mentesítő gépekre, Amerikából és Ázsiából összegyűltek egy megfelelő repülőtéren, s irány a rég vagy nem olyan rég nem látott otthon. A nagyratörő és lelkes kivándorló pedig hirtelen megértette, hogy van hazája. Olyan állam, amely azért létezik, hogy ő biztonságban legyen, és mikor ez megkérdőjeleződött, utánanyúlt és jelezte, itt nem vagy idegen.
Ez a jelenség mindenütt lezajlott a világon. Hazatértek azok, akik a világot sajátjuknak érezték, akinek mindegy volt, hol élnek, mert világpolgárok, akik tehetségüket és szakképzettségüket pénzzé és csak pénzzé tették, akik kalandokat kerestek, akik nem találták meg a számításukat saját lakhelyükön. A nagy, kényszerű népvándorlás egyben azt is bebizonyította, hogy a világpolgárság és a nagy összeborulás a népek kék-csillagos mezején csak mítosz.
Regényekben működik, de a valóságban nem. Minden hely valakinek az otthona, és minden helyet irányít valaki, aki azért küzd, hogy annak a lángoktól ölelt kis országnak boldogabb legyen a sorsa.
A DK azzal kampányol, hogy ő a legeurópaibb párt Magyarországon, és hisz az Európai Egyesült Államokban, ez pedig egyértelműen jelzi, hogy miféle elképzelése van a világról, miszerint nincs haza, csak Európa, s nincs felelősség, csak Brüsszel irányításával. Azt pedig pontosan látjuk, milyen az, amikor baj van, és annak a kezében van a válságkezelés, amelyet mindenki csak úgy tessék-lássék tart önmagáénak.
A világ ugyanis nem csupán arról szól, hogy milyen vállalkozásokat tudunk nyélbe ütni, milyen újabb jogokat tudtunk megszerezni, s miként tudom a mindennapi életben növelni a befolyásomat egy online videóval? Itt vannak a rossz napok, a háborús készültség, az ismeretlen veszedelem. Ilyenkor hallgatnak a múzsák, és bizony szegény Greta Thunberg is hirtelen eltűnt a világ legfontosabb emberei közül.
Előjöttek azok, akiknek a bajban nagyon komoly feladata van, a nemzeti kormányok, a katasztrófavédelmi szakemberek, a mentők, a rendőrség, a hadsereg, a titkosszolgálat, az a mindig is létező és folyamatosan dolgozó hálózat, amely láthatatlanul óvta a hazát. Európa-szerte látható, az emberek abban bíznak, hogy ez a rendszer valóban működik, és ráébrednek, hogy valóban van, aki ehhez az egész védelmi hálózathoz jobban ért, mint az átlagpolgár. Ezért aztán nem megy ki sétálni, nem rúgja fel a szabályokat, segít a szomszédjának és a rokonainak.
Ez pedig hatalmas tanulság. Az országok vezetése nem egy számítógépes szimuláció, hatalmas felelősséggel jár és szakértelmet követel meg. A hibák súlyos következményekkel járnak, a sikereket természetesnek veszik. A többi ország pedig valójában nem foglalkozik azzal, hogy máshol milyen is a helyzet, csakis az érdekli, ez mennyiben érinti a hazáját? Olaszország a nagy európai összeborulásban tökéletesen magára maradt, Ursula von der Leyen bizottsági elnöktől pedig annyira futotta, hogy minden ország nevében bocsánatot kért.
Pedig valójában ő nem beszél mások nevében, csakis a sajátjában, az Európai Bizottság fennkölt európaisága legalábbis megkérdőjeleződött a válság során. Az Európai Parlament képviselői saját magukat is haszontalannak érzik a parttalan viták és az online szavazások láttán, főleg azok, akik maguk is hazamentek, amikor lehetőségük nyílt erre. Mert azért Brüsszelnél van jobb hely. Mondjuk az otthon.
