idezojelek

Karácsony Gergely elindult Strasbourgba, hogy készítsen egy-két remek fotót Ursula von der Leyennel

Két legyet ütne ezzel egy csapásra a Tisza Párt fővárosi szövetségese.

Haraszti Gyula avatarja
Haraszti Gyula
Cikk kép: undefined

Karácsony Gergely főpolgármester elindult Strasbourgba, hogy készítsen egy-két remek fotót Ursula von der Leyennel abba a mosolyalbumba, amelyen nyilván majd a homoszexuálisok budapesti felvonulásán készült képek is szerepelnek, amint éppen náci karlendítéssel köszönti a pride-on megjelent tüntetőket, a nemzeti trikolórt gyalázó drag queenek nagy örömére.

Az Európai Bizottság elnökével most éppen azért randizott Budapest balliberális vezetője, hogy miután eltapsolta a Budapesten élő adófizetők pénzét, csődközeli helyzetbe taszítva a fővárost, közvetlen uniós forrásokat kolduljon a költségvetés tátongó lyukainak betömögetésére, illetve a körülötte legyeskedő „szakemberek” újabb pénzégetésére, no meg azért, hogy az így kikönyörgött háttértámogatások segítségével ne szoruljon rá a kormányra, vagyis a központi állami forrásokra.

Két legyet ütne ezzel egy csapásra a Tisza Párt fővárosi szövetségese. Egyrészt elvonná az uniós pénzek egy részét az államkasszából, hogy azt a saját zsebe felé terelje, másrészt megszabadulna attól a tehertől is, hogy a számvevőszék javaslatai után eleget kelljen tennie annak a jogos követelésnek, hogy végre állítsa vissza a törvényes állapotokat, befizetve a szegényebb településeknek járó szolidaritási hozzájárulást. De ha mindez csak csúnya összeesküvés-elmélet is a részünkről, arra szinte mérget vehetünk, hogy Kamugeri panaszkodni ment Ursulához, előadva a szegény rokont, aki önhibáján kívül esett áldozatául a diktatúra önkényének. Ebben az esetben pedig újabb jogállamisági vizsgálatok is várhatók, ezúttal egy budapesti főházmester feljelentése alapján.

Beszédes az is, hogy Kamugeri nem átallotta megköszönni Ursulának azt a külföldi támogatást, amit a budapesti pride-hoz nyújtott, elárulva ezzel a homoszexuálisokat is, egyértelművé téve, hogy a nevükben meghirdetett rendezvény nem volt más, mint a brüsszeli LMBTQ-lobbi és genderpropaganda demonstrációja. 

Nem véletlen az sem, hogy a főpolgármester pont ahhoz a politikushoz látogatott, akire jelenleg a korrupció gyanújának árnya vetül a Covid-vakcinák beszerzése ­miatt. Rokon lelkek találkoztak így Franciaország festői városában, hiszen Karácsony Gergelyék egyes hírek szerint még a Városházát is képesek lettek volna eladni a haverok, például Bajnai Gordon cápáinak, hogy részesülhessenek az ingatlanüzletekben régóta működő jutalékos rendszer kenőpénzeiből. Nem beszélve a Lánchídról, amit a gyanú szerint azért újítottak fel milliárdokkal drágábban, hogy utána számlagyárosok osztogathassanak borítékokat teletömve különféle kenőpénzekkel.

A legbájosabb momentuma azonban nem ez Karácsony nagy utazásának. A főpolgármester ugyanis úgy döntött, hogy vonattal vág neki a strasbourgi útnak, ami haverok között is több mint kétszázezer forintjába kerülhetett a fővárosnak, és akkor még nem számoltuk a jegyárakon felüli költségeket. 

Fizetni kellett nyilván a siserahad, köztük a tolmács útját is, hiszen Kamugerinek valahogyan meg kellett értetnie magát Ursulával. Arra, hogy Karácsony miért döntött így, több magyarázat is lehet. Elképzelhető, hogy a vasútnál lényegesen olcsóbb repülőgéptől is be van tojva, ahogyan az autóvezetéstől. De az is lehet, hogy ismét azt akarta demonstrálni, mekkora környezetvédő, mint amikor néha pár száz méternyi kerekezés és a kamerák kedvéért biciklire pattan, hogy utána visszaszálljon a hivatali autójába. A gépkocsival pedig telepufogtatja a főváros levegőjét benzingőzzel a dugóban, amit azzal okozott, hogy lezárta a Lánchidat meg a rakpartokat. Ez azonban már nem számít, így is tapsolnak neki a Városházán zsíros állásokba ültetett, magukat zöldeknek nevező álcivilek.

Borítókép: Karácsony Gergely és Ursula von der Leyen (Forrás: Facebook)

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Szeretetország eljő érted!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Lenin is globalista volt

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

A nemzeti kormány felelősségéről

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

A klímahiszti a globalizmus eszköze

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.