Szalmamese

A baloldal nemet mondott többek között a hitelmoratórium fenntartására, valamint az adókedvezményekre.

2020. 06. 17. 6:00
null
Bayer Zsolt Fotó: Katona_Vanda
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az történt, hogy a parlament teljes egyetértésben megszavazta a veszélyhelyzet megszüntetését.

A teljes egyetértés annyit tesz, hogy az úgynevezett „ellenzéki képviselők” nevű részhalmaz is megszavazta.

Ez pedig annyit jelent, hogy az Orbán Viktor „tejhatalmát” (New York Times: Milkpower; Frankfurter Allgemeine Zeitung: Milchleistung; Liberation: Laitpuissance) örökre bebetonozó, antidemokratikus, valamint a diktatúrát immár nyíltan vállaló felhatalmazást a diktátor és „mamelukjai” – ahogy ígérték – a veszélyhelyzet elmúltával visszaadták a parlamentnek. Még a kilencven napot sem várták meg vele. Jó lenne, ha a teljesen demokratikus, européer felhatalmazást, amelyet Kiskarácsony Gergely adott magának, lassan szintúgy visszaadná. Talán még a kalácsunk is kisülne ettől, és nem zabálná fel az összeset a Feri.

Ez a szavazás önmagában elég kínos az úgynevezett „ellenzéknek”, mégis csak rossz lehet, ha az ember nem egyszerűen hülyét csinál magából, de ezt még meg is szavazza.

Volt aztán még egy szavazás a parlamentben, amely a járványügyi készültséghez kapcsolódó intézkedésekről szólt. A baloldal remek érzékkel, kiváló taktikával, csodálatos ütemben ezt már nem szavazta meg. Ezzel a fantasztikus gesztussal egyszersmind nemet mondtak többek között a hitelmoratórium fenntartására, valamint az adókedvezményekre. Ez persze feltehetőleg nem probléma az ő számukra, ugyanis már megbeszélték Németh Athinával, hogy nevezett a jövő héten álbajuszt ragasztva arról fog nyilatkozni, miszerint ő tönkrement a hitelmoratórium miatt, és ismer tíz embert, akik közül kilencnek kinyílt a sebe az adókedvezményektől. Ez utóbbi „információt” Szabó Tímea fogja a parlamentben elüvöltözni, miközben sztómazsákot húz a fejére.

Elnézve ezeket, a Gőgös Gúnár Gedeon rémlik fel a múlt homályából, a boldog gyermekkorból, abból is a Szalmamese. Ki gondolta volna, hogy a szerző, a zseniális Varga Katalin előre látta, ennyire pontosan látta az úgynevezett ellenzék leglényegét. Pedig látta! Íme:

Magyarország szélén állt egy szalmaviskó. Szalma volt a teteje, ablaka, ajtaja. Benne lakott Szalma Feri (DK), Szalma Peti (Jobbik), Szalma Berci (MSZP) és Szalma Timi (hátnemmindegy, HNM).

Egy kora tavaszi napon szép pandémiát találtak. Nevelgették, locsolgatták, szeretgették, meg is nőtt akkorára, mint a szalmaviskó. Volt öröm, vigasság! Száz halottat is megér! Ezret is! Tízezret is! Megéri az egész kerek világ legtöbb halottját is! Ugrálták körbe a pandémiát, azután leültek a tövébe. Tervezgettek.

– Veszünk belőle kormánybukást. Jó!

– Veszünk belőle hatalmat. Jó!

– Veszünk belőle tejhatalmat. Jó!

– Veszünk belőle sok-sok Németh Athinát. Jó!

– Miért Athinát? Vegyünk sok-sok Korózst!

– Athinát, Korózst, hajtogatott papírmasé Hadházyt…

Estig vitatkoztak. Akkor meg az Orbánbasi belerúgott a pandémiába, az meg ezer darabra hullott. Vége lett a tervezgetésnek. Szalma Feri, Szalma Peti, Szalma Berci és Szalma Timi azóta is abban a szalmaviskóban lakik. Szalmán ülnek. Szalmakását eszegetnek. És fogalmuk sincs róla, hogy az agyuk helyén is szalma van. De az legalább megrothadt.

Hát, így szól a Szalmamese.

Bár az sincs kizárva, hogy nem emlékszem rá egészen pontosan, de mindegy is. Ugyanis a jó mesék, népdalok, balladák szájhagyomány útján terjednek, s így alakulnak, változnak, mert mindenki hozzáteszi a magáét.

Fölöttébb jó és üdvös lenne, ha egyszer, csak a változatosság kedvéért Szalma Feri, Szalma Peti, Szalma Berci és Szalma Timi is hozzátenne valamit ehhez a hazához. Bár lehet, ők azzal tudnák a legtöbbet hozzátenni, ha nem csinálnának végre semmit. Csak eszegetnék a szalmakását. Mi pedig ünnepélyesen megígérjük nekik, hogy viszünk hozzá szalmatojást.

Amit a Szalma Ákos keltett ki.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.