Holokauszt kérdőjelek nélkül?

Az Európai Unióban jelenleg Ausztria, Németország és Franciaország törvénykezése foglalkozik külön jogszabályban a holokauszt és a náci népirtások tagadásával. A sajtóban megjelent hírek szerint hazánkban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) nemrégiben kezdeményezte, hogy törvény tiltsa a zsidók ellen elkövetett népirtások tényének megkérdőjelezését. Dávid Ibolya igazságügyi miniszter korábban azon véleményének adott hangot, hogy elzárkózik a büntető törvénykönyv ez ügyben való módosításától. Tordai Péter, a Mazsihisz elnöke lapunknak úgy nyilatkozott: ha a törvényhozók javaslataikat alkalmasnak találják törvénybe foglalni, minden bizonnyal részletes társadalmi vita fogja megelőzni a törvény elfogadását.Egy 1992-es alkotmánybírósági határozat alapján jelenleg közösség elleni izgatás miatt vonhatók felelősségre azok, akik egy vallási vagy etnikai közösség elleni gyűlöletkeltéshez járulnak hozzá, ám pusztán az eszmék kinyilvánítása nem büntetendő. Az európai törvényi szabályozások sorában az ausztriai az, amely legegyértelműbben bünteti a holokauszt történelmi tényének tagadását. Az erőskezű szabályozás hátterében minden bizonnyal Ausztria második világháborús szerepe húzódik meg. Nyugat-Európa több állama – így Ausztria mellett Németország, Olaszország és Spanyolország – a második világégés után olyan alkotmánybíráskodást hozott létre, amely képes megakadályozni egy diktatórikus rendszer kialakulását. Mondhatni, hogy a háború okozta lelkifurdalás megtette hatását. Azok, akik bizonyítottan a nemzetiszocializmus újjáélesztésére törekednek, öt-tíz, sőt egyes különösen veszélyes esetekben akár húsz év börtönre is számíthatnak az Alpok országában. Az osztrák legfelső bíróság egy kiadvány kapcsán – amely a zsidók elgázosítását egyszerűen „hazug propagandának” nevezte – úgy döntött: az ilyen kijelentés már önmagában is bűncselekménynek számít. A bizonyítás nehézsége azonban jól látszik abból, hogy az 1984 és 1990 között beérkezett 1521 feljelentésből 1500 esetben nem született jogerős ítélet. A sors fintora: aki ennek a nehézkes eljárásnak előnyét látta, az éppen Gottfried Küssel volt, aki az osztrák újnácik vezetőjeként híresült el. Ellene tizenegy ízben tettek feljelentést, de az esküdtszék sosem döntött úgy, hogy kiszabja a legmagasabb, egy évtizednyi szabadságvesztést. Gottfried Küssel az amerikai ABC tévétársaságnak adott antiszemita felhangú interjújának hazai visszhangja a rendőrség részéről az „eddig és ne tovább” volt. A nemzetiszocialista szónokot letartóztatták, lakásán házkutatást tartottak, ami nyomán egyebek mellett egy vélt halállista is előkerült. Küssel a közelmúltban szabadult és lett újra része az osztrák közéletnek. A szomszéd nemzet jogalkotó honatyái Simon Wiesenthal kezdeményezésére és minden bizonnyal a Küssel körüli botrány kapcsán arra a döntésre jutottak, hogy időszerű a kiszabható büntetések alsó határának leszállítása. Ennek eredményeként a kevésbé súlyos esetek is büntethetők, igaz, lényegesen kisebb szigorral. A hárompárti konszenzussal megszülető új törvény külön megnevezte azt a speciális törvénysértést, ami akkor áll elő, ha valaki tagadja a náci népirtások tényét. A törvényalkotók azért tartották fontosnak a törvény szigorítását, mert úgy gondolták, hogy ezek a bűncselekmények különösen megnehezítik a békés együttélést. Németországban az első, náci népirtásokat tagadó vélemény 1955-ben került a nagy nyilvánosság elé. A Die Anklage című német lap közölt egy olyan értesülést, amelyben a cikk szerzője bizonyos vöröskeresztes forrásra hivatkozva azt állította: a holokausztnak „mindössze” 300 ezer áldozata volt. Miután a Nemzetközi Vöröskereszt cáfolta, hogy az információ tőle származott volna, az ügy végül nem került a bíróság elé. A szövetségi köztársaság 1960-ban elérkezettnek látta az időt, hogy törvényt alkosson azok ellen, akik a közbékét megzavarják „gyűlöletre uszítással”. Mivel a törvény a népirtás tagadását mint önálló bűncselekményt nem ismerte el, sőt feljelentést is csak az tehetett, akinek legalább az egyik nagyapja zsidó volt, sokan elégedetlenek voltak a törvény szigorával. 1985 áprilisáig kellett várni, amíg a kormánykoalíció – a szociáldemokraták és a zöldek ellenszavazataival szemben – elfogadta az új szabályozást. Ezt is sok támadás érte, ugyanis a szigorítást szorgalmazók elfogadhatatlannak tartották, hogy a holokauszt tagadását még mindig egyszerű becsületsértésként kezeljék. Annyi előrelépés azért történt, hogy a hatóságok maguk is kezdeményezhették az eljárást. Az újraegyesített Németország egy 1991-es pere egyesek számára azt bizonyította: a törvény még mindig nem képes betölteni szerepét. Egy volt náci tábornok állítását – miszerint a „Ciklon–B” használatát a tudomány már megcáfolta – a bíróság 2000 márkás büntetéssel „honorálta”, és nem többel. Deák Péter, a pécsi jogi egyetem oktatója lapunknak elmondta: sok hasonlóságot lát a „lex Göncz” és a Mazsihisz elképzelése között. Mint ismeretes, Göncz Árpád köztársasági elnök 1996 tavaszán törvény adta jogával élve kezdeményezte a Btk. módosítását. A parlament – minden bizonnyal az akkoriban egyre nagyobb médianyilvánosságot kapó szélsőjobboldal visszaszorítása céljából – támogatta az államfő javaslatát, és a törvénykönyv 269. és 212. paragrafusának helyébe új rendelkezéseket hozott. A 212. paragrafusban a jogellenes céllal létrehozott társadalmi szervezet vezetőit és tagjait büntette volna a Tisztelt Ház. A Btk. 269. paragrafusa pedig azokat marasztalta volna el, akik beszéddel vagy tettel „gyűlöletre uszítanak” vagy „egyéb cselekményt követnek el”. A taláros testület úgy ítélte meg, hogy a rendelkezések sértik a gyülekezési és a szólásszabadsághoz fűződő alkotmányos jogokat, ezért mindkettőt megsemmisítette. Deák Péter – aki egyike volt az alkotmányos panaszt benyújtó jogászoknak – úgy vélekedett, hogy a törvény megfogalmazása olyan tág volt, hogy pusztán a bíróság megítélésén múlt, mit büntet. Az egyetemi oktató úgy ítéli meg, hogy a Mazsihisz mostani kezdeményezése nem büntetőjogi kérdést kíván a büntetőjog eszközeivel rendezni. Toller László, a parlament alkotmány- és igazságügyi bizottságának MSZP-s tagja is a sajtóból értesült a Mazsihisz elképzeléséről. A szocialista honatya úgy vélekedett, hogy a náci Németország népirtásának bagatellizálása semmilyen körülmények között nem fogadható el. – A kérdésben Európa a háború után erkölcsi döntést hozott, ezért személy szerint én is támogatom Tordai Péter kezdeményezését. – Toller László szerint társadalmi és jogi kérdések egész sorát veti fel a népirtást megkérdőjelező vélemények büntetőjogi tiltása, s ezekben csak a parlament dönthet. A bizottság elé még nem került a konkrét tervezet, de elsősorban a közös nevezőt kell majd megtalálnunk a társadalmi kisebbség és a többség álláspontjában. Az európai tapasztalatokból kiindulva az eltérő álláspontok egyeztetése mellett hasonlóan bonyolult olyan törvény kialakítása, amely nem ütközik az alkotmányba. Egyes vélemények szerint ugyanis egy büntetőjogi paragrafus, ami egy történelmi esemény abszolút tényét rögzítené, a vélemény- és a szólásszabadsághoz való, az alkotmányban rögzített alapjogunkat korlátozná, mindemellett gátat szabna a történettudományi kutatásoknak is. Az európai bíróságok korábban már hoztak elmarasztaló döntést tudományos kutatók ellen, akik kétségbe vonták a holokauszttal kapcsolatos megállapítások valamelyikét. Egy francia irodalmárprofesszor, Robert Faurisson, aki munkássága alatt azt is vizsgálta, hogy a második világháború során a németek milyen eszközöket vetettek be a koncentrációs táborokban, kételkedett a foglyok elgázosításában. Nézeteinek következménye a bíróság által 1991 áprilisában kiszabott súlyos pénzbüntetés mellett az volt, hogy egyetemi tanszékétől megfosztották, több ízben életveszélyesen megfenyegették és mint mondta: nem egy esetben súlyosan bántalmazták. Faurissont azért nem védte a véleményszabadságról szóló alkotmányos jog, mert a francia nemzetgyűlés 1990. július 13-án olyan döntést hozott, amelyet a londoni megállapodás mellékletében megjelölt – az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények tagadása is bűncselekmény. Faurisson panasszal fordult az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához, amelyben kifogásolta a francia bíróság döntését. A bizottság megerősítette az ügyben hozott korábbi ítéletet, arra hivatkozva, hogy Faurisson nézeteivel a kegyeleti jog mellett megsértette a zsidóság félelemmentes élethez való jogát is. Halmai Gábor alkotmányjogász szerint lehetséges, hogy a parlament megszavazza a holokauszt tagadásának a büntethetőségét, ám kérdéses, nem találná-e azt az alaptörvénybe ütközőnek a taláros testület. Az alkotmányjogász úgy gondolja, hogy a jogalkotóknak először azt kell eldönteniük, hogy szükség van-e egy ilyen törvényre ma Magyarországon. A társadalom érdeke, hogy az oktatás olyan alapossággal térjen ki e témára, amely nem teszi lehetővé téveszmék elterjedését – véli az alkotmányjogász. Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára lapunk többszöri megkeresésére sem kívánt nyilatkozni e témában. Tordai Péter, a Mazsihisz elnöke lapunk megkeresésére a szövetség elképzeléseiről nem kívánt részletekbe bocsátkozni. Mint mondta, a Btk. módosítására vonatkozó két javaslatot eljuttatták a miniszterelnöknek. Abban az esetben, ha a törvényhozók „alkalmasnak találják a tervezetet törvénybe foglalni, annak idején minden bizonnyal részletes társadalmi vita fogja megelőzni a törvény elfogadását”.