Pénz, hatalom, presztízs

Üzleti vállalkozásainktól azonnali jutalomként pénzt, sőt vagyongyűjtési lehetőséget várunk. Mindenkori ambíciónak számít a pénzszerzés, és a befolyó összeggel már terveink vannak, amelyek további pénzt céloznak meg: új lakást vagy házat, autót, nyaralást, szórakozást, új készülékeket, konyhaberendezést, televíziót. Midász király legendája úgy szól, hogy amihez csak nyúl, minden arannyá változik, végül a kupa bor is, úgyhogy az inni akaró szomjan hal.Eggyel feljebb céloznak azok, akik a pénzt hatalomra kívánják átváltani, tehát létezik egy pont, amelyen túl a vagyon nem elégít ki. A pénz iránti sóvárgás hamarosan másvalamivé változik, a következő lépcsőfokként automatikusan a befolyásszerzés vágya tűnik fel. Automatikusan, hiszen a sok pénz vonzza a barátokat, ellenségeket, ismerősöket, hírnévre figyelőket, akikből a hízelgők növekvő hada kerül ki. Belőlük valóságos udvaroncok lesznek, és igazolják a mondást, amely szerint a pénznek nincs szaga, de a másikat is: a pénz szaga magához édesgeti azokat, akiknek nincs pénzük.A sok pénz tulajdonosa ilyenformán nem több pénzt akar szerezni, hanem most már hatalmat óhajt, mert megérzi ennek szagát, növekvő vonzerejét. Az alap marad a sok pénz, de már ugyanolyan édes a hatalom is. Sőt, a kettő összeolvad: a pénz vonzza a hatalmat, és a hatalom által pénzt nyerhet, ez további hatalomhoz juttatja. A legenda szerint léteznek olyan emberek is, akik szeretnének megállni a pénz birtoklásánál, és nem törekednek hatalomra. Ez főként a politikusjelöltekre vonatkozik céljuk elérése előtt, de általában ők is azzal ámítják magukat, hogy ha pénzük lesz, csak hasznos célokra fordítják.Irodalmunk mutatja viszont – főként átmeneti időszakokban – a pénz és a hatalom külön-külön és együttes hatását. A célkitűzés olyan, amilyen, de a regényhősök és ellenhősök meggyőzően ábrázolják a hatalom ízét megérző embert, akinél a pénz messze elmaradt a létra alsó fokain, és aki úgy élvezi mindenre kiterjedő erejét, mint annak idején kincsesládája tartalmát. A licitálás, az ár felsrófolása is szenvedélyt elégít ki, valahol a pénz és hatalom határán, akár Harpagon, akár Bill Gates ajánlja fel az összeget.A pénz és hatalom után következik a presztízs, amely talán még nagyobb mozgatóerő, mint az előbbi kettő. A pénznek és a hatalomnak van ugyanis egy e világi határa. Sok mindent vásárolhatunk pénzen, magasra juthatunk a társadalmi ranglétrán hatalom által. De a presztízs olyan szférába lendít, ahol a pénz és a hatalom már csak álarc, az igazi az elismerés, amellyel a legfelső réteg befogadja a már pénzes és hatalmas férfiút. Konkrétan: a vagyonos és címeket viselő polgár akkor érzi magát karrierje csúcsán, amikor (baloldali) folyóiratokban szerepeltetik a nevét, hivatkoznak rá, félig kinyitják előtte az eldugott panteont, ahol a kultúra értékei halmozódtak fel. A bekukucskáló pénzes és hatalmas férfi (bankár, politikus, iparbáró, ENSZ-tisztviselő) akkor érzi, hogy megérkezett, amikor tagkönyve van ezekben a körökben, ahová őt odaszámítják, ahol ő fizet (de ez már csak gesztus!) a magas mecénási megtiszteltetésért.Nem mintha otthon érezné magát a fiatal poéták és zenészek között, viszont kompenzálja az a kis izgalom, amelyet nem tud nem érezni: az elit között van, fellépett az anyagi világból a szellem világába, formálhatja a jövőt, de a múltat is, hiszen a szellem örök. Néró így kiáltott fel, amikor utolsó hű katonája a saját parancsára leszúrta: „Milyen nagy művészt veszít halálommal az emberiség!” A lantos költő nagyobb hát a római császárnál... És Maecenas nevét éppolyan márványba vésték, mint Augustus költőgárdájának tagjaiét.Megfigyelhetünk tehát egy olyan fokozatot, ahol az ambíció titkos alkímiája a pénzt az alsóbb régiókba sorolja. Ez egyrészt eredetére, másrészt azonnali, anyagi hasznára vonatkozik. Rögtön érezzük, hogy a hatalom ennél magasabb rendű, mert nem tárgyakat céloz meg, hanem embertársainkat; a presztízs ennél is magasabb, mert láthatatlan, sőt pénz nélkül is megszerezhető. Ez már keresztény erkölcsi befolyásra mutat, amint Nietzsche mondaná, az erős ember engedékenysége a gyengével szemben. Amerika északnyugati indián törzseinél a tulajdonos időnként a nagy nyilvánosság előtt máglyán elégeti felhalmozott vagyonát (házát, csónakjait, fegyvereit, háztartási eszközeit), mutatva ezzel, hogy a tulajdon nem minden, sőt a hatalom sem. A „minden”, úgy látszik, a presztízs, amelyet az elillanó füst jelez igazán.Egyesek azt mondanák, hogy az értelmiségi elit presztízse az osztálytársadalom kialakulásával lép fel, ahol a gazdag polgárt rossz lelkiismerete készteti a bohémmal szembeni látszatengedékenységre. Így a dúsgazdag ember szerepet kaphat mind a pénz, mind a kultúra világában. A tömegek fölött gyakorolt hatalom annyira fuzionál a tömegeket mozgató (tömeg)kultúrával, hogy az átlagos pénzeszsák kielégül mindkét téren: vagyonát sokszorozza, ugyanakkor presztízsét is növeli a művészettel való intim kapcsolata. Ehhez erősen hozzájárul a művészet válsága.