S. O. S. Vörösmarty S. O. S. Debrecen

Abban a pillanatban, hogy a Vörösmarty árbocáról levonják a nemzetiszín lobogót, az évtizedek óta az Újpesti-öbölben veszteglő Debrecen lesz a magyar tengeri flotta egyetlen hajója. S miközben a Vörösmarty kapitánya lélekben a tengerjáró utolsó útjára készül, a Magyar Tengerészek Egyesülete az 1936-ban vízre bocsátott Debrecen feltámasztásán munkálkodik.Valószínűleg Szabó Péter hosszújáratú tengerészkapitánynak jut majd a kétes dicsőség, hogy a Vörösmartyt mint magyar hajót, utolsó útján vezényelje. Az ötvenesztendős kapitány gondolatai – köszönhetően Verne regényeinek – már kisgyermekként a nyílt tengeren kalandoztak, így érettségi után egyenes út vezetett a hajózásig. Szabó Péternek szerencséje volt, mert rögtön tengerjáróra került, s kétesztendei matrózkodást, a főiskolát, valamint a sorkatonaságot követően 1975-ben harmadik tisztté nevezték ki. Egy évtizeddel később már hosszújárató tengerészkapitányként szolgált.Kapitányi megbízásának legnagyobb részét a Vörösmartyn teljesítette. Mint mondja, ez valódi rangot jelentett, hiszen a Vörösmarty volt a zászlóshajó, a Mahart-flotta legnagyobb egysége. Mutatta ezt a hajó legénységének létszáma is, a tengerjáró a nyolcvanas években ugyanis negyvennégy matrózzal – köztük két szakács és három pincér – szelte a habokat. A szocialista gazdaság teljesítőképességének mérséklődésével párhuzamosan a Vörösmartyn szolgáló tengerészek száma is csökkent, s Szabó Péter kinevezésekor már csak huszonnyolc, tavaly pedig mindössze huszonegy tengerész szorgoskodott a fedélzeten.A hajó leggyakrabban az Atlanti-óceánon, a Földközi-tengeren, a Távol-Keleten és a Karib-térségben közlekedett. Pályafutása nélkülözte a különleges helyzeteket, a Vörösmartyn egyetlen alkalommal sem kellett vészhelyzetet elrendelni. A magyar tengerhajózás története egyébként sem bővelkedik katasztrófákban, a flotta egyetlen hajót veszített. Az 1958-as esemény áldozata a Béke nevű szállító volt, amelyet egy olasz luxushajó szabályosan kettévágott. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a teljes személyzetet sikerült kimenteni.A Vörösmarty életében a szocialista rendszerben kötelező pártfunkcionárius tevékenykedése sem okozott komolyabb zavart. A párttitkár időnként összehívta a párttagokat, ám a gyűlések nem mentek a munka rovására. Szabó Péter mégis nosztalgiával gondol vissza a nyolcvanas évekre, természetesen nem az MSZMP jelenlétét, hanem a legénység összetartását hiányolja. Véleménye szerint a kollektíva gyengülését a felgyorsult élet okozta, mert míg korábban a hajók akár két hétig is egy helyben horgonyoztak, manapság már csak egy-két nap a várakozási idő. A kikötőket ráadásul a városoktól távolra telepítették, így a matrózok a helyi nevezetességek helyett leginkább csak darukat, vonatokat, csővezetékeket és más nemzetbéli sorstársaikat szemlélhetik. Vagy azt sem. Az Egyesült Arab Emírségek egyik olajfinomítójának műtrágyát szállító Vörösmarty legénységét ugyanis tavaly három napig még a partra sem engedték ki.A tengerészélet tehát korántsem olyan, mint azt a kalandregények sugallják – véli a kapitány. A munka rutinszerű, mindenki tudja, hogy mi a dolga, és azt el is végzi. A matrózok szabadidőprogramjai sem hasonlítanak Piszkos Fred, Fülig Jimmy és a többi Rejtő-hős mindennapjaira, video és könyvtár, valamint a flotta zászlóshajójának egyedi felszerelése, a tengervízzel feltölthető medence nyújt kikapcsolódást. A könyvtár egyébként nemcsak szórakozásra, hanem történelmi kutakodásra is kiválóan alkalmas, mivel a köteteket utoljára a rendszerváltozás előtt cserélték. A matrózmorál viszont nagyot változott, mint azt Szabó Péter elárulta: a tengerészek manapság lényegesen kevesebb rumot fogyasztanak, mint elődjeik, s a részegséggel összefüggő függelemsértések is minimálisra csökkentek. A mai fiatalok a kikötői csapszékek helyett a hajó konditermében vezetik le fölös energiáikat.Megváltozott a kapitányok presztízse is, mert bár vitathatatlanul ők a hajó első emberei, az élet-halál ura minősítés a múltté. A modern technikának köszönhetően a felelősség megoszlik a kapitány és a jármű tulajdonosa között, akit minden rendkívüli eseményről azonnal értesítenek. Megmaradt számukra viszont a fiatal párok összeadásának joga, ám a nemzetközi területnek számító nyílt tengeren kötött házasságokat a friss házasoknak a szárazföldi hatóságokkal is szentesíttetniük kell.Azt Szabó Péter sem tudja, hogy tengeri anyakönyv-vezetői szerepet vállalhat-e még valaha, csupán reméli: a Vörösmartyt a személyzetével együtt vásárolja majd meg az új tulajdonos. Korábban – amikor a magyar tengeri flotta még 21 hajóból állt – nem fordulhatott elő, hogy egy kapitány munka nélkül maradjon. A Vörösmarty utolsó kapitánya azonban felkészült arra, hogy esetleg első tisztként teljesítsen szolgálatot egy külföldi hajón.Ha tehát a Vörösmarty árbocáról levonják a nemzetiszín lobogót, a Debrecen marad a magyar tengerhajózás egyetlen tárgyi emléke. A hajót 1939. július 6-án Kassa néven bocsátották vízre, s miután végigszolgálta a II. világháborút, polgári szállító járműként 1965. december 1-jéig járta a bel- és külföldi vizeket. A hajó harmincöt éve az újpesti öbölben rostokol, a Mahart mint műhelyhajót hasznosította. A Debrecen (ex-Kassa) sorsában a tavalyi esztendő hozott fordulatot, tulajdonosa ugyanis a Magyar Tengerészek Egyesülete (MTE) által létrehozott „Magyar Duna – tengerhajózásért” Alapítványnak adományozta.Az alapítvány célja a magyar folyami, folyamtengeri és tengerhajózási múlt bemutatása, a megmaradt okmányok, képek, tárgyi bizonyítékok rendszerezése, karbantartása és múzeumi bemutatása és a valamikor oly kiváló honi tengerészképzés felújítása – tudtuk meg Hadnagy Gábortól, az MTE elnökhelyettesétől. A szakemberek e célokat a Debrecen átalakításával, felújításával kívánják megvalósítani. A tervek szerint a múzeumhajón tizenkét hallgató oktatására alkalmas tanterem, tanári szoba, a vidéki tanulók elszállásolását megoldó kabinok, s egy legalább nyolcvan személyt befogadó étterem is helyet kapna.Hadnagy Gábor elmondta: az átalakítás legkevesebb 15 millió forintba kerülne. Az összeg lassan gyűlik, az adományokat az alapítvány fogadja. A felújítás munkálatai egyébként már elkezdődtek, s ha minden az elképzelések szerint alakul, akár két-három éven belül be is fejeződhetnek. Ennek azonban alapvető feltétele, hogy a civil szerveződés mihamarabb összegyűjtse a szükséges összeget. Az egyesület szeretné a hajó helyét is megváltoztatni, s a kívül-belül megújuló Debrecent a belvároshoz közelebb, frekventáltabb helyen kikötni.A második célkitűzés, vagyis a honi tengerészképzés megújítása már nehezebb feladat. Mint azt Makk Gusztáv oktatásvezetőtől megtudtuk: a jól képzett magyar matrózok iránt külföldön nagy a kereslet, a gyakorlattal nem rendelkező kezdők helyzete azonban majdhogynem kilátástalan. Újonc tengerészt egy hajón sem látnak szívesen, s a Vörösmarty értékesítésével megszűnik a magyar legénység, valamint a tisztikar segítségével megszerezhető gyakorlat lehetősége. A hajótulajdonosok leginkább a tizenkét hónapnyi, tengerjárón szerzett tapasztalattal bíró kormányos matrózokat keresik, legfeljebb a hat hónapos szolgálatot teljesített nappali matrózokat alkalmazzák. Makk Gusztáv félti a szakmát, mert mint kifejtette: egy-egy tanfolyamra öt évvel ezelőtt még harmincan jelentkeztek, de a legutóbbi képzés iránt mindössze két fiatalember érdeklődött.