Az 1956-os forradalom és a Nemzetőrség

Stefka István
2000. 03. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

1956 megítélése ma sem egyértelmű. A résztvevők másképpen emlékeznek, eltérő módon látják cselekedeteiket, szerepüket. A történészek még mindig nem tették a helyére históriánk e nagyon fontos szakaszát. Egy biztos: 1956 volt a kommunista rendszerre mért első csapás, ez ingatta meg az addig erősnek hitt Szovjetuniót. Bárhogyan vélekednek egyesek, 1956 forradalom és szabadságharc volt. Számtalan ismeretlen és ismert hőse áldozta fel életét a szabadságért, s nem hiába. Akárcsak 1848-ban, 1956-ban is megalakult a Nemzetőrség, amely a későbbi nemzeti hadsereg és a rendőrség magja lehetett volna. Az akkor kitűzött célok megvalósulására csaknem negyven évig kellett várni. Kopácsi Sándor, a volt esztergályos, Budapest akkori rendőrfőkapitánya, a Nemzetőrség főparancsnok-helyettese a forradalom mellé állt. Szerov hadseregtábornok, a KGB főnöke Budapest legmagasabb fájára akarta felakasztatni. Életfogytiglant kapott. Bár 1963-ban amnesztiával szabadult, ez nem jelentett valódi szabadságot. Most, mikor már megtehetjük, sürgető feladatunk a múlt tisztázása, így a forradalomban részt vevők szerepének megítélése is.- Ön mint Budapest rendőrfőkapitánya mit szándékozott tenni 1956. október 23-án?- A tüntetés kezdetétől mindig politikai megoldást igyekeztem keresni, szemben a politikusokkal, akik rendőri beavatkozást kívántak.- Kényszeríteni akarták önt, hogy lövessen a tömegbe?- Amikor 1956. október 23-án megkezdődött a tüntetés, behívtak a belügyminisztériumba, ahol Piros László belügyminiszter és vezérkara tartózkodott. Megkérdezték, mit tettem a tüntetés megakadályozása érdekében. Tekintettel arra – mondtam -, hogy a szocialista rendszerben nincs szükség olyan, a kapitalista társadalomban használt eszközökre, mint a gumibot, vízágyú, amelyekkel fel lehetne oszlatni a tömeget, nekünk csak lőfegyverünk van. Ki vállalja a felelősséget azért, hogy a fegyverek eldördüljenek? Az új szovjet tanácsadó is jelen volt, akiről akkor még nem tudtam, hogy Szerov hadseregtábornok, a KGB főnöke. Rögtön megjegyezte, nem érti, miért vannak aggályai Budapest rendőrfőkapitányának a fasisztákkal szemben. Erre azt mondtam, hogy a Moszkvából érkezett tanácsadó elvtárs nincs tisztában a magyarországi viszonyokkal, ugyanis a tüntető egyetemisták munkás- és parasztgyerekek.Óvatosan cselekedni- Hogyan mert szembeszállni abban a helyzetben, abban a légkörben egy szovjet tanácsadóval?- Civilben volt, és nem ismertem. Ha tudtam volna, hogy Szerov hadseregtábornokkal beszélek, biztosan másképpen viselkedem. Piros László nem szólt semmit, de három helyettese is úgy vélekedett, mint én: hogy óvatosan kell cselekedni. Aztán a belügyminiszter felvette a telefonkagylót, kapcsolták Gerő Ernőt, és Piros kérte, hogy a Politikai Bizottság adjon utasítást. Tíz perc múlva megjött az utasítás: engedélyezték a tüntetést. Szerov dühösen végignézett rajtunk. Én visszamentem a Deák téri főkapitányságra.- Este viszont elkezdődött a lövöldözés a rádiónál.- Ekkor felhívtam Pirost, aki bizonytalanul csak ennyit mondott: „Kopácsi elvtárs, cselekedjen belátása szerint!” Ez lavírozási lehetőséget adott. Október 25-én tárgyaltam a fegyveres csoportok vezetőivel, akik bejöttek a kapitányságra, mert becsületszavamat adtam, hogy nem esik bántódásuk. Angyal Istvánnal, Dan-kó Tiborral, Iván-Kovács Lászlóval, a Corvin köz parancsnokával folytattam megbeszélést, a kormány tudtával és beleegyezésével.- Nem fordult meg a fejében, hogy a tömegre lövessen?- Egyáltalán nem. Arra adtam parancsot, hogy kerülni kell a konfrontációt. Ezt tudta az a tízezres tömeg is, amelyik a főkapitányság előtt gyülekezett. Amikor látták kijönni az épületből Angyalt és társait, egyszerre elkezdték skandálni: „Gyertek velünk, vesszen Piros, éljen Kopácsi!” Mikor ezt meghallotta a feleségem, felhívott, s csak ennyit mondott: „Sándor, útban van a kötél.” Aztán a Parlament előtti vérengzés utáni napon, október 26-án este telefonált Hegedűs András, a miniszterelnök-helyettes, és a következőket mondta: „Kopácsi elvtárs, ismereteim szerint maga nagyon lanyhán kezeli ezt a kérdést. Keményebben kell fellépni a tömeggel szemben!”- Hegedűs András miniszterelnök volt.- Akkor már nem. Nagy Imre volt a miniszterelnök. Azt mondtam Hegedűsnek, hogy a miniszterelnök-helyettes elvtárs nekem nem szolgálati elöljáróm. Tűzparancsot csak a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány adhat ki, azt is csak személyesen, s akkor, ha a fegyverhasználat jogos és szükséges. Erre dühödten lecsapta a kagylót.- Emlékszem, hogy a rendőrök leszakították sapkájukról a vörös csillagot, és felkerült a karjukra a nemzetiszín szalag.- Ez később történt, utasításra tették, bár a döntő többség szívesen tette. Ennek előzménye volt. Engem 1952-ben neveztek ki budapesti rendőrfőkapitánynak. 1953-ban, a Nagy Imre-kormány idején óriási örömmel fogadtam az enyhítéseket. Miért üdvözölhette egy rendőr, egy kommunista rendőr a szorítás lazulását? Azért, mert a rendőr addig alig végzett rendőri munkát. Előállított, börtönbe kísért embereket. 150 ezer ember állt képletesen a börtönajtó előtt, hogy majd leülje büntetését, mert lopott egy két és fél forintos poharat a talponállóból. Tömegével voltak ilyen emberek, akik, úgymond a társadalom sérelmére, elcsentek valami csekélységet, és másfél évet kaptak. A rendőrök a rablókat szívesebben üldözték volna. Amikor átvettem a rendőr-főkapitányság vezetését, a fogdában több rendőrtiszt volt, mint betörő. Az elődöm, egy Moravecz nevezetű volt ÁVH-s vezérőrnagy megbízhatatlannak tartotta a rendőröket, és egyszerűen bevágta őket a fogdába. A másik előzmény az volt, hogy 1956 februárjában hangzott el az a híres hruscsovi beszéd, amelyben lerántotta a leplet Sztálinról. Erre a Politikai Bizottság leszedette a falakról a három szent, Marx, Lenin meg Sztálin képét, és helyettük a magyar vezetők portréját aggatták ki. Én viszont az irodámban Kossuth, Petőfi és Táncsics képét tettem a falra. Mikor aztán a perem folyt, a vádiratban a nacionalista beütés is szerepelt.- Ezekkel a kisebb-nagyobb fogásokkal állította maga mellé a rendőrtisztek egy részét?- Igen, és a rendőrtisztek közül sokan jártak a Petőfi Körbe. 1956-ra többen „fertőzöttek” voltak.- Az emberek egy része mégsem tett különbséget a rendőrök és az ÁVH-sok között. Sokan nem tudták eldönteni, milyen szerepet játszik a rendőrség a törvénytelenségekben, milyen szálak fűzik az ÁVH-hoz.- Részfeladatokat a rendőrség is kapott. 1950-51-ben a kitelepítetteket kellett kísérniük. A lakosság zöme azért nagyságrendekkel különbnek tartotta a rendőröket, mint az ÁVH-sokat. A rendőrökkel nem állíttattak elő politikai gyanúsítottakat, mert nem bíztak meg bennük.- Három évvel ezelőtt egy belügyminisztériumi osztályvezetőnő olyan igazolást adott ki egy Ausztráliában folyó ÁVH-s perben, miszerint az Államvédelmi Hatóság börtöneiben nem folyt kínvallatás, nem vertek agyon embereket.- Nekem nem egy barátomat hurcolták el. Kínzással és veréssel kényszerítették őket beismerő vallomásra.Vihar előtt- Térjünk vissza 1956-ra! Lehetett észlelni, hogy készül valami?- 1956 tavaszán már lehetett érezni, hogy a pártvezetés nem megoldani akarja a kérdéseket, hanem csak elodázni és magyarázni őket. Következtek a lengyelországi események, betiltották a Petőfi Kört, aztán az oroszok leváltották Rákosit. Gerő nem tudta, miként kell politikailag megoldani egy ilyen helyzetet. Mindannyian éreztük, hogy közeledik a robbanás perce. Ennek hangot is adtunk. 1956 márciusában tartottak a rendőröknek a Böszörményi úton egy nagy értekezletet, 1200 ember részvételével. A feladat az volt, hogy ismertessük a párttagokkal a XX. kongresszus elveit. Elmondtam az elvek lényegét, és talán én voltam az első, aki név szerint kimondtam, meg mertem kockáztatni, hogy jó lenne, ha Rákosi elvtárs önkritikát gyakorolna. Ott volt a budapesti pártbizottságból Mező Imre, a belügyből Pőcze országos rendőrfőkapitány. A beszéd után Mező odajött hozzám gratulálni. Ennek az lett a folytatása, hogy amikor újra megerősödött Rákosi, összeállították a négyszázas ellenzéki listát. Megnevezték, kiket kell ösz-szefogdosni, s erre akarták ráhangolni az államvédelmi és a belügyi állományt. Az államvédelmiseket meg-torpantotta Rákosiéknak az a szándéka, hogy mindent Farkas Mihályra meg a környezetére kenjenek, közülük sok embert le is tartóztattak. Emiatt többen meghátráltak, óvatosabbak lettek. A rendőrök meg nem akartak belekeveredni az akcióba, mert korábban sem vettek részt ilyesmiben. Ezután egy szűkebb körű értekezleten, 1956 augusztusában, Pőcze vezérőrnagy kegyetlenül nekem rontott – éreztem, hogy utasításra cselekszik -, s azt mondta: „A múltkori nagygyűlésen szélesre tárta az ajtót a jobboldali nacionalista eszmék előtt.” Önkritikát kellett volna gyakorolnom. Gondoltam, most kell innen lelépnem, akkor nem lehetek felelős azért, ami következik. Azt mondtam neki: „Pőcze elvtárs is ott volt, és gratulált. Miért nem négy és fél hónappal ezelőtt mondta ezt? Mi a népre nem fogunk lőni!” Arra gondoltam, hogy most felfüggesztenek. Egymásra néztek Piros Lászlóval, a belügyminiszter felállt, és csak ennyit mondott: „Felfüggesztem – egy pillanatra megállt – az értekezletet húsz percre.” Utána, mintha mi sem történt volna, folytatódott a megbeszélés.- A Nemzetőrség 1956. október 30-án alakult meg, és ön lett a főparancsnok-helyettese. Miért ezt a nevet kapta?- Október 28-án már arról tárgyaltunk Király Bélával együtt a forradalmárokkal, a munkástanács vezetőivel, hogy a rendőrség mellett létre kell hozni egy olyan erőt, amely biztosítja a rendet, és egyúttal szilárd támasza lesz a Nagy Imre-kormánynak. Ugyanis a hadsereg, a rendőrség meggyengült. Jobb elnevezést, mint az 1848-as hagyományok alapján álló Nemzetőrség, nem találtunk.- Kikből állt a Nemzetőrség?- Október 31-én alakítottuk meg hivatalosan a Nemzetőrség Főparancsnokságát a Kilián-laktanyában Maléter Pállal, Király Bélával – ő lett a főparancsnok – és a felkelőcsoportok vezetőivel, Pongrátz Gergellyel, Angyal Pistával, Szabó bácsival. Mindenki elfogadta a kormányprogramot és azt, hogy 1956 nemzeti felkelés és szabadságharc. Büszke vagyok rá, hogy Király Bélával talán az első olyan egyenruhás emberek voltunk a magyar történelemben, akik nem kinevezéssel, hanem választás útján nyertük el a pozíciónkat. November 1-jén kezdődött a járőrözés, a csoportok egy katonából, egy felkelőből meg egy rendőrből álltak.- Valamennyiük karján nemzetiszín szalag.- És fegyvert viseltek. A fegyver azért érdekes, mert ellenem az volt a fő vádpont, hogy Király Bélával együtt megszerveztem az ellenforradalmi Nemzetőrséget, és húszezer fegyvert osztottam ki a tagjainak. Ez igaz volt. A tárgyalás folyamán kerültek elő azok az iratok, amelyekről tudtam, de a tárgyalásig nem szóltam róluk. Ugyanis nekem mint budapesti főkapitánynak vételezési jogom volt fegyverre, de kiutalási jogom nem. A fegyverraktárak csak felsőbb parancsra adhattak ki fegyvert. Ezt a parancsot Münnich Ferenc belügyminiszter írta alá. Megkérdezték, miért nem mondtam ezt előbb. Azért, feleltem, mert a tárgyalás előtt tarkón lőttek volna, és befejezettnek tekintik az ügyet.Életfogytiglan- Ez mentette meg az életét, ezért kapott „csak” életfogytiglant?- Lehet, nem tudom. A Jelcin által hozzáférhetővé tett iratokban szerepel, hogy Szerov október 27-én jelentést küldött Hruscsovnak, amelyben azt írta, hogy Kopácsi, a budapesti rendőrfőkapitány áruló politikát folytat, ezért többen követelik a leváltását és a pártból való kizárását. Most tudtam meg, hogy két ízben jelöltek a Nagy Imre-kormányba belügyminiszternek, Münnich helyett. Ha bekerültem volna, már nem élnék.- Nagy Imre akarta?- Akarta.- Nagyon nagy befolyással bírtak a szovjet tanácsadók?- Elvileg tanácsadók voltak, de gyakorlatilag közvetlenül irányítottak. Az én hivatalomban két tanácsadó volt, de megvoltam velük, mert vettem nekik november 7-re vadászpuskát, rádiót meg egyéb ajándékokat. Az utasításaik közül azt hallgattam meg, amit akartam. Nekem nem volt sok bajom velük. De Pőczét, az országos rendőrfőkapitányt egyszer majdnem elvitték. Ugyanis elkövette azt a hibát, hogy kijelentette a szovjet főtanácsadó előtt: a magyar rendőrség korszerűbb eszközökkel dolgozik, mint a szovjet. Erre behívtak bennünket a Politikai Bizottság ülésére, és olyan hangnemben utasították rendre Pőczét, hogy azt hittem, onnan el is viszik. Miniszterhelyettesi beosztásából leváltották, de megmaradt országos főkapitánynak.- November 4-én a szovjetek megszállták Magyarországot. A Nemzetőrség milyen szerepet játszott akkor?- Amikor a hajnali órákban elkezdődött a harc, Király Béla parancsot kért Nagy Imrétől. A miniszterelnök pontosan tudta, hogy ha tűzparancsot ad ki, abból fölösleges vérontás lesz. Nem adta ki a parancsot. Döntésével Király Béla is egyetértett.- Nem látták értelmét az ellenállásnak?- Ilyen túlerővel szemben nem. Engem berendeltek a Parlamentbe, és nyolcvan rendőrrel bementem. Aztán a feleségemmel együtt követtük volna Király Bélát a Szabadság-hegyre és tovább, de kaptunk egy telefonértesítést a jugoszláv követségről, hogy a szomszédaink odavitték a kislányunkat. Patthelyzetbe kerültünk. Mentünk volna a követségre, de a szovjet tanácsadók felismertek, és azt mondták, hogy keres Kádár. Vittek a feleségemmel együtt, de nem Kádárhoz, hanem Mátyásföldre, Szerov tábornokhoz, ahol mindkettőnket letartóztattak. Ez november 5-én történt.- A felesége is rendőr volt?- Igen, főhadnagy. Szerov egyenruhában volt, teátrálisan pisztolyt szegezett nekem, és ezt mondta: „Maga elsüllyedt az ellenforradalom mocsarában, pedig november 2-án felajánlottuk a lehetőséget, és ha hallgatott volna ránk, ma miniszter lehetne. Ezért Budapest legmagasabb fájára fogom felakasztatni.” Tiltakoztam, hangoztattam, hogy országgyűlési képviselő vagyok. Erre kirúgta a kezemből az igazolványomat.- Mit tart az 1848-49-es, illetve az 1956-os forradalom és szabadságharc közös vonásának?- Sok minden közös bennük. A 12 pont és a 16 pont jórészt fedi egymást. Csak annyi a különbség, hogy nem az osztrákoktól, hanem a szovjetektől akartunk elszakadni.- A Kádár-rendszer életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, de a neve bekerült a magyar történelembe. Ha most kellene választania, más útra lépne?- Nem. A lelkiismeretem, jellemem nem engedte volna, hogy a forradalom után – esetleg mint belügyminiszter – én hajtsam végre azt a sok aljas gyilkosságot, törvénytelenséget, ami megtörtént. Azzal együtt, hogy hat és fél évig ültem a börtönben, s aztán 1990-ig emigrációba kényszerültem, úgy érzem, jól tettem, amit tettem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.