Debrecen egyik belvárosi cukrászdájában beszéltük meg a találkozót. A fiatalember szabadkozik a késésért, majd bevallja, hogy vissza kellett fordulnia az érmekért és az elismerô oklevelekért, ráadásul a cukrászdák „világában” nehezen ismeri ki magát. Hiába biztatom, válasszon a finomságok közül, némi tétovázás után, udvariasan ugyan, de kosarat kapok. Kérésemre elôkerülnek táskájából a kimagasló eredményt tanúsító dokumentumok.
– Miniszterelnöki dicséretben azért részesültem, mert tavaly júliusban a Washingtonban rendezett nemzetközi diákolimpián matematikából ezüstérmes lettem – tudatja a 17 esztendôs Csóka Endre természetes egyszerűséggel, majd hozzáfűzi: – A kéthetes programon 83 ország 473 diákja mérte össze a tudását egyéni versenyben. Magyarországról rajtam kívül négy budapesti és egy gyôri diák jutott ki erre az olimpiára.
– Úgy tudom, te voltál a legfiatalabb a magyar csapatban.
– A többiek felsôbb évfolyamosak voltak, én viszont épp csak befejeztem a másodikat, amikor a versenyre utaztunk. Elsôsként már tartalékosnak válogattak, és a háromhetes intenzív felkészítésen akkor is és most is részt vettem. Elôtte, a tanév során minden második héten Budapestre kellett utaznom, ahol egy speciális szakkörön okítottak. A válogató verseny után a szaktekintélyekbôl álló bizottság tökéletes képet kapott arról, kik „illenek” a Washingtonba induló csapatba.
A tengerentúlon töltött két hét pedig feledhetetlen marad. Az amerikai szervezôk mindennap kiadós városnézésre vitték a versenyzôket. Egyebek mellett megtekinthették a Fehér Házat, a Lincoln-emlékművet, a Pentagont pedig még sértetlenül látták. A verseny kétnapos volt, 4,5 óra alatt 3-3 feladatot kellett megoldaniuk. Nem is akármilyeneket. Endre úgy indult a nemzetközi viadalra, hogy aranyéremmel tér haza. Még sincs elkeseredve. Az idén újra nekivág, nagyobb tapasztalattal, több ismerettel.
Szóba kerül az is, hogy az ellátást a vendéglátók állták, az utazás költségeit és a Washingtonban töltött két hétre való zsebpénzt az Oktatási Minisztériumtól kapták a magyar diákok. Ennek apropóján felidézzük a Parlamentben rendezett ünnepség feledhetetlen óráit.
– A szüleim és Balázs Tivadar, a matematikatanárom kísért el a Parlamentbe. A díjak átadása után egy csodálatos fogadásra voltunk hivatalosak. Orbán Viktor miniszterelnök úr is odajött hozzánk beszélgetni. Bárki kérdezhetett tôle, mindenre készségesen válaszolt.
– Neked is voltak kérdéseid?
– Sokan voltak, sokfelé kellett figyelnie a miniszterelnök úrnak. Nagyra becsülöm ôt, szívesen társalogtam volna vele, de nem akartam tolakodni, visszaélni az idejével.
Egyszerre pillantunk a miniszterelnök aláírásával ellátott oklevélre:. „Kedves Csóka Endre! A 2001-es Nemzetközi Matematikai Diákolimpián elért egyéni 2. helyezése elismeréseként 2002. január 1-tôl december 31-ig, egy éves miniszterelnöki ösztöndíjban részesítem, amelynek havi nettó összege 15 ezer forint...”
– Mi lesz a pénz sorsa?
– A szüleim hallani sem akarnak arról, hogy besegítsek a havi megélhetésünkbe. Ôk azt vallják, a tanulás és az oktatás a legjobb befektetés, vagyis bankba tesszük az ösztöndíjamat, s majd késôbb döntünk a sorsáról.
Idôközben azt is megtudom, hogy a harmadikos gimnazista fiú számítástechnikából is kiválóan szerepelt az országos, illetve a nemzetközi megmérettetéseken. Az utóbbin viszont tavaly nyáron nem sikerült érmet szereznie. Endre úgy véli, ennek az a fô oka, hogy otthon csak régi, elavult számítógépen tud gyakorolni. Mivel a családi költségvetésben minden fillérnek helye van, a közeljövôben remény sincs a számítógép cseréjére, fejlesztésére. Korszerű gép nélkül pedig a debreceni gimnazista eleve kisebb eséllyel indul számítástechnikából az idei rangos viadalokon.
S hogy mit csinál szabadidejében? Megvallja, számára a kikapcsolódást is a matematikai feladatok megoldása és a programok szerkesztése jelenti. Ideje se nagyon marad másra.
– Sokáig a gimnázium válogatott focicsapatának voltam a kapusa, de egy idô után már nem tudtam összeegyeztetni a versenyekkel. Zongoráztam is, egyesek szerint nem is roszszul. Arról is le kellett mondanom. Ráadásul a humán tárgyakat nagyon nehezen tanulom, azokban nincs semmi logika.
Nem lepôdik meg, amikor arról kérdezem, csodabogárnak tekintik-e diáktársai.
– Változó. Attól függ, kinek milyen az értékrendje. Talán megértik, hogy iskola után azért nem tartok velük, mert rengeteget kell tanulnom a versenyekre. A végcélom pedig az, hogy elvégezzem Budapesten az ELTE matematika szakát. Ezt viszont nem adják ingyen...
drogrehabilitációs
Óriási előrelépés történt a hazai drogrehabilitációban
