Február 25.: Magyar politikai élet (2)

Fidesz-MSZP gazdasági programvita, új szocialista miniszterjelölt, Németh Zsolt és Kovács László véleménykülőnbsége a külpolitika kérdésében, Isépy Tamás Mécs Imre kijelentésére, az MSZP részt vesz a plenáris ülésen kedden, Fidesz-reagálás, MSZP-, Fidesz- és MIÉP-vélemény a politikai eseményekről

MTI
2002. 02. 25. 20:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fidesz-MSZP gazdasági programvita

A következő ciklusban a Fidesz és az MSZP is a gazdaság dinamikus növekedésével számol. A Fidesz-program megfogalmazása szerint a gazdaság 6-7 százalékkal, az MSZP megfogalmazásában az egyensúlyi feltételek fenntartása mellett több mint 5 százalékkal növekedhet a GDP évente 2002 és 2006 között. Matolcsy György gazdasági miniszter és Nagy Sándor, az MSZP parlamenti frakciójának vezetője hétfőn Budapesten a Napi Jogászklub rendezvényén vitatta meg, hogy milyen gazdaságpolitika szükséges az elkövetkező négy évben.

Matolcsy György kiemelte: a Fidesz célja, hogy a magyar növekedés továbbra is két-háromszorosa legyen az EU átlagának. A 6-7 százalékos növekedésre szerinte reális esélyt ad az, hogy a magyar export legfőbb célországaiban, az Európai Unióban várhatóan visszatér a gazdasági növekedés. A növekedést ösztönözni fogja az is, hogy a Széchenyi-terv támogatásai 2003-ra beérnek, és a kelet-közép-európai régióban is új piacok nyílnak.

Nagy Sándor közölte: az MSZP programjának fő eleme a régiós különbségek csökkentése, a gazdasági növekedéssel lépést tartó reálbérek és a 13, 25, illetve 40 százalékos szja-kulcsok bevezetése a jelenlegi 20, 30, illetve 40 százalék helyett. Hangsúlyozta: kormányra kerülésük esetén tiszteletben fogják tartani az eddig kialakult támogatási rendszereket, és megőrzik mindazt, ami pozitív volt az elmúlt négy év gazdaságpolitikájában, például a vállalkozásfejlesztés bizonyos formáit.


Medgyessy Péter Zalában – miniszterjelölt: Csehák Judit

Újabb miniszterjelöltjét jelentette be hétfőn zalai programja során Medgyessy Péter: az MSZP kormányfő-jelöltje közölte, hogy az egészségügyi és szociális tárcát Csehák Juditnak szánja. A Keszthelyen tartott sajtótájékoztatón az egészségügy irányítását, illetve felügyeletét korábban miniszterként s miniszterelnök-helyettesként ellátó Csehák Judit egy mondatba tömörítette programjának lényegét: „Senki ne legyen szegény, mert beteg, és senki ne legyen beteg, mert szegény”. A szocialista politikus elmondta, hogy a politikai életbe „a jelenlegi állapotot látva és a jóléti rendszerváltás szocialista programját megismerve” tért vissza.


Szlovák parlamenti küldöttség Budapesten – Németh Zsolt

Tárgyalásokra és tapintatra van szükség a kedvezménytörvény és a benesi dekrétumok körüli nézetkülönbségek tisztázása érdekében – jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár hétfőn Budapesten. A külügyi vezető erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet Peter Weiss-szel, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnökével közösen tartottak, megbeszélésüket követően.

Elhangzott, hogy a tárgyalópartnerek ismertették egymással álláspontjukat a kedvezménytörvényről és a benesi dektérumokról. Peter Weiss sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy – mint mondta – a három éven át sikerrel épített szlovák-magyar kapcsolatok törést szenvedtek, és megsérült a kölcsönös bizalom a két ország között. Ugyanakkor – Németh Zsolttal egyetértve – a tárgyalások folytatását szorgalmazta. A sajtótájékoztatón mindkét fél hangsúlyozta, hogy a két országnak most az Európai Bizottság agrár- és regionális támogatásokkal kapcsolatos javaslatára kell összpontosítania figyelmét.


Isépy Tamás (Fidesz) reagálása Mécs Imre (SZDSZ) kijelentéseire

Isépy Tamás fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnökségi tagja meghökkentőnek tartja Mécs Imre szabad demokrata honatya hétfői nyilatkozatát. Mécs Imre egy koszorúzási ünnepségen aktuálpolitikai eseménynek nevezte a Terror Háza vasárnapi megnyitóját. Mint mondta, a Fidesz és a szélsőjobboldali MIÉP első közös választási kampánygyűlését tartotta.

„Mécs Imre őszintén sajnálhatja, hogy távol maradt az áldozatként róla is méltósággal megemlékező, megrázó eseménytől, így nem láthatta, hogy a hatalmas tömegben nem pártok kampányoltak, hanem túlélők és emlékezők gyújtottak gyertyát az áldozatok, a megkínzott nők és férfiak emlékére” – olvasható Isépy Tamás, MTI-hez is eljuttatott közleményében.


Az MSZP sajtótájékoztatója külpolitikai kérdésekről

Kovács László szocialista pártelnök bírálta Orbán Viktor kormányfőt a Benes- dekrétumokkal kapcsolatos nyilatkozata miatt és azért, mert – álláspontja szerint – szétzilálta a visegrádi négyek együttműködését éppen most, amikor nagy szükség lenne a közös fellépésre. Az ellenzéki politikus erről hétfői budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, hozzátéve: az MSZP még a héten lépéseket tesz a visegrádi négyek együttműködésének megmentése érdekében. Ám erről további részleteket nem kívánt mondani.

Kovács László a Benes-dekrétumokkal kapcsolatban leszögezte: ezek a kollektív bűnösség elvére épülnek, amivel nem ért egyet. Ugyanakkor megjegyezte, hogy szerinte ezt a problémát – Martonyi János külügyminiszter véleményével ellentétben – a kétoldalú kapcsolatokban lehetne felvetni, bár a történtek azt jelzik, így sem biztos, hogy Magyarország a közeljövőben el tudná érni a dekrétumok érvénytelenítését. Emlékeztetett arra: külügyminiszterként ő is kísérletet tett arra, hogy Szlovákia és Csehország legalább nyilatkozatban fejezze ki sajnálatát a Benes-dekrétumok miatt, de ezt nem tették meg.


Az MSZP sajtótájékoztatója külpolitikai kérdésekről – Németh Zsolt

Németh Zsolt örül annak, hogy az MSZP meg akarja menteni a visegrádi országok együttműködését, ugyanakkor emlékeztet rá, hogy a szocialisták kormányzásuk idején egyetlen alkalommal sem hívták össze a négy ország csúcstalálkozóját. A Külügyminisztérium államtitkára hétfőn az MTI-nek nyilatkozva reagált Kovács László pártelnök szavaira, aki a benesi dekrétumok kapcsán tett kijelentése miatt élesen bírálta a miniszterelnököt.

Németh Zsolt megjegyezte, hogy a visegrádi csúcsot először 1998-ban a polgári kormány hívta össze. Mint mondta: a visegrádi együttműködésnek az uniós csatlakozás ügyében sikerült közös álláspontot kialakítania, és ezt a négy ország megállapodása szerint külön-külön képviselik majd. A politikus feltűnőnek tartja, hogy az MSZP lassan minden kérdésben a kabinet vitapartnereinek álláspontjára helyezkedik.


OGY – az MSZP részt vesz a plenáris ülésen kedden

Az MSZP-frakció részt vesz az Országgyűlés keddi ülésén, de nem szavazza meg a napirendet és a médiatörvény módosításának a házszabálytól eltérő módon való tárgyalását – ismertette a frakció hétfői ülésén született döntést újságírók előtt Nagy Sándor, a képviselőcsoport vezetője Budapesten. Elmondta: visszavonják politikai vitanapra tett kezdeményezésüket, de végig ott lesznek a plenáris ülésen, és megakadályozzák, hogy esetleg olyan döntés szülessen, amely az ország kárára vagy a demokrácia sérelmére válna.

Nagy Sándor hangsúlyozta: az MSZP azt várta volna, hogy a legnagyobb kormánypárt bocsánatot kér tőlük és választóiktól a hazaárulózásért, ám ez nem történt meg. Úgy vélik azonban, az Országgyűlés méltósága előbbre való, mint a sérelem.


OGY – az MSZP részt vesz a plenáris ülésen – Fidesz-reagálás

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja sajnálattal veszi tudomásul, hogy az MSZP frakciója csak azért vesz részt az Országgyűlés keddi ülésén, hogy megakadályozza az európai uniós csatlakozás szempontjából fontos médiatörvény módosításának elfogadását – áll a Fidesz-frakció közleményében, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.

A legnagyobb kormányzópárt képviselőcsoportjának álláspontja szerint a médiatörvény módosítása nélkülözhetetlen Magyarország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak sikeres folytatásához, az audiovizuális fejezet lezárásához, valamint számos, a kiskorúak védelmét szolgáló változtatást is tartalmaz az előterjesztés. Felhívják a figyelmet arra, hogy a magyar filmkultúra jelentős összegektől esik el amiatt, hogy az európai uniós tárgyalásokon a médiával foglalkozó fejezetet eddig nem sikerült lezárni.


Medgyessy Péter zalai körútja – sajtótájékoztató

Úgy fogom fel, hogy a külpolitika az a nemzeti érdekek képviselete külföldön; a mostani kormány ezeket az érdekeket nem tudta érvényesíteni az EU-ban, sem szomszédaink többségénél a határon túli magyarok javára, továbbá szembekerült visegrádi társaival, és elhanyagolta – mint mindegyik kormány az utóbbi tíz évben – a keleti piacok visszaszerzését szolgáló kapcsolatokat – vélte Medgyessy Péter hétfő este zalai körútját záró zalaegerszegi sajtótájékoztatóján.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a magyar érdekeknek ellentmond, hogy a magyar föld a csatlakozás után három évvel eladhatóvá válna, a magyar termelőknek az uniós gazdákéval azonos támogatásnak kezdetben csak egynegyede jutna, s csak hét év elteltével vállalhatnának munkát magyarok korlátozás nélkül az EU-ban.


Kovács László a választások tétjéről

A választások tétje igen nagy, de nem akkora, hogy bármilyen eszköz megengedhető legyen a kampányban – hangsúlyozta az MSZP elnöke hétfőn egy balassagyarmati sajtótájékoztatón. Kovács László szerint a jelenlegi hatalom beváltotta Orbán Viktor 1998-ban tett kijelentését, miszerint, amit tesznek, az „több lesz mint kormányváltás, de kevesebb mint rendszerváltás”. Az MSZP elnöke szerint a mostani kormány korlátozta a parlament szerepét, az önkormányzatokat függővé tette, felszámolta a társadalmi párbeszédet, s kisajátította a közszolgálati médiát.

Kovács László utalt Pokorni Zoltán Fidesz-elnök nemrégiben tett kijelentésére, miszerint a választások tétje a rendszerváltás kiteljesítése, s úgy vélte: ha a fent említetteket még ki is akarják teljesíteni, az már valóban rendszerváltás lesz. – Méghozzá a demokratikus jogállam felváltása egy tekintélyuralmi rendszerrel, ahol nincs helye ellenvéleménynek, ahol a kormányzó erők nem szolgálják a társadalmat, hanem uralkodnak rajta; mi nem szeretnénk ilyen Magyarországon élni – hangoztatta Kovács László a kampánynyitó fórumot megelőző sajtótájékoztatón Balassagyarmaton.


Kövér László lakossági fóruma Budafokon

Kövér László véleménye szerint az áprilisi választások egyik komoly tétje, hogy „nyugdíjba küldjük-e azokat, akiket 1990-ben kellett volna”. A Fidesz ügyvezető alelnöke hétfőn este egy XXII. kerületi lakossági fórumon vett részt Schmidt Mária történész, a XX. és XXI. Század Intézet vezetője, a Terror Háza Múzeum főigazgatója társaságában.

Kifejtette: amennyiben az emberek többsége a polgári kormányra szavaz, akkor végérvényesen a múlt részeseivé válnak azok a Horn Gyulák, Kovács Lászlók, Medgyessy Péterek és Lendvay Ildikók, akiknek az ország mai gazdasági, fizikai, szellemi, erkölcsi nyomorúságát idézőjelben köszönheti. Véleménye szerint ugyanis a szocializmus évtizedei nem múltak el nyomtalanul és a lelkekben nem történt meg igazán a rendszerváltás.

Kövér László megítélése alapján a terror iszonyatát könnyebb leírni, mint a hétköznapi kommunizmus borzalmait. Nehezen leírhatónak tartja többek között azoknak az embereknek „a vigyorgását, akinek vér nem tapad a kezükhöz, csak legfeljebb tintapaca, mivel mások karrierjét egy tollvonással tették tönkre”. Figyelmeztetése szerint ezek az emberek itt járkálnak közöttünk mind a mai napig.


MIÉP nagygyűlés Körmenden – Csurka István

Fordulat történt a magyar politikai életben, az MSZP-SZDSZ tandem védekezésre kényszerült, a budapesti Köztársaság téren vasárnap megjelentek tömege ugyanis egyértelművé tette számukra, hogy a többség mit akar a soron következő választástól – hangoztatta hétfőn Körmenden Csurka István, a MIÉP elnöke. A MIÉP vasárnapi megmozdulását és a budapesti Terror Házának felavatását Csurka István „csatanyerésnek” tartja a választási harcban, s a MIÉP március 15-ei fővárosi nagygyűlése pedig szerinte „a háború megnyerését” jelenti majd. – Sajnálatos, hogy egyes médiumok elferdítve az egész MIÉP-es megemlékezés jellegét, félremagyarázva adták vissza mindazt, ami történt – fogalmazott Csurka István.

A MIÉP elnöke közölte: a körmendi nagygyűlés helyszínén értesült arról, hogy a fővárosban „MIÉP ellenes tüntetést rendeznek”. – Az ellentüntetést eredetileg a Pannon Rádió elé szervezték, de hogy nagyobb legyen a füstje, áttették az ORTT székháza elé, a Reviczky Gyula utcába – mondta. Megjegyezte: „az ORTT előtti szűk utca alkalmasabb arra, hogy a tüntető antifasiszták 150 fős tömege megtöltse azt”. Csurka István cáfolta, hogy a Pannon Rádió a MIÉP rádiója lenne. – Van közünk hozzá, hiszen több, velünk azonos szellemiségű ember dolgozik benne, de ha ez bűn, akkor egy sor, a Pannon Rádiónál nagyobb médium a kommunistáké – hangoztatta.


MSZP-vélemény a választásokról és a médiáról – Lendvai Ildikó

A választásoknak már rég nem az az egyedüli tétje, hogy ki alakíthat kormányt, ki győz, az is kockán forog, hogy sikerül-e megőrizni az ország külső és belső rendjét – hangoztatta hétfőn Szombathelyen Lendvai Ildikó. Az MSZP alelnöke szerint a választásokon induló pártoknak legalább két alapvető szempontot figyelembe kellene venniük. Egyrészt azt, hogy ne tegyenek olyasmit, ami később gátja lehet a nemzeti, társadalmi együttműködésnek, másrészt, hogy kampánycélok érdekében ne rontsák el az ország külső kapcsolatait – jelentette ki. Lendvai Ildikó az MSZP médiapolitikájáról elmondta, hogy kormányra kerülésük esetén kezdeményezni fogják a médiatörvény módosítását.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.