A szakminisztérium nem törôdött kellôen a filoxéraveszéllyel, ezért Wéber Ede maga keresett szôlôtelepítésre alkalmas területet az országban. Így jutott el a kecskeméti pusztaságba, a futóhomok hazájába. 1891. december 30-án kétezer hold ballószögi földet vásárolt. Hat-nyolc holdas parcellákat alakított ki, s odaadta megművelésre a Balaton-vidéki kapásoknak. Nemes gesztus volt ez. A munkások sorsa is rendezôdött, 1892 tavaszán százöt család teremtett otthont a néptelen rónaságon. A szôlôtelepet az alapító szülôföldje tiszteletére Helvéciának, azaz Svájcnak nevezték el.
A szôlôtelepítô nemzetgazdász mai követôi jól tudják, hogyan kell a futóhomokon oázist teremteni. A három-öt aranykoronás földeket csak nagy erôfeszítések árán lehet művelni. A szôlô- és gyümölcstermesztés mellett meg kellett találni azokat a tevékenységeket, amelyek megélhetést adnak az itt élôknek. A borászat fôként nagyüzemi formában létezik. A faluban több kertész tevékenykedik sikeresen. Mások az állattenyésztésben jeleskednek, de az ipari vállalkozások is szaporodnak.
– Errefelé muszáj több lábon állni – mondja Cseh Miklós, a műszaki tanárból lett polgármester, aki immáron huszonegy éve a falu elsô embere, és ha úgy vesszük, ô is „betelepülô”, mivelhogy harmincnégy esztendôvel ezelôtt a hírös városból költözött ide. – Szerencsére közel van hozzánk Kecskemét, sokan járnak be dolgozni, művelôdni vagy szórakozni.
– Honnan a sok luxuspalota a határban?
– Ezt egy Svájcban élô magyar ismerôsöm is észrevette. Olcsó telket kínálunk, és ez rendkívül vonzó. Legtöbben azért építkeznek itt, mert elegük lett a nagyvárosi életbôl. Ennek fordítottját nem tapasztaltam. Nincs elvándorlás a faluból, sôt az utóbbi tíz évben jelentôsen nôtt a lakosság száma. Most négyezren vagyunk.
– Van-e munkanélküliség?
– Aki akar dolgozni, az talál munkát. Nem szoktunk segélyeket osztogatni, a rászorultaknak szívesebben adunk például tűzifát.
A faluközpont rendezett. A polgármesteri hivatallal szemben Wéber Ede szobra. Mögötte útjelzô tábla, 928 km, ennyire van ide Svájc. Az ottani testvértelepülés, Sirnach ajándéka mosolyt csal az országjáró arcára: a vaslemezbôl kivágott, vidám figurák egy falusi életkép „megmerevedett” pillanatait ôrzik. Karnyújtásnyira tôlük újabb barátságok hozadéka, a csíkkarcfalviak székelykapuja és a zétényiek kopjafája. A parkban millenniumi, valamint ötvenhatos emlékművet is avattak már.
Cseh Miklós fontosnak tartja a külföldi kapcsolatokat, bár nem feltétlenül a gazdasági hasznot kell keresni bennük. A svájciak közül díszpolgárt is választottak, és gyakoriak a diákcserék. Talán egyszer a polgármester dédelgetett álma is valóra válik, és megrendezheti a helvéciaiak világtalálkozóját. A Földön száznyolcvanhét Helvécia (Helvetia) nevű hely létezik Új-Zélandtól Nyugat-Virginiáig, úgyhogy volna kit vendégségbe hívni.
Ha nem is ilyen távolról, de a faluhatártól jóval messzebbrôl származik Hegede István és Szebellédi Zsuzsa. A férj szabadszállási, a feleség szentkirályi. Beleszerettek egy itteni tanyába. Lassan két évtizede, hogy odaköltöztek, és gyökeres átalakításába kezdtek. Fokozatosan építették ki évelô dísznövényekre alapozott kertészetüket. Emeletes irodaházuk nemrég készült el, mégpedig önerôbôl. A nagy elôdökhöz hasonlóan nekik is sikerült életet teremteni a homoksivatagban.
– Eleinte krizantémot, begóniát és petúniát neveltünk – meséli a kertészmérnök Zsuzsa. – De miután túltermelés mutatkozott, jobbnak láttuk, ha profilt váltunk. A férjem különleges fajtákat, például kivit, fügét, gránátalmát, pampafüvet vett fel a kínálatunkba. Aztán egyre több évelô dísznövény szaporítására és értékesítésére vállalkoztunk. Sikerült újabb földterületeket is vásárolnunk.
Ha egy vállalkozás beindul, abból nincs kiszállás. Amíg 1990-ben tízezres volt konténerállományuk, addig ma meghaladja a kétmilliót. Annak ellenére, hogy nem hirdetik portékájukat, Hegedééknek sok hazai és külföldi kuncsaftjuk van. És menet közben a műszaki üzemmérnöki diplomával rendelkezô családfô átvette az irányítást. Rátermettségét mi sem bizonyítja jobban, hogy 2000-ben megkapta Az év dísznövénykertésze kitüntetô címet. Zsuzsának is kijutott az elismerésbôl, Aranykoszorús gazdaasszony lett. A háztartás vezetése mellett az eladással járó szervezômunka is megmaradt neki, és már nagyon várja, hogy az új épületben berendezendô laboratóriumban kipróbálhassa a szövettenyésztéssel való szaporítást. Azt viszont nem szeretné, ha fia ezt a pályát választaná. Ügyesen bánik a számítógéppel, jelentse neki az a jövôt.
A csúcsszezon tavasszal van, de lényegében a tél beálltáig folyamatos a munka. A kertészetben mintegy harminc embert foglalkoztatnak, nyáron pedig diákokat is szívesen látnak. Pihenésre alig jut idô. Hegede István erôs lelkiismeret-furdalást érez, ha netán estefelé leül a televízió elé, hiszen sötétedésig még sok dolgot elvégezhetne odakinn. Feleségével húszéves házasságuk alatt ezen a télen tudtak elmenni elôször vakációzni.
– Egyre több kihívással találkozunk – kortyol kávéjából István. – Hihetetlennek tűnik, hogy amikor idejöttünk, be kellett menni a faluba, ha telefonálni akartunk. Azóta korszakos változások történtek. Mi is beköttettük az ISDN-vonalat és mobiltelefont vettünk. Használjuk a számítógépet, az internetet. És egyre égetôbb szükség van a nyelvtudásra.
A Hegede házaspár az évek során úgy megkedvelte választott lakóhelyét, hogy semennyi pénzért nem költözne el onnan. Helvécia lett második szülôfalujuk. Nem zavarja ôket a konkurencia sem. A környéken többen kertészkednek: Bakó Jenô egynyári növényekkel, Müller Jenô vágott virágokkal, Hegede István pedig évelô dísznövényekkel foglalkozik. Jól megférnek egymás mellett.
– A nagyobb gazdálkodóknak össze kell fogniuk. Nincs értelme a rivalizálásnak, így is van épp elég irigyünk – vélekedik Balogh Károly, akivel a helvéciai határt járjuk.
A terepjáró bekanyarodik a Hetes sorra. Itt van a családi gazdaság központja, a szülôk tanyája. A kétszázötven hektáros birtokon sok minden megtalálható: gyümölcsös, szôlô, szántó, legelô. Változatos az állatállomány is, szarvasmarha, sertés, birka és ló hozza a hasznot. A vállalkozó szükségesnek tartja a sokrétű tevékenységet, hiszen ha az egyik ágazat hullámvölgybe kerül, a másik kiegészítheti a hiányzó bevételt. Balogh Károly közéleti tevékenységét illetôen is a sokszínűségre törekszik, tizenkét éve önkormányzati képviselô, részt vesz a gazdasági bizottság munkájában és ô a helvéciai sportkör elnöke.
A família az ôstelepesek közül való. Dörgicsérôl jöttek ide, ám nem Wéber Edének dolgoztak, hanem megpróbáltak önállóan gazdálkodni. A jelek szerint ez sikerült is. S az utódok hasonló elszántsággal végzik munkájukat.
– Felpörgetett ritmusban élünk – mondja Balogh Károly, miközben a Helvécia, Ágasegyháza, Orgovány, Ballószög és Jakabszállás alkotta „ötös határban” zötykölôdünk az autóval. – Azt is mondhatnám, történelmi lehetôséget kaptunk, hogy hozzájuthattunk nagyobb földterületekhez. A kormány sem hagyott magunkra, különféle támogatásokkal igyekszik segíteni. Az is igaz, aki ezután vág bele, annak nem lesz könnyű.
Itt-ott szomorú látvány tárul elénk. Amióta az erdôben rejtôzô Szappanos-kastélyt magára hagyta fôvárosi tulajdonosa, a guberálók széthordják a mozdítható épületelemeket. Az viszont örvendetes, hogy viszonylag kevés a parlagon hagyott terület. Kísérônk is arra törekszik, hogy minél hamarabb termôre fordítsa az újabban vásárolt földjeit. Az egyik parcellát most szántotta fel, napraforgót vet bele. A hajdani szövetkezet szôlôültetvényei jelenleg siralmas képet mutatnak, de kapnak még egy esélyt. A menthetetlen részeken kiszedik a tôkéket, a terület jó lesz lucernásnak.
Aki tervez, a jövôben is bízik.
Szeremley Huba, az Elsô Magyar Borház Kft. tulajdonosa, a budapesti kisgazdaszékház megvásárlójaként, jótékony mecénásként és afrikai milliárdosként egyaránt ismert badacsonytomaji szôlôsgazda is derűlátó. Fejébe vette, hogy újból világhírűvé teszi a helvéciai borokat. Három évvel ezelôtt megvásárolta a tönkretett, lezüllesztett Helvéciai Állami Gazdaság romokban álló maradványait. Wéber Edével több tekintetben rokonlelkek: ô is svájci állampolgárságú magyar, és a Balaton északi partjáról jött az Alföldre – csodát művelni.
– Egy napon gyerekeink, unokáink elôtt el kell számolnunk a tetteinkkel – töpreng el Szeremley Huba. – Az emberek szégyellik paraszt mivoltukat, az alföldi jelzôt is leginkább pejoratív értelemben használják, mert a múlt rendszerben így volt szokás. És akkor még a borral kapcsolatos téves képzetekrôl nem is szóltunk.
– Bizonyítani akar?
– Nincs szükségem erre. Sokfelé jártam a világban, otthon érzem magam Perzsiában, Indiában, Afganisztánban, Nepálban. És persze az afrikai Nigériában, ahová egy osztrák tervezet révén jutottam el. Az ôserdô kellôs közepén szerveztem meg egy kórházat. Fantasztikus élmények értek, van néhány törzs, ahol befogadtak. Bármikor mehetek, külön kunyhót építenek nekem, gondomat viselik, még feleséget is választhatok. Büszke vagyok nigériai barátaimra. Amikor az államelnök ellátogatott Magyarországra, többen azért kísérték el, hogy megismerkedhessenek velem.
– Mi hozta Helvéciára?
– A bor. Nagyapám badacsonyi pincéjében az alföldi borok között mindig volt helvéciai kadarka is. Késôbb, mikor Ausztriában éltem a családommal, idônként hazalátogattam. Egyik alkalommal visszafelé menet bevásároltam a magyar borokból, hogy osztrák barátaimmal borkóstolót tarthassak. Rettenetes csalódás volt... Helvéciának minden adottsága megvan ahhoz, hogy magyar Bordeaux váljék belôle, és borait az elsô tíz között jegyezzék.
– Van receptje hozzá?
– Fegyelem, fegyelem és fegyelem. Erre van szükség termesztésben és technológiában egyaránt. Csak az a baj, hogy nálunk különböznek a szôlôtermesztôk és a borászok érdekei. Badacsonyban igyekeztem bebizonyítani, hogy nagy mennyiségben is lehet jó minôségű bort elôállítani. Az eredmények engem igazolnak, sikerült betörni Nyugatra is. A titokra kíváncsi? Nos, nincs semmiféle titok. A legfontosabb követelmény, hogy igaz borok készüljenek. A helvéciai bor ne hasonlítson az egri borhoz, hanem saját erényeivel szerezzen érdemeket. S ez nem tudomány kérdése.
Hogy miért lett szôlôsgazda Szeremley Huba? Erre nincs egyértelmű válasz. Talán a Perzsiában töltött évek hatottak rá. Megismerkedett a zoroaszter vallással és gyökeresen megváltozott az életfilozófiája. Az egzotikus vidéken döbbent rá arra is, hogy a szôlô ôshazája a sivatagban volt. Ott, ahol a szôlôt istenek gyümölcsének, a bort Jézus vérének tartották. Kellenek az erôs gyökerek.
– Mire megyünk hagyományok nélkül? – kérdezem.
– Nem sokra. Hosszú és göröngyös úton haladunk. És vajon a végére érünk-e valaha is? Azt veszem észre, hogy egyre inkább zsugorodnak a szôlôterületek és fogyatkoznak a parasztemberek. Badacsonyban tavaly negyvenhat halálesetre négy születés jutott. Hiába a szôlôtelepítés, ha kihalnak a borászok.
– Hogyan fogadták Helvécián?
– Nagyon jól jön a sivatag magányos vándorának egy pohár tiszta víz. Természetesen vannak, akik mindent megtesznek, hogy a vállalkozásom kudarcba fulladjon. De szerencsére több segítôkész emberrel találkozom.
– Amúgy sem adja fel könnyen...
– Túl sok az elvárás magammal szemben. Gyávaság? Félelem? Szigorúság? Igényesség? Nem tudom pontosan, mi a mozgatórugója az életemnek, de az biztos, tiszta lelkiismerettel várom a végsô elszámolást.
Szeremley Huba nemrég Kecskemét tiszteletbeli díszpolgára lett. A kihívások embere most a fényét vesztett helvéciai borgazdaság új fejezetét írja. Semmibôl felemelkedni – ez az igazi teljesítmény. Új borászati technológiát vezetett be, modern palackozó gépsort szerelt fel. A százötven hektár termô szôlô mellé harminc hektáron telepített újat, és szeretné megduplázni a területet. Vágóhidat, almafeldolgozót, ipari parkot tervez. Wéber Ede nem gyôzne csodálkozni.
És nekünk van-e okunk csodálkozni? Miként ôrzik a svájci falualapító emlékét Helvécián? Látogatható-e még az állami gazdaság által létrehozott Wéber-kiállítás? Nincsenek jó híreink: a házimúzeum megszűnt. A jellegzetes épületben szálláshelyeket alakítottak ki és az idegenforgalom szolgálatába állították. A szobák berendezési tárgyai viszont valaha Wéber Edéé voltak. A régi bútorok sajátos miliôt teremtenek. A zongorára, a díszes órára, a különféle használati tárgyakra pillantva röpke idôre a hajdani gazdát is odaképzelhetjük.
A Wéber-tanyát sok külföldi keresi fel. Nem csoda, hogy kedvelik a helyet, hiszen a porta hamisítatlan paraszti hangulatot áraszt. Jó a levegô, barátságos a környezet. Megtalálhatók a nélkülözhetetlen díszletek: a nádfedeles ház, köcsögök a kerítésen és a gémeskút. A vendégek kiszolgálása mindenek elôtt. A pincében száznyolcvanan, a különteremben harmincan férnek el. Egy kupica pálinka után alföldi ételkülönlegességek közül választhatnak, majd helvéciai bort tölthetnek a poharukba. Pihenésképp aztán jöhet a lovasbemutató, a kocsikázás.
– Amikor megszűnt az állásom a Helvéciai Állami Gazdaságban, lehetôségem nyílt arra, hogy megvegyem ezt a tanyát a Wéber-hagyatékkal együtt – mondja Kovács Sándor tulajdonos. – Akkoriban kezdett divatba jönni a falusi turizmus, úgy gondoltam, megpróbálkozom vele. Ma már a feleségem is ezt csinálja. Nem bántuk meg, hogy vendéglátásra rendezkedtünk be, noha errefelé elég nagy a konkurencia.
A vállalkozó a minôségre esküszik, s az igényesség itt szemmel látható. Csak körül kell nézni nála.
A telepesek konok kitartásuknak és múlhatatlan szorgalmuknak köszönhetôen a századfordulóra hangos sikereket értek el. Tizenötezer gyümölcsfát ültettek, tízezer hektó bort termeltek. Boraik a bordeaux-i és az antwerpeni kiállításokon díjakat nyertek. Wéber Ede a kecskeméti közéletben is jeleskedett. Komoly adománnyal segítette a színházépítést, szorgalmazta a fülöpszállási kisvasút létesítését. Érdekelte az irodalom: Petôfi-verseket és népdalokat fordított németre. De nemcsak népszerűsége nôtt, hanem irigyei száma is. Wéber a sorozatos támadások, igaztalan vádaskodások következtében lemondott tisztségérôl, és eladta a részvényeit. Hiába tisztázódott a helyzete, nem volt tovább maradása Helvécián. 1911-ben visszaköltözött Kerepesre. Omladozó parasztházban lakott, havi nyolcvanhat pengôs állami kegydíjból élt. Kilencvenkét évesen teljes elfeledettségben halt meg. Egy svájci ember tipikus magyar sorsa.
Wéber Ede nevét csak Helvécián írják arany betűkkel?...
origo.hu
Erre nagyon ráfázhat Magyar Péter, újabb ügyekben jelentették fel
