Az elsodort falu írója

AXX. században a két világháború között aligha találunk – Ady Endre és Móricz Zsigmond mellett – olyan nagy hatású írót, mint amilyen Szabó Dezső volt. Írásait rajongóinak és ellenségeinek vagy ellenfeleinek sokasága egyaránt olvasta, az egyetemi ifjúság csak úgy tódult sziporkázó előadásaira.
Szabó Dezső Kolozsvár szülötte (1879). Egyetemi hallgatóként az Eötvös Kollégium tagja volt, olyan kiválóságok társaként, mint például Kodály Zoltán. Nyelvésznek indult – mégpedig komoly szakmai sikerrel már egyetemi hallgatóként –, de inkább az írói pályát választotta. Az avantgard bűvöletében kezdte az írói pályát, és – mint annyian – a Nyugatban közölte korai írásait. Munkássága a század tízes éveiben érlelődött. Ismert és népszerű íróvá az 1919-ben megjelent regényével, Az elsodort faluval lett. A regény váratlanul nagy és elsöprő sikert hozott az író számára, s egyszerre a korabeli magyar szellemi élet középpontjába került általa. Nem csoda ez, hiszen Az elsodort falu, minden hibájával együtt jelentős regény. Nagy látomásokkal teli vészkiáltás a magyarság sorsáért, a magyar falu, a magyar élet pusztulása, kiszolgáltatottsága láttán. Hatásos írói képekben, jelenetekben mutatja be, hogyan pusztítják a magyarság életerejét, életformáját, kultúráját a dzsentriben is, a parasztságban is a rajta élősködők, a háborús viszonyok, az idegen erők, és önpusztítással hogyan járul hozzá mindehhez a magyar értelmiség egy jelentős része is. Szabó Dezső vitathatatlan írói tehetséggel arra mutatott rá, arra irányította nemzedéke figyelmét, amit e nemzedék bár szorongva érzett, sejtett, de tisztánlátása hiányában nem volt képes orvosolni.
Az elsodort falu sikere után több új regény következik a Szabó Dezső-i életműben, folytatásként értelmezhető a Megered az eső és a Segítség! című ezek közül, de sikerük, hatásuk mélyen alatta marad az első nagy regénynek. Újabb írói eredményként elsősorban a Feltámadás Makucskán című, kitűnő szatirikus műve (1932) hoz maradandót az irodalomtörténetben. Szabó Dezső életének és írói sorsának meghatározója azonban, már a húszas évektől kezdve, a politika. Jellemző, hogy sem a baloldalon, sem a jobboldalon nem találhatta a helyét. Sem itt, sem ott nem kedvelték szókimondó, radikális magyar gondolkodását és magatartását, leginkább mindkét oldalon az idegen befolyás alatt álló politikusok gyűlöletére tarthatott számot. Méltán mondja életrajzírója, Gombos Gyula, hogy Szabó Dezső politikai okokból íróként, gondolkodóként hamar a „senki földjére” került. Szabó Dezső azonban, magányos harcos lévén, élete végéig nem adta fel az „önálló magyar történelmi műhely” megteremtésének a szándékát. Ennek jegyében írta haláláig – és szerkesztette egymaga – egyszemélyes folyóiratát, a Ludas Mátyás-füzeteket, kutatva jobb- és baloldali, keleti és nyugati ellenérdekekkel szemben, a magyar érdekek érvényesítésének, az önálló magyar társadalmi berendezkedésnek a „harmadik útját”.
Szabó Dezső 1945 januárjában halt meg, a háború dúlta Pesten, egy József körúti ház pincéjében, s korántsem tért örök nyugalomra, sebtében helyezték holttestét föld alá a Rákóczi téren. Élete, akárcsak halála és utóélete a XX. századi magyar sors jelképes története is.