Csontok a kertben

Nemrégiben egy fiatal pesti vállalkozó házat vásárolt egy főváros közeli faluban. Az épületet régóta nem lakták, udvarát benőtte a gaz, tornácát, kerítését ellepte a folyondár. Az új tulajdonos nagy lelkesedéssel fogott hozzá a helyreállításhoz, és pár nap alatt kiirtotta az egész bozótost. Ezután vásárolt néhány facsemetét, s nekilátott, hogy elültesse őket. Az egyik helyen téglákat fordított ki a földből az ásó. Megpiszkálta őket, újabb téglák kerültek elő, s amikor ezeket is eltakarította, egy emberi koponyát talált.
Első riadalmában a rendőrséghez fordult. A helyszínelők alaposan megvizsgálták a földből előkerült csontokat. Ekkor derült ki, hogy a koponya homlokrészén egy apró, a halántékrészén féltenyérnyi lyuk van. Gőzerővel kezdődött meg a nyomozás. A ház előző gazdája, B. Dénes már jó ideje Budapesten, idősek otthonában lakott, az ingatlan eladása körül a húga intézkedett helyette. A rendőrök alaposan kikérdezték B. Dénest, de a rejtély megoldásához hajszálnyival sem jutottak közelebb. A súlyos agyér-elmeszesedésben szenvedő férfi nem emlékezett semmire.
Időközben a laboratóriumi vizsgálat kiderítette, hogy a csontok egy húszas éveiben lévő férfi maradványai, s negyedszázadnál hosszabb ideje nem lehetnek a földben. A rendőrtiszt, aki a nyomozást vezette, ezzel egyidejűleg kiderítette, hogy B. Dénesnek volt egy fia, aki a nyolcvanas évek elején külföldre szökött. Fény derült arra is, hogy B. Dénes katonatiszt volt, s nagyjából a rendszerváltással egy időben nyugdíjazták. Érdekes módon nem vitte többre a századosi rangnál, ami meglehetősen furcsa, hiszen a tiszteket nyugdíjazásukkor általában előléptetik, s legalább őrnagyként vagy alezredesként hagyják abba a szolgálatot. Már ez is figyelmet érdemelt, ám a disszidált fiú ennél is jobban érdekelte a rendőrnyomozókat. Kiderítették, hogy nagyjából annyi idős lehetett, mint az az egyelőre ismeretlen személy, akinek földi maradványai a kertből előkerültek.
A rendőrök fölkeresték a fiúval, B. Alberttel egyidős falubelieket, egykori barátait, s megtudták, hogy a hetvenes években többször is megpróbált Nyugatra szökni, de vagy a határon kapták el, vagy pedig lebuktatta valaki. Börtönbe is került volna, ám az apja katonatiszt volt, s valahogy elintézte, hogy egy szem fia elkerülje ezt a megaláztatást. Ekkor már csak ketten éltek családi házukban, mert a feleség – az édesanya – hetvenötben hirtelen elhunyt. A falubeliek úgy tudták, a katonatiszt apának sok baja volt a fiával, derékszíjjal verte, amíg tudta, s elkeseredésében az italozás is megkísértette. Nem mondta ki senki, de tény: a ranglétrán is a fiú miatt nem tudott felkapaszkodni. Rendezetlen volt a családi élete, a fia krónikus határsértőként volt elkönyvelve, nem csoda hát, hogy megmaradt századosnak.
Nagyon bánthatta ez a kilátástalan helyzet B. Dénest, különös módon mégis ragaszkodott a fiához. Mint minden apa, ő is a folytonosságot várta az utódjától, s azt, hogy többre viszi az életben, mint amire ő vitte. B. Albert azonban más véleményen volt. Szentül hitte, hogy ebben az országban nincs lehetőség a tisztességes életre, s mert egyik nagybátyja ötvenhatban Ausztráliába disszidált – és ott sokra vitte –, eltökélte, kiszökik hozzá, és megcsinálja a szerencséjét. B. Dénes nem tartott semmilyen kapcsolatot a testvéröccsével, mert ez könnyen az állásába kerülhetett volna, s az évek során „ideológiai alapon” sikerült is meggyűlölnie annyira, hogy még a létezéséről sem vett tudomást. A régi barátok azt vallották a rendőrnyomozónak, hogy a legvégén B. Albert elhatározta, senkinek nem árulja el, mikor fog újból nekivágni, mert attól félt, Júdás van közöttük. Az apja azonban megneszelhette, mire készül, s az utolsó éjszakán – végső elkeseredésében – kispárnát nyomott alvó fia fejére, és szolgálati fegyverével halántékon lőtte. A tetemet még aznap elhantolta a kertben, s utána bejelentette fia eltűnését. Az akkori nyomozók csak ímmel-ámmal keresték B. Albertet abban a hiszemben, hogy átjutott a határon.
Mindezt B. Dénes egy kézzel írt levélben vallotta be a rendőröknek, talán mert megérezte, nem sok maradt hátra az életéből. A bíróság egészségi állapotára való tekintettel hat évre ítélte el, de mielőtt megkezdhette volna büntetése letöltését, utolérte az égi igazságszolgáltatás. Azt mondogatják, ez is tíz évet késett nála, mint annak idején a rendszerváltozás.