A francia L. Luret, De Pegrecave, R. Laurent és az arab származású Y. Ouaamar ejtőernyősök arcán a feszült figyelem jeleit látom. Az Afganisztánt, Irakot, Észak-Afrikát megjárt szuperkatonák kezében nótáskönyv, s szemmel láthatóan, mi több, hallhatóan is nehezen birkóznak a magyar szavakkal. Ahogy a sorokra nézek, elborzadok. Fonetikusan írt, régies nyelvezetű szöveget látok, s percekig rá sem jövök, hogy kiejtve mindez magyar lenne, s ráadásul még magyarul is kellene hangoznia. De talán idézzünk is belőle: „Rien-guien-vi-o-la-mack les-teureute-an-za-gan, a-zene-ba-nan-tom-nack nick-vigas-ta-la-chan, nad-Bercheny-Mi-cloche chir-do-gan-magaban. Elfodiote-segények mine-di-kato-nayan.” Míg az udvaron társaik a kipróbált páncélozott járműveket tartják karban, felcsendül a magyar segédletű tárogató hangja, és apróbb kiejtési szépséghibákkal ugyan, de felhangzik az induló. „Gyenge violámnak letörött az ága, az én bánatomnak nincsen vigasztalása. Nagy Bercsényi Miklós sírdogál magában, elfogyott szegénynek minden katonája.” Nos, ünnepi alkalmakkor az egész ezred ezt énekli, természetesen magyarul.
A „francia Bercsényiek” – az itteni írásmód szerint Berchenyiek – hagyományai egészen a XVIII. század elejéig nyúlnak vissza. A tarbes-i ezred ősét és egyben a francia haderő első igazi huszáralakulatát 1720-ban gróf Ladislas de Bercheny, azaz gróf Bercsényi László hozta létre. A Rákóczi-szabadságharc főgenerálisának, gróf Bercsényi Miklósnak a fia – aki 23 éves korától francia földön katonáskodott – az elbukott Rákóczi-szabadságharcból az oszmán birodalom oltalma alá menekült emigráns nemesekből verbuválta alakulatát. „Ha minden elveszett, még mindig megmarad a becsület, amelyet meg kell menteni” – az alapító gróf jelmondatát olvasni ma is a huszárhagyományokat ápoló és huszárlovakat nevelő, méneseiről ismert egység laktanyájának falán. A Bercheny-ezred a francia szárazföldi erők egyik első alakulata volt, amely a hetvenes évektől kezdve fokozatosan áttért a hivatásos státusra.
Az elmúlt évszázadban világháborúkat, Indokínát és Algériát megjárt ejtőernyősök vörös sapkáján a mai napig ott díszeleg a hongroise-nak, azaz „magyarnak” nevezett zsinóros sujtás. A laktanya dísztermében – kiemelt helyen – látható a névadó gróf portréja, kardja, illetve azon levél, amelyben a magyar származású nemes felajánlotta szolgálatait az őt 1758-ban marsalli rangra emelő XV. Lajosnak. Egyébként a francia királyi hadsereg számára fordulatot hozott a vakmerő rajtaütéseiről híressé vált könnyűlovasság megjelenése. A Pireneusok lábánál fekvő Tarbes-ban egykor huszárlovakat is neveltek, ám, mint azt L. Luret-től megtudtam, ma már csak jókedvükben ülnek lóra. Korábban kísérleteztek azzal is, hogy lovon ülve énekeljék a „Gyenge violát”, de diplomatikusan szólva, ez olyan tapasztalat volt a számukra, mely szerint a lovaknak nincsen zenei érzékük.
Gérard Tremege, Tarbes polgármestere elmondta, országuk történelmében 321 személy érdemelte ki a Franciaország Marsallja címet, közöttük 15 külföldi volt, mint például a város büszkesége, a magyar Bercsényi László. A gróf 1712-ben mutatkozott be katonaként, amikor is részt vett a spanyol örökösödési háborúban. Szerinte a Koszovót, Irakot és Kabult megjárt, első vonalban harcoló kommandósok büszke örökösei Bercsényinek, s a város is támogatja a 2004-ben, 2005-ben megnyitandó Nemzetközi Huszármúzeum létrehozását. Hangsúlyozta: már több mint 17 ezer tárgyat: huszárviseletet, fegyvereket és használati eszközöket gyűjtöttek be, s a világ minden részéről várnak majd látogatókat. A spanyol határ közelében fekvő, dél-franciaországi Tarbes egyébként fontos idegenforgalmi területen fekszik, tőlük harminc-egynéhány kilométerre található például az ismert kegyhely, Lourdes városa is.
A francia–magyar kapcsolatok ápolását más síkon is fontosnak tartják. A polgármester nemrégiben, szavai szerint örömmel fogadta a Magyar Tudományos Akadémia, a Rákóczi Szövetség, a Rákóczi-emlékeket ápoló Rodostó Alapítvány küldöttségeit, illetve Hajdúböszörmény önkormányzatának vezetőit is, a hajdú-bihari település ugyanis testvérvárosnak jelentkezett. – A felkérés megtisztelő, s komoly remény van arra, hogy a két település közötti baráti kapcsolat elmélyül – szögezte le a francia város elöljárója. Hogy a polgármesternek a huszármúzeum létrehozásával, és a testvérvárosi kapcsolat elfogadásával kapcsolatos kijelentései nem pusztába kiáltott szavak, arról a már kinyomtatott „Musée International des Hussards” feliratú képeslapok és plakátok tanúskodnak, valamint az, hogy Kathiné Juhász Ildikó hajdúböszörményi polgármesternek ottani tartózkodása során két komoly városi kitüntetést is adományoztak.
Varga Attila (Tarbes)/Magyar Nemzet
origo.hu
Ez vár a magyar nyugdíjasokra 2025-ben – jó hír érkezett
