Életrajzírója, Carol Shloss a kaliforniai Stanford University professzora szerint az író lánya kivételes tehetségű, kígyó testű tünemény és fel nem fedezett zseni volt. Mások ezt vitatják, és állítják, hogy Lucia Joyce minden szempontból csődtömegnek számított: egy állítólagosan megírt könyve az enyészetté lett, számos tánccsoportnak volt tagja, de egyikben sem volt sikeres, és Samuel Beckett, ír dráma- és regényíró, iránti szenvedélyes szerelme viszonzatlan maradt. Hogy mi az igazság, azt már soha nem tudhatjuk meg, mivel az ellentmondásos Luciaval kapcsolatosan fennmaradt minimális mennyiségű anyagot (személyes levelek, nalpók) Stephen Joyce, James Joyce unokája és az irodalmi hagyaték egyetlen kezelője, elégette, nehogy életrajzírók kezébe kerüljön.
Hogy Lucia Joyce enigmatikus alakja mégsem merült feledésbe, az köszönhető egyfelől Carol Shloss új könyvének, valamint Michael Hastings nemrég a londoni Duke of York színházban bemutatott Calico (Kalikó) című színdarabjának. Mivel az igazi Lucia életéről oly kevés adat áll rendelkezésre, és mert a darab írója nem is remélhette, hogy Stephen Joyce közreműködik a mű megírásában, a történet puszta fikció Samuel Beckett, Lucia és a Joyce család talányos kapcsolatáról. Hastings, akit saját T.S. Eliotról és feleségéről szóló színdarabjának filmváltozatához írt forgatókönyvéért Oscar-díjra is jelöltek, így nyilatkozott: “Arra, amit írtam nem vonatkozik szerzői jogdíj. És a darabom egyébként is alapvetően egy szerelmi történet. Nem egy olyan mű, amely James Joyce-t vagy az ő hírnevét kritizálná.” Rebeka Scott a The Independent vasárnapi mellékletében megjelent cikke szerint a darabban Hastings megkísérli rekonstruálni a fájdalmas, exaltált szerelmi történetet, valamint a Joyce család ezzel és Lucia bomló elméjével kapcsolatos aggodalmát.
Lucia és apja olyan volt mint “két ember, aki egy folyó feneke felé süllyed, az egyik zuhan, a másik fejest veti magát bele”, mondta Carl Gustav Jung, aki köztudottan kezelte Luciat. Az orvosok sokáig találgatták, mi lehet a titokzatos kór, amely markában tartotta a lányt. Egyesek úgy vélték, szkizofrénia, mások diagnózisa mániás depresszió volt. Egy azonban biztos: bármi volt is a betegség, az Lucia zűrzavaros és bizonytalansággal teli gyermekkorában gyökerezett. R. D. Laing, akinek pszichiáteri prakszisa által ihletett verseit magyarul is olvashattuk, a hatvanas években a következőképp definiálta a szkizofrén állapotot: “egy olyan speciális stratégia, amelyet a beteg talál ki, hogy a ‘nem élhető’ helyzetet túlélje.” Lucia egész gyermekkorára leginkább ez a ‘nem élhető’ jelző illik.
A család pénztelenségben élt, országról országra, számkivetettként vándorolt, az apa hol jelen volt túláradó szeretetével, hol pedig teljesen eltűnt, mindezt féltékenységi jelenetek tarkították a szülők között, akik úgy tettek, mintha férj és feleség lennének, de valójában sosem kötöttek házasságot. Lucia ezért nyughatatlan volt és sehol nem találta a helyét. 1935-ben egy alkalommal Dublinba szökött egyedül, ahol hat napig kószált az utcákon, és kapualjakban aludt. Ezek után elmegyógyintézetbe került, és élete hátralevő közel 50 évét ott is töltötte.
Ugyan Beckett állítólag nem viszonozta Lucia lángoló szerelmét, és amennyire tudni lehet, ezidőtájt két másik nővel is intim kapcsolatban állt, halála után papírjai között egy kopott fekete-fehér képet találtak, melyen egy sudár, hajlékony lány halpikkelyes ruhában táncolt. Beckett közel 60 évig őrizte Lucia képét.
origo.hu
Kamasz hősök mentettek életet a síneknél Piliscsabán
