Az ünnepi megemlékezésen és emlékműavatáson Wittner Mária szabadságharcos, egykori halálraítélt rámutatott, hogy a gondolat, amely a szobrot megalkotta kettős: tükrözi a születés ártatlanságát, de utal a lemeztelenített ember megalázottságára is. – Minél nagyobb a fény, annál sötétebb az árnyék, a sötét árnyékok pedig itt settenkednek és körbefonják életünket, mint a vörös polip, melynek szorításából nehéz szabadulni – fogalmazott Wittner Mária.
Bayer Zsolt újságíró így emlékezett Mansfeld Péterre: – Fekszik a priccsen a fiú, és nem tudja mitől fél jobban az utolsó pillanattól-e, a fájdalomtól, vagy attól hogy el kell menni. Elmenni, itt hagyni a világot, ami mégiscsak egy csoda. Azt mondták nem is olyan régen, hogy a világ csupa-csupa csoda, s az ember persze úgy nő fel, hogy sorban elveszít minden csodát. De lassan.
Elveszteni minden csodát egyszerre, a siralomház priccsén forgolódva?
Mansfeld Péter öregebb és bölcsebb mindnyájunknál, ahogy elveszített minden csodát a siralomház priccsén, csoda lett belőle is – mondta Bayer.
„Sokan, sokféleképpen próbálják elrabolni az emlékezetünket. Azt próbálják velünk elhitetni, hogy ezen a napon a sokszínűséget kell ünnepelni, mások egy új generációt ünnepelnek a lendületet, és azt mondják, hogy ők azok, akik 56 után születtek, és bár gyilkosok nevelték fel őket, és gyilkosok között nevelkedtek olyan csodálatosan szépek és fiatalok, hogy övék ez az ünnep. Megint mások érthetetlen módon a harmadik köztársaságra hivatkoznak – mondván a harmadik köztársaságot kiáltották ki. Ma azonban nem ezekre, hanem egy történelmi villámfényre emlékezünk, amely rávilágított arra a nemzetre, amely forradalmat robbantott ki és szabadságharcot vívott az elnyomók ellen” – mondta ünnepi beszédében Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője.
Tóth Gy. László politológus, publicista szerint Mansfeld Péter 18 évesen lett a haladó baloldal áldozata, amit akkor a kommunisták képviseltek. A gyalázatos gyilkosság kitervelői és végrehajtói közül azonban senkit nem vontak felelősségre, a gyilkosok és leszármazottaik még ma is köztünk élnek – mutatott rá.
Rácz Sándor, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke azzal a felvetéssel kezdte beszédét, hogy milyen ideológia az, amely egy 16 éves gyerektől azt követeli magának, hogy meghaljon érte. „Miféle ideológia az, amely 200 év óta fertőzi az agyat, a lelket és a szívet? Miféle világot teremtettek a mi kárunkra, hogy ártatlan gyerekeket kell az akasztófán látnunk, itt Magyarországon – kérdezte az egykori szabadságharcos. – Ha ez a fiú nem magyar lett volna, hanem esetleg más, akkor a világ nem nézte volna tétlenül a kivégzését, lázadt volna – fogalmazott. „Tanuljátok meg Mansfeld Pétertől és a pesti srácoktól, hogy helyettetek senki sehol a világon, nem fogja a magyar nemzet ügyét képviselni – emelte ki Rácz.
„1956-tal kapcsolatban elmaradt a katarzis és a vele járó megtisztulás. A megtorlás végrehajtói, a történelem meghamisítói bíznak abban, hogy a hazugság hosszú évtizedei láthatatlanná tévő varázssipkát rajzoltak a fejük köré. Azt remélik, ha nem megbocsátásról, hanem megbékélésről beszélnek, elfelejtjük: van miért bocsánatot kérniük„ – mondta Bencze B. György, a II. kerület fideszes alpolgármestere.
A Fővárosi Közgyűlés áprilisban döntött úgy, hogy a II. kerületben emlékművet állítanak Mansfeld Péternek, akit az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt 18. életévének betöltése után, 1959-ben végeztek ki. Az emlékművet – amely egy szürke gránitból készült tömb, négy bejárattal, középen egy meztelen fiúalakkal – Menasági Péter szobrászművész készítette, közadományokból.
Horváth Csaba, a II. kerület szocialista polgármestere is támogatta a döntést, ugyanakkor közleményben jelezte, hogy október 23-án egy másik időpontban tart megemlékezést az emlékműnél, mivel nem akar együtt ünnepelni többek között Bencsik Andrással, Bayer Zsolttal és Döbrentei Kornéllal.
