Az Egyesült Államokban évente átlagosan ötvenezer ember veszti életét az influenzára visszavezethető okok miatt, és nyolcezren halnak bele közvetlenül a betegségbe. A lakosság egyharmada évente beoltatja magát a folyton változó influenza-kórokozók ellen. A vakcina termelés azonban kevéssé jövedelmező, egyben kockázatos üzletág, ezért az utóbbi években már csak két nagy gyártó maradt: egy amerikai cég Nagy-Britanniában, egy francia pedig Pennsylvaniában üzemeltet egy-egy telepet. Az idén a Chiron gyógyszergyár liverpooli üzemében tartott ellenőrzést követően a brit illetékesek baktériumfertőzés miatt használhatatlannak nyilvánították az egész készletet. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban csak a kereslet felét tudják kielégíteni.
Az elnökválasztási kampány hajrájába fordulva az ügyből politikai érv lett. A demokrata elnökjelölt szerint George W. Bush elnök elhibázott egészségügyi politikája vezetett a súlyos helyzethez, és a kormányzat elengedte a füle mellett a figyelmeztetéseket. John Kerry szombaton egy kampánygyűlésen már azt mondta, hogy Bush veszélybe sodorta az amerikaiak életét, amikor nem gondoskodott az influenzaoltásokról. A Fehér Ház által visszautasított állítás a hét végén televíziós hirdetésekben is megjelent.
Az utóbbi napokban százezrek próbáltak influenza elleni vakcinához jutni, de ehhez a legtöbb helyen már nem sokkal éjfél után meg kellett jelenni a reggel kilenckor nyitó oltóhelyeken. Az első halálos áldozat már megvan: San Francisco mellett életét vesztette egy 79 éves asszony, aki négyórai sorban állás után elájult, és olyan szerencsétlenül esett el, hogy fejét beütötte az aszfaltba.

Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka