Láthatóan Matthäus diktál, ha minden jól megy, a stábja lassan egy az egyben alkalmas lesz arra, hogy akár a Nationalelf élére álljon. A nyelvtudás alapján mindenképpen.
Németországból jött a pályaedző, Ausztriából az orvos, s most esély van arra, hogy kapusedzőt is otthonról hozzon Lothar Matthäus, szó van ugyanis arról, hogy érkezik Sepp Maier. Felejtsük most el, hogy az egykori legendás Bayern-kapus azért lehet (esetleg) a miénk, mert a német csapatfőnök, Jürgen Klinsmann nem tart rá igényt, Matthäus pedig – Détári Lajos hitelt érdemlő véleménye szerint – egyből lép, ha bosszanthatja őt, maradjunk a lényegnél. A lényeg pedig az, hogyha létezik olyan poszt a magyar futballban, ami exportképes, akkor a kapusoké bizonyosan az. Király Gábor megjárta a Bundesligát, most Angliában véd, Babos Gábort istenítik Hollandiában, Sáfár Szabolcs Ausztriában honos, a Fradiban védő Szűcs Lajos egykoron Kaiserslauternben valcolt, Vezér Ádámért Cipruson rajonganak, aztán ide kívánkozik még a múltból Petry Zsolt, Brockhauser István, Szendrei József – hogy csak azokat említsem, akik elsőre az eszembe jutnak.
A nevek arról tanúskodnak, hogy a kapusok képzésében ott kell lennünk az európai sor elején, minek tehát az import, mégha ingyen is, s úgy is, hogy azért a jelenlegi kapusedző, Disztl Péter pozíciója nem inogna meg. Mert Matthäus ezt mondja, meg azt is, hogy Maier nem kérne pénzt. Ez szép dolog, viszont forogna a neve, ami nyilván nem haszontalan neki, mint ahogy Martthäusnak is ezért jó alapvetően a magyar kapitányi állás. De, ez mellékszál, fontosabb, hogy az uniós tagsággal, meg a globalizációval járó nagy munkavállalkási kavargásban is illene megőrizni a valódi értékeinket.
A magyar kapusképzés egyértelműen az.
Olyannyira, hogy nálam okosabb lépés lenne, ha a németek vinnének tőlünk kapusedzőt, és nem megfordítva. Meggyőződésem, hogy egy-egy edző hitelét elsősorban az erősíti meg, mennyire ragaszkodnak hozzá a játékosok. Eszerint például Kakas László a szakmája legnagyobbja, megszámolhatatlanul sok kapusnyilatkozatot olvastam az elmúlt évtizedben arról, mennyire képzett a képzésben. De, említhetném Tamás Gyula, Veréb György, vagy éppen Hajdu Lajos nevét is, ők se akárkik a szakmában.
Készséggel elismerem, hogy minden vezető szíve joga, hogy azokkal dolgozzon, akikben a legjobban bízik, így aztán nem lep meg túlságosan, hogy Matthäus kapitány hozza a csókosait, szépen, sorban. A gondom csak az, hogy a főnökei nem állnak a sarkukra akkor, amikor olyan posztra kíván importálni, amelyen enyhén szólva is gazdagok vagyunk. A kapusedzőé ilyen nálunk, és szerintem az orvosé is, de ezt hagyjuk, napjaink sportelitjében talán a leginkább bizalmi kérdés, hogy ki gyógyít az öltözőben.
Minden tiszteletem Matthäusé, és a német futballé, de nem minden arany, ami onnan jön. Én azt tartanám ideálisnak, ha a két fél (magyar, német) értékei közösen hatnának a magyar futballban, s nem a szakmai szervilizmus ülne tort a válogatott ürügyén. Elvégre Matthäus eddig csak futballistaként bizonyított, igaz a pályán akkora klasszis volt, hogy a játékosmúltja ahhoz is elegendő, hogy edzőként tekintsenek rá megváltóként.
Az ember pedig olyan, hogy az ilyesmivel vagy él, vagy visszaél.
Kvalitás kérdése az egész.
origo.hu
A Kondorosi Csárda még egy utolsó esélyt adott a rongálónak
