Két év múlva új székházba költözhet a Magyar Rádió

Két év múlva elkészülhet a közrádió új épülete – tudta meg a Magyar Nemzet. Az építkezésre kiírt közbeszerzési pályázat versenyében négy cég maradt.

Kristály Lehel
2004. 11. 30. 23:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy a Magyar Rádió (MR) hallgatottsága reggel és délben, miközben több mint százötven adó sugároz Magyarországon, és növekedik a helyi műsorszolgáltatók népszerűsége is – mondta egy, a közrádió megújulásáról szóló tanácskozáson Levendel Ádám, a Szonda Ipsos közvélemény-kutató igazgatója. Hozzáfűzte, hogy a közrádió több mint egymillió hallgatója között megtalálhatók a kereskedelmi szempontból fontos rétegek, és noha tavaly a magyar rádiózás reklám-összbevétele elérte a kilencmilliárd forintot, ebből az MR csak 880 millióhoz jutott hozzá a médiatörvény szigorúsága miatt.

A liberális Médiakutató című folyóirat főszerkesztője, Bajomi-Lázár Péter arra mutatott rá, hogy a közrádió népszerűsége évente csökken. A helyzet javítása érdekében azt tanácsolta: mivel a nemzeti hagyományok őrzése egyre kevesebb hallgatót szolgál ki, ezért ezeket a rádió elhagyhatja műsoraiból. Elek István újságíró viszont rámutatott: a magyar médiában csak a neoliberális és fundamentalista piacelvűség érvényesült az elmúlt tizenöt évben. – Ezt a médiatörvény módosítása nélkül nem lehet megállítani, a kereskedelmi médiumok bevételeit ugyanis jelentősen meg kell csapolni, átcsoportosítva ezt a pénzt a közszolgálatnak – fejtette ki.
A felszólalók egyetértettek, hogy a rádió megújulása elképzelhetetlen új székház nélkül. A Magyar Nemzet megtudta: a kiírt közbeszerzési pályázat versenyében négy cég maradt, és az új épület két év múlva készülhet el. Felépítése – a köztévéhez hasonlóan – magánbefektető bevonásával történne.

(Magyar Nemzet)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.