A konzervatív Die Welt német napilapban a történész Arnulf Baring Éljen a köztársaság címen hosszú esszében foglalkozik a német nemzettudat torzulásainak káros következményeivel. Baring írásával alapjaiban kérdőjelezi meg az eddig jellemzőnek számító németországi emlékezéskultúrát.
Baring szerint a németek elveszítették Németországot. Németország mint közös elgondolás, amelyet mindenki szolgál, amiért dolgozik, amelynek jövőjét érdemes biztosítani nem létezik többé.
A szerző szerint ez a veszteség elsődlegesen arra vezethető vissza, hogy a hatvanas évek végétől datálható korszakban túlzásba vitték a nemzetiszocializmus időszakával való foglalatosságot. A németek önbizalomhiánya világosan látható abban a visszataszító kifejezésben, hogy a „tettesek népe”. Ez a fogalom egy szörnyűség. Azt szuggerálja, hogy a bűn a németekben strukturálisan megtalálható. A németek, amint lehetőségük van rá, azonnal vérengzéseket kezdenek, ezzel mindenki, akinek német neve van és a jövőben ilyet fog hordani, azonnal gyanúba keveredik. Ez a vád olyannyira mélyen ívódott beléjük, hogy kollektív önbizalmuk, saját és a kontinens jövőjébe vetett reményük elveszett. Baring szerint ez a mélyen ülő önbizalomhiány Németország stagnálásának egyik meghatározó oka. Ez magyarázza nagyrészt, miért olyan nyavalygóan, örömtelenül és kedvetlenül foglalkoznak a problémáikkal.
Ennek egyik példája, hogy Németországban alig találhatóak olyan rendezvények, ahol mindenki együtt dalolna, még magát a himnuszt sem éneklik. Holott mindenki tudja, hogy a dalok milyen fontos szerepet töltenek be a közös identitás megtartásában. Ha valahol fiatal németeknek valamit dalolniuk kell, akkor a legnagyobb nehézségek közepette tudnak olyan szöveget találni, amit mindegyikük ismer.
Baring elmeséli, hogy egy alkalommal megkérdezte egyetemistáit, mikor örültek a legutóbb annak, hogy németek. Ezt követően órákig kellett magyarázkodnia, s naiv, illetve buta kérdésekre válaszolnia. A szerző szerint a most felnövekvő generációkban továbbra is tabuként él a hazájukkal szembeni pozitív érzés, ami arra utal, hogy a németek jelentős része érzelmileg sérült. És nem csak az a gond, hogy az ország egyre inkább elöregszik, s ezért a fiatalok eleve kisebbségben érzik magukat, hanem az is, hogy a mostani fiatalságban az az érzés uralkodik, hogy Németország pozitív igenlése igazából megengedhetetlen.
A szülők generációjától való teljes elhatárolódás, a gyökerektől való elszakadás, az irányvesztés, az egyéni és közösségi elszegényedés az egyik meghatározó ok – véli a szerző. A közösség elveszítette mindazokat az erőforrásokat, amelyben előző generációk tapasztalatai, például a példaképeken keresztül tovább hatottak.
A németek a múltjukat is elveszítették Baring szerint. Ha például egy előadást hirdet a Német történelem tanulságai címen, akkor azzal kell számolnia, hogy a jelenlévők az 1933-45 közötti időszakról szóló gondolatokat várnak – írja. A német történelem a kortársak tudatában a nemzetiszocializmus korszakára korlátozódott. Meg kell állapítani, hogy más történelmi asszociációra az általános ismeret hiánya miatt nem is lehet számítani. Furcsa módon Németországban nemcsak az 1933 előtti időszak hullott ki a fejekből, de az 1945 utáni évtizedek is. Ha ma valaki Adenauer-korszakról beszél, és megpróbál egy olyan személyiséget, mint Kurt Schumacher (1952-ben elhunyt legendás antikommunista szociáldemokrata politikus – a szerk.) megértetni, akkor meg kell állapítania, hogy ezt az időszakot is szinte teljesen elfeledték.
Mindenütt fogy az emlékezés ereje, de sehol sem olyan erősen, mint Németországban – véli Baring. Csak egy olyan nemzet, ahol a polgárok, és különösen az elit ismeri saját történelmét és megtalálja annak pozitív oldalát is, képes a jövő pozitív alakításának erőit mozgósítani.
A szerző szerint addig, amíg a bevándorlókkal szemben maguk a németek állandóan azt éreztetik, hogy a németnek lenni valami alacsonyabb értékűt jelent, addig érthető, hogy ők minimális vágyat éreznek az integráció iránt.
Baring az elmúlt években arra a kérdésére, hogy beszélgetőpartnerei miként képzelik el Németországot száz év múlva, szinte mindig ugyanazt a választ kapta: akkor már sehol sem leszünk. Az optimisták szerint addigra már megszűnnek a különbségek német, francia vagy olasz között. A pesszimisták szerint a németek a parttalanná váló bevándorlás miatt kisebbségbe fognak kerülni, s végül az integrálatlan idegenek által meghatározottan eltűnnek majd.
A mai pártpolitikusok akkor nőttek fel, amikor Németországban növekedett a folyamatosnak gondolt jólét. Ők elosztási politikusok, akik évtizedeken keresztül növekvő ígéretekkel vásárolták meg azt, hogy a polgárok elfogadják a demokráciát – írja Baring. Ma egy fordított helyzetben élünk, amikor javak helyett terheket kellene elosztani, s ez a tény egy egészen más politikai nyelvezetet feltételezne. A jövőbe vetett remény ideje jött el, amikor az embereket emlékeztetni kellene a történelmükre, a korábbi válságokra és azok eredményes megoldására. Hiszen, ha akkor sikerült ezeket a problémákat megoldani, akkor bízhatnak abban, hogy ez ma is sikerülni fog – zárja írását a szerző.
origo.hu
9 magyarországi településen magas a csapvíz arzéntartalma
