A kulcskérdés egyrészt a hozzáadott érték növelése nagyobb tudástartalommal, több innovációval. Másrészt korszerűbb menedzsment-, szervezeti és erőforrás-gazdálkodási módszerekre is szükség lenne. A termelékenységet ugyanis visszafogja, ha nem gazdálkodunk a lehető leghatékonyabban anyaggal, energiával, gépekkel, térrel és a legfőbb értékekkel: az emberrel, a tudással. Korunk legfontosabb termelékenységjavítási eszköze pedig a digitalizáció.
Demján Sándor öröksége pont az, hogy a normalitás, a racionalitás keretein belül tudott erősen célokat megfogalmazni. Például 2012-ben a Világgazdaság konferenciáján, amikor a gazdasági növekedés feltételeiről beszélt, azt mondta: tömeges selejtgyártást végeztek az egyetemek Magyarországon.
Hiszen a kínai fiatal tudása magasabb, mint a magyaré, továbbá hogy nem lenne szabad olyan tudósokat képezni, akik például a bogarak életét kutatják!
Vagyis miközben szorgalmazta a kutatás-fejlesztés és innováció erősségét, az állami hatékonyság javítását, a kkv-szektor fejlesztésének teendőit és a területi felzárkóztatást tartotta elengedhetetlennek. Azért is vallhatjuk Demján Sándor örökségét „for evernek”, mert ezek a témakörök szorosan összefüggnek.
Fejlesztés és innováció nélkül nem lehet gazdaságot építeni, és a regionális felzárkóztatás sem képzelhető el erős és dinamikusan fejlődő kis- és közepes vállalkozások nélkül.
Összefoglalva azt lehet megállapítani, hogy a kormány gazdasági akciótervét célszerű lenne további intézmények és szakmai műhelyek bevonásával nemzetgazdasági szintű versenyképesség-növelő stratégiává továbbfejleszteni. Előre a „demjáni” úton!
A szerző a Világgazdaság vezető elemzője
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!