HM repülőgép-beszerzés: megszüntették a nyomozást

MNO
2004. 12. 20. 9:35
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a honvédelmi tárca repülőgép beszerzésének ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – közölte a szervezet sajtóreferense. Horváczy Emese elmondta, a vizsgálatok során összegyűjtött adatok és a tanúmeghallgatások alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda megállapította, hogy nem történt bűncselekmény, ezért a múlt héten megszüntette az eljárást.

Csampa Zsolt, MDF-es országgyűlési képviselő feljelentése alapján a Fővárosi Főügyészség júniusban rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen hűtlen kezelés gyanújával, a honvédelmi minisztérium 2003-as repülőgép vásárlásával összefüggésben.

A tárca közbeszerzési eljárás nélkül mintegy 600 millió forintért egy AN-26 típusú repülőgépet vásárolt Ukrajnából katonai szállítási célokra. Az ellenzéki politikus feljelentésében a gép valós piaci értékét 500 millió forintban határozta meg, így szerinte a minisztérium 100 millióval többet fizetett a gépért, mint amennyit az ért. A képviselő arra is utalt, hogy a tárca más ajánlatokat is megvizsgálhatott volna, ezt azonban nem tette meg. (Info Rádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.