Magyarország-Észtország 5-0

A Király Kupa „kisdöntőjének" a második félidejében akár a Disztl P. - dr. Csiki, Matthäus, Hrutka - Németh P., Pellady, Berzi, Szabó I. - dr. Bozóky, Ragadics, Ganczer összeállításban is kifuthatott volna a válogatott, a megroggyant észtek vélhetően az említett csapat ellen sem sok sikerrel harcoltak volna bronzéremért.

Csapatunk ugyanis gyakorlatilag már az első negyedóra végén eldöntötte a találkozó sorsát, Rósa Henrik gyors gólja 12.) után a 14. percben Reinumae szerencsétlenkedett össze nekünk egy öngólt (Gyepest idézve csúsztatott fejjel a hálóba). Kerekes Zsombor ezúttal megint kihagyott egy kihagyhatatlan ziccert, de a 18. percben álomgólt lőtt: vagy 30 méterről emelt az észt kapuba. A félidei gólok sorát Rajczi Péter zárta a 25. percben, ezzel gyakorlatilag minden izgalmat kiölt a meccsből.

Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a második 45 percre akár a fent idézett összeállításban is komoly eséllyel vettük volna fel a harcot a baltiakkal, ennek igazolására egyébként álljon itt némi „jelmagyarázat” az ismeretlenebb neveket illetően. Németh Péter, a csapattal utazó fotós egykor a Fradi tehetséges fiatalja volt, Szabó Imre „kit-menedzser” (lánykori nevén szertáros) anno a Szeged színeiben volt menő futballista, Ragadics Ferenc, a futsal-alszövetség alelnöke remek kapusnak számított, mint Ganczer Gábor sajtófőnök ma is az Istenhegy FC igazolt játékosa, dr. Csiki Zoltán csapatorvos pedig legalább kéznél lett volna, ha valamelyik csapattársa megsérül.

Az egyetlen kakukktojás Pellady Péter menedzser lehetett volna, de ő már eddig is bizonyított, többek között olyan korszakos ötletekkel próbálta meg felvirágoztatni a magyar labdarúgást – a javaslat a csapat februári, ciprusi túráján hangzott el -, mint például: mi lenne, ha a Himnuszok hallgatásánál nagyság szerint állnának sorba a játékosok (az észtek ellen speciel jól jártunk volna, mert Juhász Roland magasra nőtt, de Gera Zoltán furán mutatna csapatkapitányként a sor közepe táján) – közölte az nb1.hu.

Nos, Matthäus végül nem küldte pályára magát és a delegáció többi tagját, de még a „Szotyi” becenévre hallgató emtékás, Pollák is berámolt egyet az ellennek (az észtek első szövetségi kapitánya egyébként a magyar Kónya Ferenc volt 1924-ben), így megszerezték az előkelő torna előkelő 3. helyét.