A szombati, viszonylag csöndes nap után tegnap ismét magyar sikereknek örülhettünk a bécsi Stadthalléban megrendezett rövid pályás Eb-n.
Kezdjük a sort a magyar úszósport nagy reménységével, Risztov Évával, aki az osztrák fővárosban feledhette el végleg a szerényebb athéni szereplést – ugyanis aranyat nyert a hódmezővásárhelyi lány! Címvédőhöz méltóan, 4:32,26 perces idővel lett első 400 vegyesen. A döntőben magabiztosan, elsöprő fölénnyel diadalmaskodott, s lett 2003 után másodszor is első a kontinensen ezen a távon. A 19 éves Risztov a selejtezőhöz képest csaknem két másodperccel volt jobb önmagánál, s úgy utasította maga mögé a teljes mezőnyt, hogy végig egy-két testhossznyi előnnyel vezetett. A hajrát is kitűnően bírta, s az, hogy ilyen meggyőző versenyzéssel őrizte meg Eb-aranyát, egyszersmind feledtette vele a gyengébb olimpiai szereplést.
A Bp. Spartacus kiválóságának ez volt a hatodik rövid pályás Európa-bajnoki elsősége: korábban 200 pillangón (2002, 2003), 400 (2002) és 800 gyorson (2002) állhatott a dobogó tetejére rövid pályás kontinensviadalon.
Remekelt a másik magyar, a 15 esztendős Hosszú Katinka is, aki bronzérmes lett 4:35,41-es teljesítménnyel. Ez az időeredmény egyéni legjobbja.
Harmadik lett 100 háton Cseh László is. A magyar klasszis ragyogó teljesítménnyel, kitűnő idővel (52,09) csapott a célba, ami új országos csúcsot jelent. A magyar küldöttség végeredményben két arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel zárta a bécsi viadalt.
Budapesten dőlhet el Ukrajna sorsa – a szakértő elmondta mikor















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!