Ünnepi csúcsforgalom a postán

MNO
2004. 12. 09. 19:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megerősített létszámmal készül az ünnepekre, illetve az azt megelőző csúcsforgalomra a Magyar Posta Rt. Szivi László vezérigazgató-helyettes beszámolója szerint az év utolsó heteiben mintegy 80-85 millió levelet és 600 ezer csomagot kell időben eljuttatniuk a címzettekhez. A karácsony előtti héten naponta várhatóan 4 millió levelet és 40 ezer csomagot fognak majd szortírozni és továbbítani.

A normál, azaz 48 forintba kerülő levélfeladás esetében két-három napot is igénybe vehet a kézbesítés. A csomagokat – a posta ígérete szerint – két nap alatt kiszállítják az ország bármely részére. A vezérigazgató-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy a külföldre szánt levelek Európában öt munkanap alatt érkeznek meg, míg a csomagoknál legalább kéthetes átfutással kell számolni.

A posták december 24-én délig lesznek nyitva, de ezen a napon már nem lesz kézbesítés. (MobilPress/uno.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.