Kibővített ügynöklista

Több tucat névvel bővítette ügynöklistáját a Political Capital. Ezúttal az ügynöki aktivitás és felelősség szerint kategorizálták a névsort, amire felkerültek a tartótisztek és a megrendelők is. Lekerült viszont Fazakas Szabolcs, a Horn-kormány minisztere, Járai Zsigmond MNB-elnök és Szalay Gábor (SZDSZ) neve, mert a történészek szerint nem minősülnek ügynöknek.

Több tucat névvel kibővítette ügynöklistáját a Politikal Capital politikai kutatóintézet, ezúttal több különböző kategória szerint osztályozva a lista szereplőit (ahogy a szerzők írják: az eddigi kiszivárgott információkat egy történészi listával váltva fel). A kutatóintézet oldalán a névsor mellé csatolt rövid írás szerint erre az ügynökök és a megrendelők szerepe és felelőssége közötti különbségek érzékeltetése érdekében van szükség. A lista (megtekintéshez kattintson a címre) oldal készítőinek ígérete szerint a 97 nevet továbbra sem tartalmazó oldal folyamatosan bővülni fog.

Emlékezetes: pénteken számoltunk be arról, hogy a kutatóintézet nyilvánosságra hozott egy 19 nevet tartalmazó listát. Az akkori, főleg jogi aggályok miatt igen rövid listára a szerzők által támasztott kritériumok szerint felkerültek azok az újságírók, akikről az átvilágítóbírák megállapították: az ügynöktörvény hatálya alá esnek. Ahogy az MNO akkor is emlékeztetett, az ugyanilyen politikusok egy része akkor, és most is kimaradt az öszesítésből.

Lekerült a listáról három személy: Fazakas Szabolcs, a Horn-kormány volt minisztere, Járai Zsigmond MNB-elnök és Szalay Gábor SZDSZ-es politikus. Az indoklás: jelentéseik minden esetben szűken vett munkájukra, azzal kapcsolatos információkra korlátozódott. A történészek szerint ez nem számít ügynöki tevékenységnek.

A kutatóintézet a kényszerrel beszervezettek, az önként jelentők, a tartótisztek, a titkos és szigorúan titkos állományú tisztek, végül a megrendelők kategóriáit hozták létre. A kényszerrel beszervezetteket további három csoportra osztották: a passzívak, vagy együttműködést megtagadó ügynökök; a közömbös ügynökök; és az aktív ügynökök kategóriájára. Ezt az alapján állapították meg, hogy a kényszerrel beszervezettek a fenyegetés, zsarolás, esetleg verés után aláírhatták a beszervezési nyilatkozatot, de működésük, tevékenységük legalább három mintát követett.

A passzívak a lehető legkevesebbet jelentették, azt is vonakodva, sőt egyesek maguktól abbahagyták a jelentéstételt. Mások rögtön elárulták barátaiknak, hogy beszervezték őket. A közömbös ügynökök közé azokat sorolták, akik végrehajtották a rájuk kirótt feladatokat, de nem tett mást, mint amit elvártak tőle, és tevékenységüket semmilyen rosszindulat sem kísérte. Az aktív ügynökök típusába azok a túlbuzgók tartoztak, akik időnként még ötleteket is adtak tartótisztjüknek.

Az önként jelentők közé kerültek azok, akik a megfigyelést hazafias tevékenységnek tartották. Az ő viszonyuk a helyzethez és felelősségük egészen más, mint a kényszerből jelentőké – így a szerzők. Az összeállítók kiemelik, a tartótisztek felelőssége sokkal nagyobb, ők voltak azok a hivatásosok, akiknek a „munkájához” tartozott a zsarolás, a fenyegetés, akik irányították és instruálták az ügynököket. A politicalcapital.hu szerint felelősség terheli a titkos és szigorúan titkos állományú tiszteket is, akik bár nem „tartottak” ügynököt, mégis részesei voltak a pártállami elnyomásnak. Mindenkinél nagyobb azonban a felelőssége a megrendelőknek – elsősorban a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökségének vezetőinek –, akik az ügynököket és tartótisztjeiket mozgatták, akik a nyomozásokat és besúgásokat megrendelték.