Kettéválasztotta közműügyekkel foglalkozó osztályát a fővárosi önkormányzat, hogy egy önálló szervezeti egység foglalkozhasson a csepeli központi szennyvíztisztító építésével. A projekt előkészítésére létrehozott Enviroduna Kft.-nél pedig az általános ügyvezetői poszt mellett új vezetői tisztséget hoztak létre. A változtatásokat a hazai európai uniós támogatású programok zászlósprojektjeként számon tartott beruházással kapcsolatos gondok és az erre megítélt európai uniós támogatás elvesztésének veszélye miatt rendelték el, miután a fejlesztés levezénylésére kialakított szervezeti felállást az elmúlt két évben brüsszeli szakértők több alkalommal kritizálták.
A központi szennyvíztisztító és kiszolgáló létesítményeinek építése Kelet-Közép-Európa legnagyobb környezetvédelmi célú beruházása, amelynek értéke meghaladja a 120 milliárd forintot. Ebből Brüsszel 65 százalék kifizetését vállalta. További 20 százalékot a központi költségvetésnek, 15 százalékot a fővárosnak kell biztosítani. A beruházás minőségi ugrást jelentene a budapesti szennyvíz kezelésében: jelenleg a keletkező szenny több mint 50 százaléka biológiai tisztítás nélkül ömlik a Dunába, ez nyolc százalékra csökkenhetne.
A beruházás előkészítésére létrehozott szervezeti rendszer alkalmatlansága és a résztvevők közötti együttműködés folyamatos hátráltatása oda vezetett, hogy tarthatatlanná váltak a brüsszeli támogatás folyósításának feltételéül szabott határidők – állítja Atkári János. A főpolgármester-helyettes szerint a beruházást a kerületi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel szemben felmerült konfliktusok hátráltatták, de a lemaradásban szerepe volt annak is, hogy az illetékes fővárosi szervezetek nem készítették el határidőre a tervezési feladatokat és csúszott a munkamegbízások kiadása is. Az elmúlt hetekben végrehajtott intézkedések eredményességét kétségessé teszi, hogy a beruházásnak nincs szakértőnek tekinthető gazdája – tette hozzá Atkári János.
Az európai uniós támogatás felhasználása nincs veszélyben – mondta Oszkó Károly. Az Enviroduna Kft. ügyvezető igazgatója szerint a kormányszervek részéről az egyes lépések jóváhagyását fel kellene gyorsítani. Az Európai Bizottság csak tavaly decemberben hagyta jóvá a csepeli beruházás támogatását, s az első közbeszerzési eljárások még ebben a hónapban elindulhatnak. Elsőként a PR-tendert írják ki, majd néhány héttel később a műszaki tervezésre és a szennyvíztisztító létesítmény kivitelezői munkálataira vonatkozó közbeszerzési eljárás is elindulhat. Év végéig az összes feladat 50 százalékára megkötik a nyertesekkel a szerződést. A kivitelezés a szivattyúállomások építésével az év vége előtt elkezdődhet. A szennyvíztisztító helyén 2006 második felében vonulhatnak fel a munkagépek, a teljes beruházást pedig – a budai fő gyűjtőrendszer kiépítését és a próbaüzemeltetést is beleértve – 2010 végére kell befejezni.
Kronológia
>> 1999. december: a fővárosi közgyűlés dönt a központi szennyvíztisztító megépítéséről
>> 2002. február: a főváros megalakítja a Enviroduna Kft.-t
>> 2004. április: pályázat benyújtása Brüsszelnek
>> 2004. december: Brüsszel döntése a támogatás odaítéléséről
>> 2009 vége: kivitelezés befejezése*
>> 2010 vége: próbaüzemeltetés befejezése*
* Terv
(Forrás: Világgazdaság)

Tuja a kertekben: miért száradnak ki, és meg lehet-e őket menteni?