Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív német napilap Az SPD és zöldek egyetértenek: A vízumvizsgáló bizottság a tervezettnél előbb fejezi be munkáját című írásában tudósít az előrehozott választások egyik, a kormánykoalíció számára kedvező következményéről.
A CDU-CSU, valamint az FDP azt veti a bizottságban a vörös-zöld kormány, és mindenekelőtt Joschka Fischer külügyminiszter szemére, hogy az 1998-as kormányváltást követően jelentősen lazítottak a külképviseletek vízumkiadási gyakorlatán, és ezzel tömeges visszaéléseket, többek között bűnözőknek, prostituáltaknak az unióba csempészését segítették elő.
A német, s ezáltal az uniós határok védelmével kapcsolatos esetleges felelőtlenségeket vizsgáló bizottság az előrehozott Bundestag-választások miatt minden valószínűség szerint még ezen a héten befejezi a munkáját, azelőtt, hogy a konzervatív ellenzék érdemben kifejthetné véleményét, s lépéseket tehetne az ügyben. Közös beadványában legalábbis a bizottság munkájának gyors berekesztését javasolja az SPD és a zöldek frakciója, s minden valószínűség szerint parlamenti többségük elegendő lesz szándékuk megvalósításához. Az ellenzék határozottan elutasítja a javaslatot, és fontolgatja, hogy az alkotmánybírósághoz fordul.
Der Spiegel (spiegel.de)
A baloldali hírmagazin Sarah himnusza: Égj a fényben című írásában tudósít az ismert német-amerikai énekesnő sikertelen kísérletéről a német himnusz intonálására. A müncheni új labdarúgó-stadion keddi megnyitásakor Sarah Connort érte a megtiszteltetés, hogy elénekelje a német himnuszt. Azonban izgalmában a 24 éves énekesnő némileg átalakította Hoffmann von Fallersleben 1841-es szövegét. Az eredeti szöveg: „Brüh' im Lichte dieses Glückes...“ (ami nagyjából annyit tesz: Égj e szerencse fényében) Fallersleben némileg másként fogalmazott: „Blüh' im Glanze dieses Glückes...“ (ami kb. úgy fordítható Virulj ki e szerencse ragyogásától).
Die Presse (diepresse.com)
A konzervatív bécsi lapban Martin Fritzl Nácitlanítás: Súlyosan egyenlőtlen bánásmód című írásában foglalkozik az Ausztriában kirobbant vitával: Üldözték-e a háború után a volt nemzetiszocialistákat? Tényleg létezett a nácik üldözése, amint azt a karintiai tartományi gyűlés elnöke, Jörg Freunschlag állítja? Vagy akár a nemzetiszocialisták brutális üldözéséről is beszélhetünk, amint ezt Siegfried Kampl képviselő teszi? A nácítlanítás rendkívül bonyolult kérdés, állítja a bécsi történész, Gerhard Jagschitz: Még ha sokan nem is kívánják meghallani: Kamplnak igaza van, mégha egy viszonylag szűk időszakban is.
A nácítlanítás háborút követő első szakaszát tényleg komolyan vették, és ennek megfelelően keményen büntettek. A kimondott 43 halálos ítéletből 36-ot végrehajtottak; bírósági ítéletek nélkül internáltak személyeket – többek között a glasenbachi és wolfsbergi táborokba. 150 ezer hivatalnokot bocsátottak el, illetve nem vettek vissza a közszolgálatba. Az első, 1945-ös nemzetgyűlési választásokból kizárták az NSDAP tagjait, valamint beosztották őket kényszermunkára. Így többek között az Ausztriában ma sokat dicsért „romeltakarító asszonyok”, akik a szétlőtt házak maradványait elhordták, többnyire egykori NSDAP-tagok voltak, akiket erre a munkára kényszerítettek.
Súlyos egyenlőtlenségek történtek a nácítlanítás során. Akit az elején kaptak el, azt sokkal keményebben büntették. De miként a nemzetiszocializmus időszakában mindenkinek megvolt a „jó zsidója”, akiért szót emelt, most mindenki ismert egy „rendes nácit”. A nácítlanító bizottságok pártok képviselőiből álltak, ami ahhoz vezettet, hogy egy párttagság lehetővé tette a törvény szigorának megkerülését. „Akkor kezdődött az őrület”, nyilatkozta Jagschitz. „Az összes párt, az SPÖ, ÖVP és KPÖ (a kommunisták – a szerk.) is rendelkeztek saját nácijaikkal és megvédték őket.„ Még súlyos vádakkal illetett nemzetiszocialistákat sem állítottak bíróság elé, vagy a per után azonnal megkegyelmeztek nekik.
Könnyen érthető, hogy miért viselkedtek így a pártok: a 600 ezer egykori nemzetiszocialistának engedélyezték egy törvénymódosítással, hogy ismét részt vehessenek a választásokon. Ezek az emberek családtagjaikkal egyetemben jelentős választói potenciált jelentettek, így róluk egyik párt sem akart és nem is tudott lemondani.
Feltűnőek voltak az eltérő ítéletek is. Ugyanazért a cselekményért, mint például a besúgás Bécsben 2,5 évet, míg Linzben 1,3 esztendőt szabtak ki. Jelentős befolyást gyakoroltak az ítéletekre a megszálló hatalmak is. Míg eleinte az amerikaiak követeltek kemény büntetéseket, és inkább az oroszok voltak engedékenyek, addig később már fordítva álltak a náciüldözés kérédéséhez.
origo.hu
Elkepesztő siker, állótapsos ünneplés a Hamupipőke bemutatóján
