Elvesztette az ÉS a borcsatát

Helyreigazításra kötelezte az Élet és Irodalom című lapot a Fővárosi Ítélőtábla a Tokaji borcsaták című cikksorozat miatt. Kiderült, a hetilap nem idézhetett taggyűlési jegyzőkönyvből, hiszen a szóban forgó időpontokban nem volt taggyűlése a Szárhegy dűlő&#8211;Sárazsadány&#8211;Tokajhegyalja Kft.-nek. Így tehát hamis állításnak bizonyult az is, hogy Orbán Viktor taggyűléseken tanácsokkal látta el a cég tulajdonosait, köztük a feleségét. <br/><br><a href="http://www.mno.hu/index.mno?cikk=292040&rvt=2" TARGET=_blank> &#8226; Fidesz: az ítélettel léket kapott az Orbán-ellenes háború</a><br>

Magyar Nemzet
2005. 06. 24. 10:41
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megszületett a jogerős bírósági ítélet: helyreigazítást kell közölnie, és 25 ezer forint perköltséget kell fizetnie az Élet és Irodalomnak (ÉS), amely több cikkben is beszámolt arról, hogy Orbán Viktor még miniszterelnökként taggyűlésen miként látta el tanácsaival az akkor a felesége érdekeltségébe tartozó céget. A tegnap kihirdetett ítélet szerint nem bizonyítható, hogy voltak taggyűlések, és az erre vonatkozó tanúvallomás és dokumentumok nem elegendők az állítás igazolására, ráadásul a tanú bevallottan nem volt jelen ezeken a megbeszéléseken. A Fővárosi Ítélőtábla szerint az ÉS-nek közölnie kell, „valótlanul állították”, hogy a cikkben jelzett időpontokban a Szárhegy dűlő–Sárazsadány–Tokajhegyalja Kft., amelynek Orbán felesége is tagja volt, taggyűlést tartott volna.

A Kizmanné Oszkó Marianne vezette bírói tanács szerint az elsőfokú bíróság (Pataki Árpád bíró – a szerk.) nem megfelelően mérlegelte a rendelkezésre álló adatokat, azt, hogy pontosan a kereset mire irányul, és azt sem, hogy ez a felperes megítélése szempontjából olyan körülménynek tekinthető-e, amely az igényérvényesítési jogosultságát megalapozta. – Sem a tanúvallomást, sem a becsatolt úgynevezett iratokat nem tartottuk hitelt érdemlően bizonyítékként felhasználhatónak az alperesi állítás alátámasztására – fogalmazott Kizmanné. Hozzátette, ebből következik, hogy a kizárólag felperesre vonatkozó állítást és a sérelmezett kitételt valótlannak kellett nyilvánítani. Mint mondta, a felperes álláspontját erősítette a társaság tagjainak becsatolt teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozata, amely szerint nem vettek részt az említett időpontokban taggyűlésen.

Kifejtette: az, hogy történtek-e megbeszélések, találkozók a társaság tagjai között, és ezeken mi hangzott el, a per tárgyát nem képezhette, mert a kereset erre nem irányult. – A tanács mellőzni rendelte az elsőfokú ítélet indokolásából azokat a részeket, amelyek a tagok megnyilatkozásaira és a tárgyalásaikra vonatkoztak – tette hozzá.

A cikkek megjelenése után Orbán Viktor leszögezte, nem vett részt a cég taggyűlésein, ezért azokon nem is adhatott tanácsokat. A volt kormányfő az mtv A szólás szabadsága című műsorában kijelentette, semmiféle törvénytelenséget nem követett el.
A Szárhegy dűlő–Sárazsadány– Tokajhegyalja Kft. keresetet nyújtott be az Élet és Irodalom ellen. A keresetben a társaság azt kérte a bíróságtól, állapítsák meg, hogy a lapban megjelölt napokon nem volt taggyűlés, így hiteles jegyzőkönyvek sem készülhettek. Első fokon a bíróság elutasította a cég keresetét, mondván, a sajtó-helyreigazításra nem adnak okot a helyreigazítást kérő személy szempontjából közömbös részletek, pontatlanságok. A jogerős ítélet szerint csak a felperes kereseti kérelmére támaszkodhattak, azaz, hogy valóban volt-e taggyűlés az említett időpontban. Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője sajnálkozását fejezte ki a per utáni nyilatkozatában amiatt, hogy az ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú határozatot. Mint mondta, azokat az állításokat soha még csak nem is próbálták cáfolni, hogy Orbán tanácsokat adott volna. Hozzátette: nem állították, hogy szabályos taggyűlések lettek volna. Elmondta: még nem tudja, hogy élnek-e a felülvizsgálati kérelem lehetőségével. Arra a kérdésre, hogy folytatódik-e a cikksorozat, azt mondta: vannak még olyan szálai a történetnek, amelyeket szeretnének kideríteni.

Mint az köztudott, az ÉS cikksorozatát követően az MSZP kezdeményezésére parlamenti bizottság jött létre, amely az Orbán család állítólagos meggazdagodását hivatott kivizsgálni. A testület első ülésén a fideszes képviselők arra hivatkozva, hogy levélben pártelnökük arról tájékoztatta őket, hogy nem gyarapodott a vagyona, kivonultak a vizsgálóbizottság üléséről. A Fidesz elnökének állítása szerint a kft. abban az időben, amíg családjának érdekeltsége volt benne, nem fizetett osztalékot, és tulajdonrészükön is a vételi áron adtak túl, így bevételük nem származott.



Híresztelés. A jogerős ítélet kihirdetése előtti napokban a Népszava arról cikkezett, hogy a bírói tanács egyik tagja férjén keresztül kötődhet a Fideszhez. Erre reagálva a fideszes Szijjártó Péter ügyvédje kijelentette, ügyfelét két alkalommal éppen ez a bírói tanács marasztalta el, ezért szerinte minden alapot nélkülöznek ezek a híresztelések. Budai Gyula szerint a lap a bírói kar függetlenségét vonta kétségbe. Hozzátette: a Fővárosi Ítélőtáblán csak ez az egy tanács tárgyalja a személyiségi jogi és helyreigazítási pereket. Kovács Zoltán főszerkesztő pedig tudatta: lett volna lehetőség kifogással élni, de úgy gondolja, hogy a bírónak magának kell megítélnie, hogy a per tárgyilagos és elfogulatlan megítélésére alkalmas-e.

Minőség. A Minőségi Újságírásért-díjban részesült a közelmúltban Rajnai Attila, aki a Tokaji borcsaták című cikksorozatáért vehette át az elismerést. „A díj célja a magyar újságírás szakmai kiválóságainak elismerése, illetve a minőségének növelése. A díjat a Minőségi Újságírásért Alapítvány kezeli, támogatója 2005-től a PricewaterhouseCoopers.”

Molnár László (MSZP): Két héten belül szöges ellentétben álló ítélet született az ÉS cikksorozata kapcsán. A bíróság mostani döntése után fel kell gyorsítani a vizsgálóbizottság munkáját, most igazán nagy szerepe van annak, hogy az igazság kiderüljön. Fontos, hogy hitelesen és tényszerűen tárjuk fel a rendelkezésünkre álló és a még bekérendő dokumentumok alapján az Orbán család gazdagodását Orbán Viktor miniszterelnöksége idején vagy azt megelőzően is. Minket nem befolyásolt idáig sem, hogy taggyűlésnek hívunk valamit vagy egyszerű összejövetelnek.

Révész Máriusz (Fidesz): A független magyar bíróság tegnapi ítélete bebizonyította, hogy az MSZP közpénzből is fizetett, üres rágalmakon alapuló politikai háborút folytat Orbán Viktor ellen. Az ÉS újságírója, akinek cikkei kapcsán a bíróság helyreigazításra kötelezte a lapot, havi 300 ezer forint értékben kap fizetséget szocialista politikusok jóvoltából. Mindeközben háborús forgatókönyvre emlékeztető lejárató kampányterv látott napvilágot egyes lapok szerint a szocialisták tollából. Bízunk abban, hogy a jogerős ítélet pontot tesz az Orbán Viktor ellen indított rágalomhadjárat végére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.