Orbán-cikksorozat: helyreigazításra kötelezték az ÉS-t

Helyreigazításra kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla az Élet és Irodalom című hetilapot az Orbán Viktorról szóló cikksorozat miatt. A testület ezáltal megváltoztatta a Fővárosi Bíróság első fokú határozatát. Fellebbezésnek helye nincs. Az Orbán lejáratására alkalmas cikkeket közlő újságíró havi 300 ezer forint közpénzt vehetett föl egy MSZP-politikus megbízásából. – Ugyanez a bírói tanács Szijjártó Péter fideszes képviselőt két perben is elmarasztalta – közölte az ellenzéki politikus ügyvédje, aki megalapozatlannak tartja azokat a felvetéseket, hogy a grémium egyik tagja férjén keresztül kötődhet a Fideszhez. Molnár László (MSZP) szerint fel kell gyorsítani az Orbán-bizottság munkáját.

MNO
2005. 06. 23. 12:29
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint arról a Hír Televízió is beszámolt: a cikksorozat olyan nem hivatalos dokumentumokra hivatkozott, amelyek tartalma szerint a volt miniszterelnök felszólalt felesége cégének közgyűlésén.

Az ítélőtábla szerint e dokumentumok hitelessége kérdéses, hiszen ezek az iratok nem hivatalosak, a cég tagjai pedig egységesen azt állítják, hogy nem volt közgyűlésük a cikkek által megjelölt napokon.

A bíróság szerint ugyan ez a per mellékszála is lehetne, ám a cikksorozat logikája szerint ha nem voltak közgyűlések, akkor Orbán Viktor sem tehetett semmiféle ígéreteket, s nem adhatott tanácsokat a cégnek a Tokaj Kereskedőház Rt. privatizációjával kapcsolatban.

A bírói testület tehát helyreigazításra kötelezte a lapot. Az ÉS főszerkesztője, Kovács Zoltán a tárgyalás után azt mondta: nem tudja, hogy mit tesznek ebben a helyzetben, s azt sem, hogy folytatják-e a cikksorozatot. Szerinte ugyanis vannak még „érdekes szálai” a történetnek.

A bírósági határozat jogerős, fellebbezésnek helye nincs.

A fals információ ára

Korábban a Magyar Nemzet megírta: többek között cikkek sajtóban való elhelyezéséért vagy az önkormányzat PR-tervének elkészítéséért havi 300 ezer forint közpénzt vehetett föl egy MSZP-s politikus megbízásából a Bács-Kiskun megyei önkormányzattól Rajnai Attila újságíró, aki az Élet és Irodalomban (ÉS) Orbán Viktor lejáratását célzó cikkeiről vált közismertté. Rajnai elmondta: független tényfeltárónak tartja magát.

Rajnai nevéhez fűződik többek között az ÉS-ben megjelent, Tokaji borcsaták címet viselő, négy tényfeltáró riport, amely után a korábbinál is intenzívebb sajtókampány indult Orbán Viktor volt miniszterelnök lejáratására. A cikkben fogalmazódott meg a most bírósági határozattal is alaptalannak nyilvánított állítás, miszerint a Fidesz elnöke miniszterelnökként részt vett az akkor még a felesége résztulajdonában lévő cég taggyűlésein.

A Magyar Nemzet birtokába került és Ferenczi István megyei főjegyző által írt levél tanúsága szerint a szocialista vezetésű megyei önkormányzat 2004. március 16-tól kezdődően a 2002–2006 közötti közgyűlési ciklus végéig kötött megbízási szerződést Rajnai Attila egyéni vállalkozóval. Az újságíró feladatai közé tartozik a kapcsolattartás az írott és elektronikus sajtóval, a médiumokkal való együttműködési megállapodások előkészítésében való közreműködés.

A megállapodás értelmében Rajnai tevékenységéhez tartozik „cikkek és tudósítások elkészítése, azok sajtóban való elhelyezése, megjelenésének ellenőrzése, a teljesítés pénzügyi ellenőrzésében való közreműködés”. Rajnainak a sajtótájékoztatók megszervezésében, a megyei önkormányzat PR-tervének és stratégiájának elkészítésében is segédkeznie kell. Ezenkívül minden egyéb feladatot is köteles ellátni, „amivel a Közgyűlés elnöke (Balogh László, MSZP – a szerk.) e feladatkörben megbízza”. A főjegyző azt is megemlítette, hogy Rajnai „feladatai ellátása során a megyeházán egy mások által is használt irodában is végezheti szükség esetén a munkáját, az ott lévő infrastruktúra használatával”.

Kampány a jobboldali politikus lejáratására?

A Magyar Nemzet korábban ismertetett egy – állítólag a Miniszterelnöki Hivatalból származó – tanulmányt, amely Orbán Viktor többfrontos lejáratásáról értekezik. A Braun Róbert tavaly megszűnt államtitkárságának fejlécével ellátott iromány egy 2006-ig tartó kommunikációs offenzíva tervét vázolja föl, amellyel a Fidesz elnökét sároznák be „bármilyen igazságalap nélkül”. Az akcióhoz, amelynek több eleme (például a szőlőügyek napirenden tartása) már megvalósult, a 168 Óra, az Index és az ÉS segítségét szorgalmazza.

Molnár szerint fel kell gyorsítani az Orbán-bizottság munkáját

Fel kell gyorsítani az Orbán-vizsgálóbizottság munkáját, most igazán nagy szerepe van annak, hogy az igazság kiderüljön – mondta a bizottság szocialista elnöke csütörtökön az MTI-nek. Molnár László szerint két héten belül szöges ellentétben álló ítélet született az ÉS nyilatkozata kapcsán. Mint mondta, nagy szerepe van annak, hogy „hitelesen és tényszerűen tárják fel a rendelkezésükre álló és a még bekérendő dokumentumok alapján az Orbán-család gazdagodását Orbán Viktor miniszterelnöksége idején vagy azt megelőzően is„. Hozzátette: őket az nem befolyásolta idáig sem, hogy taggyűlésnek hívnak valamit vagy egyszerű összejövetelnek.

Hangot adott azon véleményének, hogy „ha a miniszterelnök a rezidencián magánszemélyként vagy lakóként, de véleményt mond, nyilatkozik, állást foglal olyan ügyben, ahol közpénzt lehet elnyerni, ahol ő a közhatalom feje, és a szeme villantását is megértik azok a vezérhez hű beosztottak, akiket ő tett a megfelelő helyekre”, akkor nagyon körültekintően és minden információt mérlegelve kell feltárni az igazságot.

Budai Gyula, Szijjártó Péter ügyvédje az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a napokban az egyik napilapban olyan információk jelentek meg, miszerint a Tokajhegyalja Kft. kontra ÉS perben másodfokon eljáró egyik bíró, Győriné Mauer Amália férjén keresztül kötődhet a Fideszhez. A Népszava hétfői cikkében azt írta: „Már biztos, hogy nem nyújt be elfogultsági kifogást az ÉS, amiért a Szárhegy dűlő Kft. ellene indított perében másodfokon eljáró tanács egyik tagja a Fidesz volt jogtanácsosának, Simicska Lajos évtizedes üzelettársának, Győri Tibornak a felesége.„ A lap szerint a bírónak le kellett volna mondania az ítélkezésben való részvételről.

Budai Gyula szerint a lap a bírói kar függetlenségét vonta kétségbe. Elmondta, hogy Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselőt ugyanez a háromtagú tanács marasztalta el korábban a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kabinetfőnöke, Szilvásy György által indított perekben. Hozzátette: a Fővárosi Ítélőtáblán csak ez az egy tanács tárgyalja a személyiségi jogi és helyreigazítási pereket.

Révész: Bebizonyosodott, hogy az MSZP politikai háborút folytat Orbán ellen

Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője szerint az Élet és Irodalom című hetilapot helyreigazításra kötelező csütörtöki jogerős bírói döntés azt bizonyítja, hogy az MSZP politikai háborút folytat Orbán Viktor ellen. Mint az MTI-nek elmondta: a független magyar bíróság ítélete bebizonyította, hogy az MSZP közpénzekből is fizetett, üres rágalmakon alapuló politikai háborút folytat Orbán Viktor ellen. Hozzátette: az ÉS újságírója, akinek a cikkei kapcsán a Fővárosi Ítélőtábla helyreigazításra kötelezte a lapot, „havi 300 ezer forint értékben kap fizetséget szocialista politikusok jóvoltából”. „Eközben háborús forgatókönyvre emlékeztető lejárató kampányterv látott napvilágot, egyes lapok szerint szocialisták tollából„ – jegyezte meg. A Fidesz bízik abban, hogy a jogerős ítélet pontot tesz a párt elnöke ellen indított rágalomhadjárat végére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.