A ferihegyi érdekképviseletek alkotmánybírósághoz fordulnak

A repülőtéri érdekképviseletek az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mert alkotmányellenesnek tartják a Budapest Airport Rt. privatizációjáról szóló kormányhatározatot.

MNO
2005. 08. 31. 14:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A következő egy hétben napi kétórás figyelmeztető sztrájkot is kilátásba helyeztek a szakszervezetek, miután első fokon a bíróság kimondta: a magánosítási pályázat érvénytelen. A Pénzügyminisztérium fellebbez az ügyben.

Úgy tűnik, a Budapest Airport munkavállalói szervezetei semmilyen formában nem tudják elképzelni cégük privatizációját. Az Üzemi Tanács ugyanis alkotmánybírósághoz fordul, hogy az mondja ki: az értékesítést meghatározó tavalyi kormányrendelet alkotmányellenes – tájékoztatta a Magyar Rádiót Kovács Zoltán, az Üzemi Tanács volt elnöke, akit arról kérdeztünk, milyen alkotmányossági aggályok merülhetnek fel ilyen gazdasági döntés esetén. Ám ezzel kapcsolatban még nem volt biztos információja, ugyanis – mint mondta – ennek a vizsgálata folyik még, tehát jogászaik dolgoznak rajta.

Mindez annak a következménye, hogy a Fővárosi Munkaügyi Bíróság, amely nem jogerősen, de kimondta a privatizációs eljárás semmisségét, nem volt illetékes az Üzemi Tanács másik beadványával, vagyis a kormányhatározat törvényellenességével kapcsolatban.

A bíróság első fokon azt mondta ki, hogy a tulajdonos ÁPV Rt. hibát követett el, amikor az eladással kapcsolatban csak a privatizációs törvényt vette figyelembe, és nem a Munka Törvénykönyve alapján konzultált a munkavállalói szervezetekkel. Vagyis az elmúlt hónapok sorozatos, ám eredménytelen egyeztetéseit nem a megfelelő törvény alapján folytatta az ÁPV Rt. Ha a másodfokú ítélet nem mond mást, a teljes privatizációs eljárást újra kell kezdeni. Ez persze nem érdeke a privatizációs szervezetnek, és a Pénzügyminisztériumnak sem azok után, hogy az első fordulóban az eredetileg reméltnél kétszer magasabb, 390 milliárdos árajánlat is érkezett a Budapest Airport részvényeinek 75 százalékát és a reptér 75 éves üzemeltetését magában foglaló csomagra.

Ez a bevétel idén egyértelműen mentőöv a költségvetés számára, természetes tehát, hogy az állam fellebbez az értékesítést mindenképpen jövőre halasztó ítélet ellen. A pert indító Üzemi Tanács azzal indokolta lépését, hogy a magánosítás gazdaságilag és szakmailag is indokolatlan. Ezzel kapcsolatban Kovács Zoltán, aki egyébként csak a munkavállalói jogok érvényesítésére alakult sztrájkbizottságba való belépése miatt mondott le az Üzemi Tanács vezetői posztjáról, azt mondta, szerinte egy sok adót fizető, nemzeti szempontból fontos, nyereséges céget, amely ki tudja termelni a szükséges, sokmilliárdos beruházások költségeit, teljesen ésszerűtlen eladni, csupán a 400 milliárdos bevétel reményében.

Magyar Rádió

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.