Nehéz helyzetbe kerülhetnek a felsőoktatási intézmények a kormány augusztus elején hozott határozata miatt, amelynek értelmében újabb összegeket kell tartalékolniuk év végéig. A döntésről az oktatási tárca vezetője tegnap tárgyalt a Magyar Rektori Konferenciával – közölte a testület elnöke tegnap a távirati irodával. Klinghammer István elmondta: ugyanazt az összeget kell megtakarítaniuk a felsőoktatási intézményeknek az idei év decemberéig, mint egy évvel korábban – vagyis az ELTE-n összesen 2,1 milliárd forintot kell „félretenni”. Ez az összeg – ami az intézmény költségvetésének tíz százaléka – jövő januárban szabadulhat fel.
Arról, hogy ez a kormányzati intézkedés hogyan hat a felsőoktatási intézményekre, szeptember 20-án tanácskoznak a rektorok és a gazdasági vezetők. Klinghammer elmondta: a döntés minden egyetemet megrázott, hiszen négy hónap alatt ezt az összeget nagyon nehéz előteremteni. Közölte: jelezték, hogy ez szinte megoldhatatlan problémát jelent, még akkor is, ha ez az összeg 2006 januárjában felszabadul.
A testület az idei érettségi-felvételi tapasztalatairól is tárgyalt, s támogatták, hogy a jövőben a nyelvvizsgáért maximum 10 többletpont járjon. Azokon a szakokon pedig, ahol az idei tapasztalatok azt mutatták, hogy 120 pont alatt nincs esély a bekerülésre, az emelt szintű érettségit javasolják. – Azt nem írhatjuk elő, hogy kötelező legyen az emelt szintű érettségi, de javasoljuk a tanulóknak és a tanároknak, hogy tanulva az idei felvételiből, azokon a szakokon, amelyek igen népszerűek és igen magas ponthatár volt, törekedjenek a gyerekek és az iskolák is, hogy emelt szintű érettségit tegyenek – mondta a Magyar Rádiónak a rektori konferencia elnöke, aki a nyelvvizsgáért járó pontokkal kapcsolatban elmondta: egyetértenek azzal, hogy egy kiváló nyelvvizsga 7 pontot érjen, két nyelvvizsgáért azonban ne járhasson 10 pontnál több.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
