A köztársasági elnök szerint megoldást kell találni a határon túli magyarok helyzetére. Sólyom László a Kossuth téri ünnepségen mondott beszédében úgy fogalmazott: fájdalmasan félresiklott a kettős állampolgárság ügye. Az államfő azt mondta: meg kell ismerni a szomszédos országokban élő magyarokat, mert csak így lehet megérteni, mi az, ami jogosan sértheti az ottani népek érzékenységét, és mi az, amiből nem engedhet Magyarország.
Szent István igazi nagysága abban állt, hopgy szuverén módon határozta meg Magyarország helyét a világban. Példának kell tekinteni azt az önbecsülést és öntudatot, ahogy István király fellépett az akkori Európában – jelentette ki Sólyom László. Kiemelte: ezeket az értékeket megőrizve kell elhelyezni Magyarországot a jelen globális, „félelmetesen mesterséges” világában.
Korábban a világ Európa volt, ma viszont a földkerekségen kell elhelyezni Magyarországot, és ehhez szükséges volt, hogy az Európai Unió tagja lettünk – tette hozzá az államfő. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: ne távoli hatalomként tekintsünk az unióra, hanem öntudattal, önbecsüléssel, szuverenitásunk megőrzésével próbáljuk befolyásolni a döntéseket.
„Nem alkalmazkodni kell, hanem saját megoldásokkal kell előállni” – hangsúlyozta a köztársasági elnök. „Új egyensúlyra van szükség, egyrészt a megszokott mintákhoz való alkalmazkodás, másrészt pedig a jól megalapozott saját kezdeményezések között”. Sólyom László úgy fogalmazott: európai mércével mérve középhatalom vagyunk. Van beleszólásunk, hogy mi történik az unióban, és meg kell tanulnunk Szent Istvántól, hogy képesek vagyunk önálló teljesítményre.
A köztársasági elnök arról is beszélt, hogy a döntések befolyásolásában nagyobb szerepet kell kapniuk az érdekképviseleteknek, a civil szervezeteknek. Az államfő határozottan kiállt a szabadságjogok maradéktalan érvényesítése mellett, hangot adva annak a meggyőződésének, hogy azokat nem lehet korlátozni az emberek amúgy meglévő félelmeire hivatkozva sem.
Sólyom László úgy vélte: Szent István nagyságának felelevenítése felidézi az emberekben azt a jót, amelyet a rendszerváltás óta eltelt másfél évtized „egyre taszítóbb stílusú politizálása” – amit a sajtó is felerősít – elfedett. „Az emberek dolgoznak, boldogulnak”, és ez, ami igazán lényeges – mondta az államfő, aki végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy Szent István művét folytatni kell.
(hirado.hu, Info Rádió)

Vége van! Nem kicsit, nagyon! – Gyurcsány Ferenc tündöklése és bukása