APEH-ellenőr: az első vendég a háznál az új rendelet miatt

Az APEH új eszközt kapott a kezébe az építtetők adóhatósági adatszolgáltatásáról szóló rendelettel. A feketegazdaság visszaszorítását célzó jogszabály alapot teremthet a feltűnő vagyongyarapodás és az áfaelszámolások vizsgálatához. Nőnek az adminisztrációs terhek, de több lesz az építésügyi hatóságok munkája is: nekik kell majd kiszabniuk az akár milliós bírságokat is – írja a Napi Online.

MNO
2005. 09. 01. 6:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

E hét elejétől kérheti számon az adóhatóság a 10 millió forint feletti értékű építkezések esetében az adatbejelentést az építtetőkön (az építésügyi bejelentést szabályozó rendelet már július 15-én hatályba lépett, azonban az adóhatósági adatszolgáltatást csak augusztus 29-től kell teljesíteni).

Az APEH az építtetőtől és az építésügyi hatóságtól is meg kell hogy kapja a szükséges adatokat az építtetőről és a kivitelezőről (kivitelezési jogosultság igazolása, a műszaki vezető és az építési, műszaki ellenőr adatai), valamint magáról az építkezésről. Ez utóbbival kapcsolatban a projekt összértéke lehet a legérdekesebb részlet, hiszen alig akad olyan építkezés, amelynek esetében a számlák végösszege megegyezik az előzetesen kalkulált költségvetéssel. Az adóhatóság szerint az időközben felmerülő változásokat az építtető haladéktalanul köteles lesz bejelenteni az APEH-nak, vagyis valószínűleg többszörös adminisztrációs és bejelentési kötelezettség származik a szóban forgó rendeletből.

A bejelentést minden olyan esetben meg kell tenni, amikor az építkezés engedélyköteles és az összértéke meghaladja a 10 millió forintot, tehát számos ingatlanfelújítás, -átalakítás esetében is szükséges lesz az APEH tájékoztatása. Az építtetőnek legkésőbb a kivitelezés megkezdése előtt nyolc nappal kell eleget tennie az adatszolgáltatásnak; ezt az építésügyi hatóság három munkanap alatt vizsgálja meg és további nyolcnapos határidővel kérhet hiánypótlást. Amennyiben ennek nem tesz eleget az építtető, a hatóság 15 napon belül határozattal megtilthatja az építkezést. Bírságot akkor szabhat ki az építésügyi hatóság, ha elmaradt a bejelentés vagy a hiánypótlás, és így kezdődött meg a munka, vagy pedig nincs, illetve nem megfelelő tartalmú az építési napló.

A rendeletet a jogalkotók elsősorban a feketemunka és a feketegazdaság visszaszorításával indokolják, ám az is nyilvánvaló, hogy segítségével az APEH új adatbázishoz jut a magánszemélyek vagyongyarapodási vizsgálatához, valamint a kivitelező cégek ellenőrzéséhez. Vámosi-Nagy Szabolcs, az adóhatóság elnökhelyettese az MTV Kedd este című műsorában elmondta, hogy a vagyongyarapodási vizsgálatok így a német szabályokhoz hasonlóan alakulnak majd. Ott ugyanis az építtető magánszemélyek az engedélyeztetés előtt rendezik adóügyi papírjaikat, mivel ha aránytalanság merülne fel az adózott jövedelem és az ingatlan értéke között, a megrendelő számíthat az adórevizorok megjelenésére. Ezek szerint ez mostantól Magyarországon is így lesz.

Ha tehát egy minimálbér után adózó magánszemély építkezésről tesz bejelentést, okvetlenül számítania kell az adóhatóság érdeklődésére, hiszen – mint az APEH elnökhelyettese is rámutatott – feltűnő, ha a minimálbérhez 10 millió forint körüli értékű építkezés társul. Abban az esetben persze kevésbé kirívó az eset, ha a fedezet egy része hitelből származik.

Forrás: Napi Online

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.