Bár a szerzeményben egyszer sem hangzik el egy vezetéknév sem, mégis fel lehet ismerni a szereplőket, hiszen a nő frizurája kísértetiesen hasonlít az ukrán kormányfőére: szőke színű és az ukrán népviseletnek megfelelően felcsavart fonatban hordja, akárcsak Timosenko. Az orosz Liberális Demokrata Párt (LDPR) képviselője közölte, hogy több ezer dollárba került a 26 perces film létrehozása, ugyanis többek között helikoptert is béreltek a szatíra érdekesebbé tétele érdekében, és a Timosenkót alakító „színésznő” is alaposan megkérte a gázsiját.
A film ötletét az adta, hogy Mitrofanov az elmúlt években látta a két politikust egy helikopterből kiszállni, ráadásul olyan pletykák terjedtek el Moszkvában, hogy Szaakasvili és Timosenko többet találkoznak egymással, mint az indokolt lenne.
Mitrofanov most azt ígéri, lesz folytatás: két új filmet forgat – Júlia újabb kalandjai, illetve a Szigorú úrnő címmel –, a munka jövő év márciusában kezdődik. A politikus a „mű” piacra dobását az ukrán választások előtt tervezi. Mitrofanov elmondta: „munkásságával” az ukrán–grúz politikai erőket szeretné kigúnyolni.
A grúz sajtó tudni véli, hogy az ötlet megihletett több fiatal ukrán és grúz filmrendezőt is, ezért válaszul alkotnak egy szexfilmet, amelynek főszereplője egy kutya és egy póni lesz, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnök hasonmása. A szereplő és a szponzorok állítólag már megvannak a film elkészítésére.
A Grúziában kérdezősködő riportereket megverték
Közel 25 fős csoport verte meg a Grúziában forgató orosz televíziósokat, akik arról kérdezték egy falu lakóit, hogy mi a véleményük a közelmúltban készített pornófilmről, amelyben Mihail Szaakasvili grúz elnök és Júlia Tmosenko ukrán kormányfő „dublőrei” vállaltak szerepet. A forgatócsoport szerint bántalmazásukat előre megszervezték, hiszen a grúz vezetőséget értesítették forgatásukról, illetve arról is, hogy milyen kérdéseket tesznek majd fel a településen.
Júlia Timosenko nem sértődött meg
A pornófilmmel kapcsolatban a napokban nyilatkozott maga Júlia Timosenko is, aki kijelentette: azok az emberek, akik ilyen dolgokról fantáziálgatnak, valójában semmire sem képesek, ezért meg kell nekik bocsátani. Korábban a kormányfő helyettese provokációnak nevezte a filmet.
Forrás: newsru.com, utro.ru, Kommersant
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
