A Royal Caribbean International társaság 74 ezer tonnás, 268 méter hosszú és 32 méter széles, 12 emeletes Monarch of the Seas nevű óriás hajója 2500 utasával és 850 főnyi személyzetével péntek reggel futott be a Los Angeles-i kikötőbe. Az utasok fele már elhagyta a fedélzetet és a személyzet tagjai az újabb, aznap éjfélkor induló útra kezdték felkészíteni a hajót, amikor az elzárt műszaki térben tárolt szennyvízgyűjtők leengedése közben súlyos baleset történt.
– Először azt gondoltuk, hogy metángázszivárgás okozta a tragédiát, de a vizsgálatok során kiderült, hogy a szennyvízből kiszabadult hidrogén szulfid okozta három ember halálát (...) a levegőbe került mérgező anyag 30 másodpercen belül elkábította és megölte az áldozatokat, és két orvosunkkal együtt 19 embert kellett kivizsgálásra a kórházba szállítani – közölte az újságírókkal Barbara Yu, a kikötői tűzoltóság szóvivője.
Az Egyesült Államokban nagyon népszerűek az üdülőhajókkal lebonyolított társasutazások, és a nyári idegenforgalmi szezonban elérhető minél nagyobb profit érdekében a társaságok igyekeznek a be- és kiszállás idejére korlátozni a kikötőkben töltendő időt. A legkedveltebb úticélok közé tartoznak a Karib-tengeri szigetcsoport, a Hawaii szigetek, az amerikai turistáknak létesített mexikói kikötők és nyaraló paradicsomok és az alaszkai és dél-európai körutazások.
A befizetett részvételi díj ellenében a hajón éjjel-nappal ingyenes és bőséges étkezést, a kikötőkben díjmentes, vagy szerény részvételi díj befizetése mellett városnézéseket, búvár- vagy egyéb programokat kínálnak. A tengeri luxusszálloda hatalmas színháztermeiben naponta többször látványos show-műsorok szórakoztatják a vendégeket, a nemzetközi vízeken kinyitnak és 24 órán át üzemelnek a szerencsejáték termek, az ajándékboltok, a fitnessz- és kártyaszobák, a masszőrheliységek és számtalan bár várja az utazás során állandóan szomjas vendégeket. A hajón csak a szeszes italokért kell fizetni.
A kapitány és a tisztikara, az irányító személyzet többi tagjával együtt valamelyik nyugat-európai ország állampolgára – a Monarch of the Sea-n norvég, máshol olasz, angol vagy holland – a fel- és kiszolgáló személyzet tagjai általában kelet-közép-európai országokból, elsősorban Szlovákiából, Szlovéniából, Oroszországból, Fehéroroszországból, Horvátországból, a három balti államból, Cseh- és Magyarországról, kisebb részben Ukrajnából, Romániából, Bulgáriából, Moldáviából, a műszaki, karbantartó és a takarító személyzet pedig az ázsiai országokból, főleg Indiából, Pakisztánból, a Fülöp-szigetekről, Malajziából, Thaiföldről és Indonéziából szerződik 6-8 hónapra dolgozni a hajókra. A három szerencsétlenül járt fiatal fülöp-szigeteki, bolgár és horvát állampolgár volt.
Donald Trump döntést hozott a háború utáni Ukrajnáról
