Először foglalnák alaptörvénybe a magyar alkotmányozás történetében, hogy a Magyar Köztársaság felelősséget visel a határon túli magyar közösségekért – ismertette a kormány három pontba foglalt elképzelésének első elemét Gyurcsány Ferenc, miután határon túli vezetőkkel tárgyalt a nap folyamán.
A kormány ma ismertetett második javaslata egy speciális személyi igazolvány kiadása azok számára, akik valószínűsítik, hogy egykori magyar állampolgárok leszármazottai. Számukra olyan személyi igazolványt bocsátanának ki, amely mindazon országokban hivatalos útiokmánynak minősül, ahová be lehet utazni magyar személyi igazolvánnyal.
A harmadik javaslat Szili Katalin házelnök kezdeményezéséről szól: a kormány támogatja egy, a határon túli magyarok kérdésével foglalkozó állandó bizottság létrehozását.
Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke elmondta, hogy egyetértenek olyan alkotmánymódosítással, amely pontosabban tisztázza a határon túli magyarság helyzetét, helyét, de néhány kérdésben – így a kettős állampolgárság esetében – eltérnek a nézetek. Az utóbbi kérdésről szólva a politikus hangsúlyozta, hogy amennyiben a vajdaságiak, az erdélyiek és hosszabb távon a kárpátaljaiak elfogadják a „görög típusú úti okmány” bevezetését, akkor ők is csatlakoznak hozzájuk. „Ez nem jelentené azt, hogy lemondanánk a kettős állampolgárságról” – fogalmazott Bugár Béla.
Nincs alternatívája a kettős állampolgárságnak
Gyurcsány Ferenc javaslatait szóban ismertette. A kormány részéről a tervezett lépéseket illetően nem kaptak írásbeli tájékoztatást a határon túli magyar szervezetek.
A kettős állampolgárságot csak a kettős állampolgársággal lehet kiváltani, semmi egyébbel – jelentette ki a határon túli magyar vezetők és a kormány képviselőinek mai, budapesti tanácskozása előtt Markó Béla, az RMDSZ elnöke a kolozsvári Krónika című napilapnak nyilatkozva.
A határon túli magyar vezetők nem kaptak előzetes hivatalos iratot a mai tanácskozásról, amit a megbeszélésre tartva Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának vezetője is szóvá tett a Magyar Rádiónak adott nyilatkozatában. Mind Bugár, mind Markó rámutatott: a határon túli magyarokkal kapcsolatos ügyek megvitatására a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) a megfelelő fórum.
Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is ragaszkodik a kettős állampolgársághoz, és minden erre irányuló lépést, legyen az bármilyen apró is, jónak tart. Kasza József hozzátette: nem utazási könnyítés miatt van szükségük a magyar állampolgárságra, hanem a szellemi kötődés, a biztonságérzet miatt.
Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke röviddel a találkozó előtt úgy fogalmazott, a Máért nem helyettesíthető semmilyen más fórummal, és sürgette a testület összehívását.
Hiller: Előremutató tárgyalások
Hiller István szerint a tárgyalások jó hangnemben folytak, és kimondottan előremutatóak voltak. A továbbiakban is a Magyar Szocialista Párt folyamatos kapcsolatot tart mindhárom határon túli magyar szervezettel és párttal – tette hozzá Hiller István.
Fidesz: Propaganda-rendezvény a budapesti értekezlet
A Fidesz a kormány propaganda-rendezvényének tekinti a budapesti értekezletet, mert azon nem született konkrét döntés, vagy érdemi megállapodás. Balla Mihály képviselő szerint bebizonyosodott az is, hogy a kormány nem helyettesítheti különböző ötletekkel a kettős állampolgárságot.
Az MDF további konzultációkat szorgalmaz
A Magyar Demokrata Fórum üdvözölte az alkotmánymódosításra és a parlamenti bizottság felállítására tett miniszterelnöki javaslatot, de a speciális magyar személyi igazolvány kérdésében további konzultációkat szorgalmazott.
Info Rádió, Magyar Rádió
Ártatlan civilekre támadtak az ukránok
