Tavaly az államháztartás eredményszemléletű hiánya a GDP 5,8 százalékát tette ki – derül ki az augusztus 31-éig az Országgyűlésnek benyújtandó zárszámadási törvényjavaslatból, amely tegnap rövid időre megjelent a Pénzügyminisztérium honlapján, majd eltűnt. Ezzel folytatódott az a tendencia, hogy a költségvetés egyenlege nemcsak az év közbeni tervekben romlik, hanem a tényadat is egyre jelentősekben felfelé módosul a következő években.
Pénzforgalmi szemléletben is jelentős a csúszás az előirányzathoz képest: a 926 milliárd forintos deficit-előirányzat végül jelentősen túlteljesült, és így 1317 milliárd forintos negatív szaldó alakult ki a büdzsében. Igaz, ez a GDP-arányosan 6,5 százalékos hiány már legalább a kormány múlt év szeptemberi megemelt prognózisnak (6,6 százalék) megfelelt.
Arra a zárszámadási törvényjavaslat általános indoklása nem tér ki, hogy a pénzforgalmi hiány ily módon történő „teljesülése” mellett miért kellett megemelni az Európai Unió által alkalmazott eredményszemléletű (ESA 95) módszertan szerinti hiányt további 0,4 százalékponttal. Logikus feltételezés lenne, hogy a háttérben a tavaly visszatartott és csak az idén kifizetett áfa-visszatérítések visszasorolása áll, a Pénzügyminisztérium azonban annak idején úgy nyilatkozott, hogy ezt már a 5,4 százalékra kihozott ESA-hiány is tartalmazza.
(Forrás: Világgazdaság)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
