Körmendy-Ékes Judit médiajogász, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) volt elnöke: Nem az ORTT döntését, hanem a kialakult jogi helyzetet bíráltam, amelynek csapdájába az ORTT is beleesett. A helyzet a tévéelnök bejelentésével sem változott, hiszen az ORTT előtt fekszenek a Duna Tv hasonló csatornáinak nyilvántartásba-vételi kérelmei is, az ORTT határozata pedig elvi jelentőségű. Két lényeges kérdést kell megvizsgálni. Az egyik, hogy Európában mi minősül közszolgálatnak, és mit fogadnak el a közmédiumok normatív finanszírozásának. A hazai rendszer ebben a tekintetben nem felel meg a közösségi jog szabályainak. A másik az, hogy az állam szabadon indíthat-e újabb és újabb adókat, amelyeket aztán szabályozási eszközökkel vezet be a kábeles hálózatokra, miközben a piaci szereplők élet-halál harcot folytatnak a helyekért. Az ORTT és az MTV Rt. lépése álláspontom szerint jelentős jogi kockázatokkal jár.
(Népszava, 2005. szeptember 5.)
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
