Le kellene aszfaltozni teljesen a Dunát

Soha nem látott iramban épül az M0-s körgyűrű, egyes szakaszokon azonban bírósági eljárások akasztják azt meg. A héten tárgyalja a bíróság Budakalász, Pomáz, Szigetmonostor keresetét, amely a 2-es és a 11-es utak között építendő Duna-híd miatt fordult a joghatósághoz – írja a Napi Gazdaság nyomán a tőzsdefórum.hu.

MNO
2005. 09. 06. 6:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ennek a hídnak az autópálya törvény szerint 2007-ig kellene elkészülnie, ez azonban már kivitelezhetetlennek tűnik, ugyanakkor szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy egy újabb Duna-híd sem igazán enyhítene Budapest zsúfoltságán, a zavartalan közlekedéshez „teljesen le kellene aszfaltozni a Dunát”.

Miközben északon és nyugaton nehézségek merülnek fel (a 10-est az M1-essel összekötő területen 2015-re készülhet el az út, s az is lehet, hogy csak főút lesz), addig november végén átadják az M5-ös autópálya és az új 4-es számú főút Vecsést, Üllőt elkerülő 12,7 kilométeres szakaszát.

A 4-es főút és az M3-as közötti szakasz az előkészítés fázisában van, s az ennek egy részét (4-es és 31-es közötti út) építő céget egy hónapon belül megnevezi az NA Rt. A 31-es út és a 3-as út közötti szakaszra vonatkozó építési engedély október-novemberben lesz meg, így ez a 26,5 kilométeres út – a tervek szerint – 2007 végére készül el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.