A kormány változatlan összetételben és szerkezetben dolgozik a továbbiakban – jelentette be Gyurcsány Ferenc, akit az mti.hu idézett. A miniszterelnök ezt azután mondta, hogy részt vett az MSZP-frakció évadnyitó ülésén.
Gyurcsány Ferenc kifejtette: a költségvetés céljai között szerepel egy igazságosabb családtámogatási rendszer, ahhoz illeszkedő lakástámogatás, intenzív vidékfejlesztési program, erős infrastruktúrafejlesztési program növekvő nyugdíjakkal, reáljövedelmekkel, csökkenő inflációval és adóterhekkel.
Ha a kormány kritikusai valamely területre több pénzt akarnak juttatni, mondják meg, honnan lehet elvenni ezt az összeget – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: „a frakció a kormány alapvetően a Száz lépés politikájának részeként bejelentett programjait, családtámogatás, adócsökkentés, a mezőgazdaság fejlesztése, a szakképzés átalakítása, az egészségügyi reform elindítása, ezeket támogatja”.
Gyurcsány Ferenc a privatizációt firtató kérdésre válaszolva közölte: ismert a privatizációs törvény melléklete, amelyben fel van sorolva, mely vállalatokat milyen mértékben lehet magánkézbe adni. A miniszterelnök szerint 1998 és 2002 között több vállalatot adott el az állam, mint 2002 óta. Ezzel együtt ez a parlamentben megvitatandó kérdés. Mint mondta, arra biztatja ellenzéki és kormánypárti képviselőket is, hogy alakítsák ki felelősen és világosan álláspontjukat ebben a kérdésben.
Burány Sándor, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese a hétfői ülésről elmondta: olyan költségvetés előkészítésén dolgoznak, amely növekvő gazdasággal és jövedelmekkel, csökkenő adókkal és árakkal számol.
Az MSZP képviselőcsoportjának évadnyitó ülésén Katona Béla frakcióvezető-helyettes elnökölt, mivel Lendvai Ildikó frakcióvezető a távirati iroda értesülése szerint eltörte a lábát.
(MTV Híradó, teletext.hu, napi.hu)
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
