A stúdió mintegy tíz bejelentőnek, köztük volt dolgozóknak, beszállítóknak, a vámhivatalnak, az APEH-nak és a Fővárosi Önkormányzatnak is tartozik. A cég legutolsó bejegyzett ügyvezetője, Szabó Attila arról tájékoztatta a felszámolót, hogy a Varga Stúdiónak nincs vagyona, ám azt dokumentumokkal nem tudja igazolni.
A cégbírósági adatok szerint a Varga Stúdió 2001-et még 931 millió forintos nettó árbevétellel és 25 milliós nyereséggel, 2002-t viszont 902 millió forintos bevétellel és 23 milliós veszteséggel zárta. A stúdió vesztét valószínűleg 2001 után a dollár tartós gyengülése okozta, hiszen a cég 2000-ben dollárban kötött szerződést a több mint hatmillió dollár költségvetésű Mr. Bean sorozat készítésére az angol gyártóval.
Robert C. Castel: Ha zsidókról van szó, akkor mindent lehet
