A hírek szerint a cégvezető nem értett egyet azzal, hogy beolvasszák az általa alapított vállalatot a Magyar Telekomba – írja a hvg.hu. Sugár távozásával kapcsolatban a Magyar Telekom sajtófőnöke a Népszabadságnak azt mondta: nem tudnak arról, hogy a csoport felső vezetésében változás következne be, erről ugyanis az igazgatóság határoz, amely eddig nem hozott ilyen döntést. A testület hétfőn ül össze, döntésével pedig hivatalossá teheti a vállalatvezér távozását.
A lap információi szerint a mobilszolgáltatót megalakulása óta irányító Sugár „eltávolítása” csak a kezdet: idővel a T-Mobile mint jogilag önálló cég is megszűnhet, és beleolvadhat a Magyar Telekomba. Ennek jele lehet, hogy amíg Sugár helyét nem töltik be, Straub Elek, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója látja majd el teendőit – írják, hozzátéve: Sugár megbízatása 2007 elején járt volna le.
A piacvezető mobilszolgáltató beolvasztásában kulcsszerepe lehet az államnak, amely aranyrészvényes a legnagyobb hazai távközlési szolgáltatóban – teszi hozzá a Világgazdaság. A régóta tervezett lépésnek szakértők szerint az sem lehet akadálya, hogy a T-Mobile-t 2014 decemberéig még koncessziós szerződés kötelezi a GSM-szolgáltatásokra, a tavaly elnyert 3G-frekvenciahasználati jogosultsága pedig 2019-ig érvényes. (hvg.hu)
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
