Czakó Gábor: Sztálinról, Gyurcsány elvtársáról tudjuk, hogy a történelem legnagyobb tömeggyilkosa volt, és éppen a leánya derített fényt arra, hogy miként irtotta ki tulajdon rokonságát is. Ennek ellenére „szerette és tisztelte édesanyját”.
Hogy Gyurcsány elvtárs szereti-e, tiszteli-e édesanyját, abba nem szabad belebocsátkozni, hiszen édesanyját bántanánk meg. Hanem gondoskodik-e róla, legalább annyira, hogy mindennapi megélhetési gondok ne gyötörjék, legyen ennivalója, ne fázzék? Erről nyilatkozott a minap a krőzusi gyermek a választópolgárok előtt önként, kérés nélkül, mintegy kérkedve talán: „Tudom és ismerem, milyen nyugdíjasnak lenni ebben az országban. Látom édesanyámon, aki kétszobás lakótelepi lakásban lakik, aki csak akkor kapcsolja be a konvektort, ha nagyon muszáj, a konyhában pedig azért nem, mert a gáztűzhely úgyis ad elég meleget. Tudom, hogyan számolja és hogyan olvassa a gázórát, hogy hány köbméter fogyott ebben a hónapban.”
(Magyar Nemzet, 2005. október 6.)

Órák óta várt a klinikán, de nem is sejtette, hogy ilyesmi megtörténhet vele