Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, a nemzetbiztonsági kabinet vezetője várja a lehetőséget arra, hogy részt vehessen a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésén, amelyen véleménye szerint szót kellene váltani a „kémügyről” a miniszterelnök felkérésére elkészült jelentés kapcsán.
Kövér László, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke úgy reagált a tárcavezető szavaira, hogy a testület mai ülése a parlamenti vitanap miatt maradt el, amiről iőben tájékoztatta Juhász Ferencet. A Fidesz politikusa leszögezte, hogy pártja továbbra is egyetért azzal, hogy az úgynevezett Szatmári-ügyet mielőbb tisztázni kell, és Kövér ezért javasolta, hogy a bizottság még ezen a héten vitassa meg a kémüggyel kapcsolatos nemzetbiztonsági beszámolót. Kövér ismertette, hogy a bizottság ülését jövő keddre hívta össze, és reméli, hogy ezen Juhász Ferenc is meg tud jelenni, és a testület rendelkezésére bocsátja a Szatmári-üggyel kapcsolatos nemzetbiztonsági beszámolót.
Kövér felkérte Juhász Ferencet, hogy haladéktalanul adjon tájékoztatást arról is, mennyiben különbözik a nemzetbiztonsági bizottság számára készült beszámoló attól, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kapott a Szatmári-ügyről. A Fidesz politikusa szerint amennyiben a kért tájékoztatást a testület nem kapja meg, akkor óhatatlanul felmerül a gyanú, hogy a Gyurcsány-kormány a kémügy tisztázása helyett ismét csak a közvéleményt akarja félrevezetni.
Állítólag Sinner sérült, de nem ő, hanem Djokovics szenvedett és bukott nagyot
