Halálos betegen fillérekből élni

A tél közeledtével egyre több fedél nélküli keres hajléktalanszállókon menedéket Pesten. Szerencsés, aki felvételi után – melynek során bizonyítania kell: krízishelyzetben van –, havi hétezerért bekerül a Dózsa György úti szállóba. A bentlakók egy része előbb-utóbb visszatalál a „normális” életbe, ám sokuknak erre semmi esélye nincsen.

Esős, hideg, októberi péntek. A metrón és az aluljárókban érezni lehet a tél közeledtét. A hajléktalanok paplan alá bújnak kietlen telefontülkékben, vagy egy gyorspékség előtt guggolnak a melegben. A Dózsa György úton is a szokásosnál többen húzzák meg magukat. A kívülről előkelően kinéző, sárga ház valójában hajléktalanszálló. A porta szállodára emlékeztet, na nem sokcsillagosra: emberek jönnek-mennek, kulcsokat kérnek el és adnak le. A folyosó pedig egy lepukkantabb kórházi hangulatot ad: kávéautomaták, dohányzó, pizsamás férfiak és nők mászkálnak és beszélgetnek.

A szállóban most 326-an laknak, kétszer annyi nő, mint férfi. „Átmeneti szálló vagyunk, azaz legalább részben munkaképes, jövedelemmel bíró emberek ideiglenes elszállásolását vállalhatjuk” – mondja Czakó György, egykori szociális munkás, a szálló vezetője. A „jelentkezőnek” egy úgynevezett Felvételt Előkészítő Csapat előtt kell bizonyítania: krízishelyzetben van. „Múlt héten jött egy nő, akit a férje előbb bekergetett a konyhába, majd körbelocsolta benzinnel. A hátsó ablakon menekült, egy szál hálóingben érkezett” – ismertet egy „krízishelyzetet” a vezető.

A szállóban külön férfi- és női részleg van, de az ajtó a kettő között nyitva áll. Szerelmek itt is szövődnek, akadályozni ezt nem akarják. Agresszív viselkedés vagy droghasználat miatt viszont kitilthatják a lakókat. Az alkohol- és kábítószerfüggőség nem ritka, Czakó György szerint többen eladják magukat, hogy a napi „bevitelt” biztosíthassák. A cél elvileg az lenne, hogy a bentlakók előbb-utóbb visszataláljanak a „normális” életbe, ám sokuknak erre semmi motivációja nincsen. Két évig tartózkodhatnának a szállóban, de kivételek itt is akadnak. Az egyik férfi például 1973 óta lakója a háznak. Havi hétezer forintért bérelnek itt egyedülálló módon egyszemélyes, hat négyzetméteres szobát. Magukra főznek és takarítanak, akinek nincs legalább 21 ezer forintos havi jövedelme, azt az önkormányzat eteti.

Károly 1998 óta, kisebb megszakításokkal él itt. „Voltam olyan helyen is, ahol rendőrök a szociális munkások” – utal a börtönre. Károly nincs még ötven, élt már a Keleti pályaudvaron is. A munkától agyembólia miatt eltiltották. Büszkén mutatja fényképalbumát: tavaly nősült, felesége Gyulán él, szintén szociális szálláson.

Aztán Sissyhez érünk. A férfit mindenki csak így becézi. Szobája példásan pedáns, macskák képei a falon, szíves függöny az ablakon. Nincs még 40 éves, 14 éve tudja, hogy AIDS-beteg. A szállóban mindenki szereti, ahogy mondja, a házban rajta kívül még hárman szenvednek a halálos kórban. Munkát azonban ő sem vállalhat, ahogy kiderül betegsége, mondvacsinált okok miatt mindig elutasítják.
(Reggel)