Szajlai Csaba: Félrevezető volt tehát korábban azt propagálni, hogy az Európai Unió a paradicsom előszobája, hiszen a csatlakozásunk óta eltelt több mint egy esztendő csak azt jelzi, hogy meg kell tanulni pályázni, illetve gatyába rázni a magyarországi intézményrendszert. Természetesen szakmai alapon, a politikai kinevezősdi csak árt az országnak. Aki azt mondta, hogy öt-tíz éven belül esély van a felzárkózásra, az nem mondott igazat. Már csak számtanilag sem jön össze, hiszen Magyarországon négyszázalékos a növekedés, az EU régi tagállamaiban pedig 1–1,5 százalék. A kettőt összevetve még plusz uniós forrásokkal együtt sem jön ki a tíz év. Ma már inkább az a kérdés, hogy a húsz esztendő, ami a felzárkózáshoz kell, nem lesz-e majd negyven év.
(Magyar Nemzet, 2005. október 6.)
Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
