Csütörtöktől OTP birtokfejlesztési hitel

December elsején vezeti be az OTP Bank az állami kamattámogatású birtokfejlesztési hitelkonstrukcióját. A maximálisan felvehető hitelösszeg ötvenmillió forint, a minimum egymillió forint. A bank várakozásai szerint az összesen 18 milliárd forintra rúgó hitelkeretet 1000-1200 ügyfél veszi majd fel.

MNO
2005. 11. 30. 10:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hitelek fedezeteként olyan ingatlanok szolgálhatnak, amelyeket elfogad az OTP jelzálogbank. Termőföld esetén a hitel összege a hitelbiztosítási érték kilencven százaléka, míg a lakóingatlannál 45–90 százalék. A kamat jelenleg nyolcszázalékos, támogatása ötven százalék. A kezelési költség egy százalékot tesz ki. Ezentúl még fedezetértékelési díjjal és egy harmincezer forintos keretbeállítási jutalékkal kell számolni. A hitel futamideje öt és húsz év között változhat.

Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettesének véleménye szerint ezen paraméterekkel az OTP jelenleg a legkedvezőbb konstrukciót kínálja a piacon, amelynek nem a kereslet, hanem az állami támogatás szab határt, így figyelmeztetett, hogy a hitel gyorsan elfogyhat.
(tozsdeforum.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.