Gyurcsány módosítana a védőnők finanszírozásán – Fidesz: Újabb ígéretek

Az igazságtalanság megszüntetését, a finanszírozási módosítását ígérte a kormányfő a védőnőknek az Országos Szülésznő-Védőnő Konferencián.

MNO
2005. 11. 30. 10:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Ferenc kiemelte, hogy módosítani kívánja a kabinet azt a jogszabályt, ami alapján a területi pótlékok finanszírozása az önkormányzatokhoz került, amelyek vagy kifizetik ezt a járandóságot, vagy nem. A kormányfő hozzátette: a jövő év elejétől beépítik a védőnői költségtérítésbe az utazási kiadásokat és a továbbképzéseik részvételi díját.

Gyurcsány Ferenc ígéretkampányában ma a védőnők kerültek a célpontba – reagált a Fidesz Egészségügyi Kabinetje. Az ellenzéki párt közleménye emlékeztet a védőnői körzetek összevonására, ami miatt több helyen veszélybe kerülhet az ellátás, illetve az elbocsátásokra.

A Fidesz szerint az egészségügyben is olyan politikára van szükség, amely nem csupán beszél a változás szükségességéről, hanem rendelkezik a változtatáshoz szükséges tudással, tapasztalattal.

(Forrás: weborvos.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.