Pokorni Zoltán (Fidesz) nem tartja elegáns dolognak, hogy a miniszterelnök a választások előtt néhány hónappal áll elő a választójogi törvény módosításának lehetőségével. Az elegancián kívül a fideszes politikus az alkotmányosságot is számon kérte Gyurcsány Ferenc felvetésén, mely a kisebb pártoknak kedvező módosításokat szeretne eszközölni a választójogi törvényben. Az Alkotmánybíróság ugyanis nemrég kimondta: nem alkotmányos a választások előtt megváltoztatni a választásokkal kapcsolatos jogszabályokat.
Pokorni Medgyessy „nagyívű” javaslataihoz hasonlította Gyurcsány mostani felvetését: a volt miniszterelnök az EP-választások előtt azt javasolta, közös listán induljanak a pártok. Abból sem lett semmi, s a Fidesz alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc már most tudja, hogy ebből sem lesz semmi.
Az ellenzéki politikus úgy véli, a legkellemetlenebb az SZDSZ számára ez a látszatra barátságos, de a liberális pártnak annál veszélyesebb javaslat. Szerinte Gyurcsány így akarja megszerezni az SZDSZ szavazóit. Pokorni Csurka István a 2002-es országgyűlési választások során elhangzott bejelentéséhez hasonlította a miniszterelnök mostani előterjesztését. Akkor Csurka azt mondta, a MIÉP visszalép a Fidesz javára. Csurka jó dramaturg – mondta Pokorni –, s pontosan tudta, hogy ezzel mérhetetlen károkat okoz a Fidesznek. Gyurcsány most tanult a „nagy drámaírótól”, s hasonló módon jár el az SZDSZ-szel – vélte a politikus.
Pető: Nem éli túl a mai napot Gyurcány javaslata
„Nem érzem ezt olyan jelentős ügynek ebben a pillanatban, hogy túléli a mai napot„ – fogalmazott szintén a Nap-kelte című műsorban Pető Iván. A szabad demokrata politikus szerint maga az elképzelés nem jó.
„Miközben négypárti tárgyalások folynak a választási törvény módosításáról, azzal a szándékkal, hogy a következő, tehát nem a 2006-os, hanem a következő választásokkor esetleg némileg más szabályok alapján válasszunk, nem reális, hogy valaki bekiabál ebbe a tárgyalásba, vagy beküld egy javaslatot” – mondta.
Négypárti a kisebb Országgyűlésről
Az MDF kivételével a parlamenti pártok előzetesen egyetértettek a kisebb Országgyűlésről folytatott mai négypárti egyeztetésen abban, hogy 300 alá kell csökkenteni a képviselők számát, a választás kétfordulós és vegyes rendszerű legyen, az egyéni körzetek száma pedig körülbelül 150-re csökkenjen 2010-től – írja az uno.hu.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint „ami itt körvonalazódik a három párt egyetértésével, az egész egyszerűen csak kozmetikázás, lényegesen nem csökkenti a képviselői helyek számát és lényegesen nem lép azon az úton előre, hogy arányosabb legyen a képviselet” – fogalmazott.
Aggódhatnak a szurkolók? A Fradi gólszerzője is talált hibát a csapat játékában
